Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Jöhet bármilyen szél – Hajdu Szabolcs

Beszélgetés Hajdu Szabolcs íróval, színház- és filmrendezővel, színésszel, akinek bár nincsen mobiltelefonja, de zsebében grúz, mexikói és koreai pénz lapul.
Lapulhat is, hiszen legutóbbi filmjével, az az Ernelláék Farkaséknál-lal a világ számos fesztiválját járta már meg, sikerrel. Karlovy Vary-ból a legjobb színész díját és a fesztiválfődíjat hozta el, Isztambulból a legjobb film díját, a Cottbusi Nemzetközi Filmfesztiválnak a legjobb rendezője lett. Nem is olyan rég pedig megkapta a hazai filmkritikusoktól is a legjobb forgatókönyv, a legjobb rendező díját, valamint a fődíjat, a B. Nagy László Díjat. INTERJÚ
 
Hajdu szerint darabjuk tulajdonképpen egy sajátos szappanopera – családok történetét mutatják ők is, címét pedig rossznak tartja maga is, ám tudja, épp ezért jegyzik meg.
Csehországban, Szlovákiában és Litvániában már a mozikban is látható. A csehek Családi boldogságra fordították a film címét, a románok Nem kell levenned a cipőd!-re.
 
Az Ernelláék Farkaséknál film az azonos című színházi előadás adaptációja. A 2015. májusi bemutató után, játszották az előadást még 3-4-szer az évadban, voltak vele Temesváron a TESZT-en, 3 hónapra rá pedig már le is forgatták a belőle készült filmet.
 
Miben változott a film a színházhoz képest?
 
A színházban voltak olyan elemek, amik kicsit habosították a történetet, ezeket a filmből kihúztam, így lett az szikárabb, minimalistább. (Ennek hatására persze aztán a színházi előadás is újabb fejlődési fázisba lépett, jelentősen finomodott, és olyan rétegek kerültek elő, amikre az első megszólaltatás idején még nem gondoltunk. De visszafogottabb is lett, eszközök használatában, tartalmi rétegekben.)  Ezen felül kivettem néhány olyan szövegrészt, amiről úgy éreztem, a filmben már didaktikusak lennének. Mindemellett mindenképp más úgy nézni ezt a történetet, hogy a néző a mi lakásunkat látja közben, a mi gyerekeinket, a falakon pedig a mi múltunkat.
 
Ez nektek plusz információ, egy mezei néző azonban esetleg mit sem tud minderről …
 
Lehet, és bár a szükség is efelé vitt, azért mégiscsak ad egy többletjelentést, amit bárki, ha egy kicsit tájékozódik a film elkészítési körülményeiről, hozzácsatolhat a történethez. Ráadásul a filmben a színházhoz képest minden nagyon-nagyon konkrét. Kevésbé bizarr és szürreális. A lakásszínházban a tér tulajdonképpen csak azt a célt szolgálja, hogy odaképzeljük az ablak és az ajtó mögé azt az univerzumot, ami ott lehet - a kanapé mögé az egész lakást. A színházban nagyon sok minden van a néző képzeletére bízva, és kicsi impulzusokat adunk csak, hogy milyen úton induljon el. A filmben viszont mindent látunk is. Persze mind a két forma használja, és játszik a néző képzeletével, aktivitásával. Hiszen a filmnél ugyanúgy azzal játszunk, mi az, amit nem lát a néző, csak itt azért, mert épp ki van hagyva a képről. A színházban mindenki látható, aki a színen van, azt nézel, akit akarsz. A filmben viszont csak azt láthatod, amit én megmutatok neked; egyszóval csomó mindent itt is el kell képzelni. Ez megint egyfajta interaktivitásra késztet. Ez volt az egyik legfontosabb szempont, amikor átfordítottuk a színházat a filmre, hogy ez a jellegű interaktivitás ne vesszen el. Ne egy fényképezett színház legyen. Nem mutassunk meg minden reakciót, minden kimondott szót. Nem szimplán archiválni akartunk, mert az még nem film. A normális minőségű mozgóképes lenyomat nem egyenlő az archiválással, mert az csak úgy érhető el, ha átfordítjuk egy másik nyelvre, és annak kódrendszerére.
 

 
És mi a két nyelv között egy rendező számára a legnagyobb különbség?
 
Nagyon nagy különbség például, hogy a színház olyan stilizációt használ általában, ami sokkal tágabb és szabadabb, mint a filmes stilizáció. Mindenről mindent állíthatok, a felnőttről állíthatom, hogy gyerek, a pohárról, hogy ház, nem kell különösebben indokolni. Filmen is megtehetem ezt, de indokolni kell, mert mások a törvényszerűségei – ott minden a maga konkrétságában van jelen. Minden nagyon konkrét, és csak ezen a konkrétságon belül stilizálunk. Az a fajta stilizáció, ami a színházban érvényes, a filmen nem, és rossz színházi hatást kelt.
 
Azért fura, hogy ezt mondod, mert a te filmjeidben is erősen jelen van az stilizáltság, és vannak szürreális, álomszerű részek is.
 
Igen, ám ezek mind filmesen azok. A Tamara színházi változatánál például a tér egy teljesen absztrakt tér volt, a filmnél viszont konkrétan megépítettünk egy házat, és igazi állatok voltak – minden igazi volt, csak némiképp módosítva. Az állatok például be voltak festve, ám attól még konkrétak maradtak. A színházban a nyelv is stilizált volt, egy improvizatív halandzsanyelv, amit én fordítottam mint szinkrontolmács a közönségnek. A filmnél ez is konkrét lett. Ugyanígy az Ernelláék… filmváltozatában sincs különösebb stilizáció, nem viselte volna el. Például nem működött volna, ha a felnőttek maradnak a gyerekszerepben. Nagyon megzavarta volna a nézőt, és még akkor is, ha pluszjelentést kap ezzel, direkt szerzői betolakodásnak érezte volna. Durva szerzői modorosságnak. A filmben minden az, aminek látjuk. El kell az alkotónak fogadni, ezek a törvényei az egyik nyelvnek, ezek a másiknak. Teljesen más eszközökkel dolgozik a kettő. Mint hogyha egy zeneművet próbálnánk megfesteni, vagy fordítva.  – Ugyanazokat az érzeteket kelti, jó esetben ugyanúgy eléri a katarzist, de ezt ugyanazokkal az eszközökkel nem fogod tudni megvalósítani.
 
Ha már itt tartunk, honnan jött az ötlet, hogy a színházban felnőttek játsszák a gyerekeket?
 
Prózai oka van: egy gyereket nem lehet kitenni ilyen megterhelésnek; egy forgatáskor egypár napig elszórakozunk, az más. Ráadásul Zsigával, a gyerekünkkel nem úgy dolgoztunk, hogy előtte be lett idomítva (mert ugye a színházban ezek a gyerekek be vannak idomítva, mint a cirkuszi állatok), hanem úgy, mint hogyha ez egy természetfilm lenne. Ő irányított, még akkor is, ha pontosan tudtuk, mit szeretnénk elérni. Lujzánál már másképp működött a dolog, nagyobb, van gyakorlata is, több filmben játszott már, és nagyon érzi az egészet. Vele úgy lehetett dolgozni, akár egy felnőtt színésszel.
 
Visszatérve: azért mégiscsak érződik a munkáidon a másik művészeti ág hatása is.
 
Valahogy ezt az egyensúlyt próbáltam fenntartani: igen, érződik a filmjeimben a színházi hatás, a színházban a filmes hatás, de sosem annyira durván, hogy már ne az legyen, ami a formája. Ám az sem működött volna, ha ráerősítek a filmnyelvre vagy színházi nyelvre, fitogtatva saját képességeimet, akár színészileg, akár rendezőként, vagy a többi színész ezt tette volna, mert akkor az már produkcióvá vált volna, és falat épített volna a néző és közénk. Ezért ezek tudatosan vissza vannak húzva, hogy könnyebben lehessen rákapcsolódni, és bekapcsolódni a történetbe, mint egy beszélgetésbe. Ideális esetben a nézőnek kell a kérdéseket föltenni, és a válaszokat megtalálni a látottak alapján.
 
Hogyan alakult ki a történet?
 
Soha nem abból indulunk ki, hogy történet, hanem abból, hogy van jelen esetben ez a hat ember, és keresünk hozzá történetet. Egyszóval mi fordítva csináljuk, mindig abból indulunk ki, hogy ember és tér. Mert történetből, témából millió van, viszont hogy hogyan áll össze egy konstelláció, az mindig egyedi. És én mindig ahhoz alkalmazkodom, ahhoz az egyedihez, ami abban a pillanatban összeáll. És nem arra próbálok aztán ráerőltetni valamit, hanem az irányít, abból merítek, abból találom ki magát a történetet.
Egy erős baráti mag van, ismerjük egymást 20-30 éve, és ehhez jött most még a két színésznő, Tankó Erika és Szilágyi Ágota a Maladype Színházból (az új szereposztásban Sárosdi Lilla és Tóth Orsi). Ezek az emberek összeálltak egy dologra, és én mindenféle prekoncepció nélkül mentem oda, arra voltam kíváncsi, hogy így ez a hat ember mit jelent. Általában sosincs előkép, tiszta lappal kezdek. Abból indulok ki, hogy a lehető legtermészetesebb az lesz, ha azokból az emberekből építkezem, akik éppen adottak, és nem pedig rájuk húzok mindenféle általam kitalált dolgokat, és azzal kínlódok, hogy nem megy, mert nem illik rájuk ez vagy az. Megpróbálunk minél inkább a megérzéseinkre hallgatni, azokat követni a téma kapcsán, és ez a maximum, amit tehetünk. Most is először azt kellett megnézzem, mi az a dolog, ami nemcsak engem érdekel, hanem a többieket is, mert annál könnyebben fogunk tudni közös nevezőre jutni. Hiszen ez mindig arról szól, hogy az erőinket megsokszorozzuk.
 
Filmjeidet is mindig így csinálod?
 
Igen, a Fehér tenyér és a Bibliothéque Pascal bizonyos részeinél is így csináltam, ám azok hibrid dolgok. A Bibliothéque-nál abszolút a karakter írta a történetet, az Off Hollywood-nál is minden, ami történik, a karakterből következik. És az Ernelláéknál is így van. Ezek nem egy szerző által kiagyalt történetek, hanem az általa megtalált karakterek belehelyezése bizonyos szituációkba, amikben aztán megfigyeljük őket, és látjuk, hogy csak így és így viselkedhet, másként nem. Hamis minden történetírói spekuláció, így jó esetben önmaga irtja ki azokat. Ezért is van aztán, hogy csomó minden nem következik be a filmben, amit egyébként egy tapasztalt filmnéző várna, vagy egy forgatókönyvíró beleszuszakolna. Egy skandináv filmben ennél a történetnél például felmerülne a pedofília, az incesztus. És én akkor szoktam ezeket a filmeket kikapcsolni, mert érzem, hogy direkten kerültek bele, egyszóval hamisak, és innentől nem érdekel. Ráadásul hamis képet nyújtanak egy társadalomról is. Egyébként jól megcsinált filmek, kiváló színészi alakításokkal.
 
Olyan valóságtól elrugaszkodottak lennének ezek a dolgok?
 
Az embernek vannak sötét oldalai, ám nem hiszem, hogy azok csak ilyesfajták lennének, amiket ezek a filmek sugallnak. Ráadásul annyira érezhető, hogy ki vannak találva. A rendező-író nem bízik a karakterek érdekességében, a történet összevissza csavarásával kompenzál, erre vesztegeti az energiáját, ahelyett, hogy a karakterét figyelné, az hogyan lépeget, botladozgat az életben. Mi ebbe az irányba próbáltunk elmenni. Így írtam a jeleneteket, ettől aztán elég gyorsan is ment. Két hét alatt megírtam az egészet. Nem is változott utána sem semmit.
 
A párbeszédeket hogyan kell hitelessé írni?
 
Ezeket filmnél is és színháznál is nemcsak a karakterek, hanem az őket játszó színészek szájára kell megírni. Azért is, hogy könnyebben tudják aztán eljátszani. Mindenkinek picit más a szövegszerkesztése az életben, és másként fejezi ki magát. Mindig is zavar filmeknél és színházban, ha egy stílusban beszélnek a szereplők, vagy épphogy túl direkten és klisészerűen van a karakterek beszédstílusa elkülönítve egymástól. Mindkettő csinált, cseppet sem valóságos. Ezért mi miután megtaláljuk és finomra rajzoljuk a karaktereket, megpróbáljuk összeilleszteni azokkal a személyiségekkel, akik eljátsszák. Ennek kombinációja adja ki végül a szöveget is.
 
A mostani rendszerben gerillamód csinálsz filmeket, saját lakásodban, barátokkal, semmi pénzből jóformán. Egy rövidfilm is elég kevés pénzből össze tud jönni, ínséges időkben ezért sokan fordulnak is hozzá. Te mégsem csinálsz kisfilmet jó ideje, miért?
 
Azért, mert ami az eszembe jut, az mindig valahogy több kifejtést igényel. Ráadásul egy rövidfilmet összehozni és összeszervezni, nekem majdnem ugyanannyi energia. Az Ernelláék költségvetését tekintve egyébként rövidfilm, forgatási napok számában rövidfilm, stáb, szereplő szempontjából tulajdonképpen rövidfilm. Csak épp nagyjátékfilmhossza van. Akkor meg már inkább nagyjátékfilmet csinálok ugyanannyi energiából, ugyanannyi pénzből. Négy szereplő egy lakásban vagy két-három szereplő külső helyszíneken tud működni kevés pénzből.
 
Jelenleg vannak ilyen terveid?
 
Három különböző tervem van folyamatban, és azok mind független formában.
 
Hányszor lehet szívességre építeni, ingyenmunkára hívni barátokat, kollégákat?
 
Még azelőtt, hogy az Ernelláékat leforgattam volna, úgy gondoltam - mint nagyon sokan mások -, hogy ilyet csak egyszer lehet megcsinálni, most viszont már azt gondolom, hogy bármennyiszer. Erre tulajdonképpen be is lehet rendezkedni, mert mindig lesz olyan ember, akinek valamiért megéri, hogy eljöjjön úgy, hogy nem kap érte pénzt, ha másért nem, azért, hogy értelmesen eltöltse az időt egy hétvégén. Vagy azért, mert diák, szeretne gyakorlatot szerezni és tanulni. A mostani stáb is nagyrészt diákokból tevődött össze. Nemcsak a tizenhárom operatőr volt diák, de a hangmérnök is, aki egyedül csinálta végig az egész munkát (míg az operatőrök csak szeleteket csináltak). De félreértés ne essék, nem az a cél, hogy folyamatosan így csináljunk filmet, csak azt mondom, ha helyzet van, így is lehet. És most helyzet volt.
 
Nagy kockázat szinte semmi pénzből nekivágni egy filmnek, ráadásul saját lakásban, saját gyerekekkel, de talán még nagyobb kockázat tizenhárom operatőrrel leforgatni egy filmet. Nem volt meg a veszélye, hogy a tizenhárom karaktere lesz majd a filmkockáknak?
 
Gálovics Zoltán, a Temesvári Színház művészeti vezetője, a TESZT színházi fesztivál vezetője szokta azt mondani, hogy annak a hajónak, amelyik nem tudja az irányt, semmilyen szél sem kedvez, amelyik meg tudja, jöhet bármilyen szél. Én pedig tudtam pontosan, milyen irányba kell menni, és ezek a srácok meg fújták a vitorlát abba az irányba. Volt egy erős vizuális alapkoncepcióm, amiben nem voltam bizonytalan, így pontosan megvolt az a koordinátarendszer, amin belül mozoghatnak. Mégsem pusztán végrehajtók voltak, ugyanúgy kreatív alkotótársaim lettek, mint a színészek. Csak épp irányítva voltak, mint ahogy minden esetben irányítva van egy operatőr.
 
Rövidfilmek mellett reklámfilmet sem készítesz.
 
Sokkal rosszabb egy olyan munkát csinálni, amihez semmi közöd nincs, lelkileg is sokkal jobban megvisel, nem töltődsz föl. Hogy azzal foglalkozol, ami a hivatásod, még nem jelenti azt, hogy van értelme. A reklám is ilyen dolog, lehet vele pénzt keresni, és ugyanúgy a szakmát gyakorolja vele úgymond az ember, sőt, sok mindent ki lehet próbálni, újabb és újabb technikákat. Ám mindez engem nem pihentet, nem inspirál, és nem hagy gondolkozni. Ráadásul a technika sem érdekel annyira, hogy emiatt belevágnék. Ha úgy látom, szükséges és érdemes más technológiával feldolgozni, amit elképzelek, utánanézek. Inkább a szellemet kell folyamatosan frissen és tisztán tartani. És erre nekem személy szerint a kőműves munka alkalmasabb.
 
Gondolom, a következő filmjeid is kis költségvetésűek lesznek.
 
Az, hogy mekkora lesz egy költségvetés, csak azon múlik, hogyan áll össze megint a konstelláció. Ezt a filmet is meg lehetett volna csinálni a tízszereséből, és meg lehetett volna a százszorosából is. És még az sem lett volna nagy költségvetés. A tízszeres tizenöt millió lett volna, a százszoros százötven millió. Most készül olyan film Magyarországon, ami a mi mostani költségvetésünknek a kétezerszerese. Ez csak egy kapcsoló az ember agyában. És bár a következő filmeknél kicsit több dologra lesz szükségünk, mint ennél, remélem, ezeket is meg fogjuk tudni szerezni a különféle támogatásokból.
 
A fődíjaknak lehet hozadéka, hogy a szponzorok könnyebben állnak majd mögétek?
 
Nagyon-nagyon pozitív volt az emberek reakciója, és nagyon sok ember jelentkezett, hogy szeretné segíteni a munkánkat. Nem feltétlen gazdagok, és nem feltétlenül pénzzel akarnak segíteni, csak valahogy. Engem ez egyrészről nagyon megerősített, másrészről meghatott. És amennyire ezekbe a projektekbe ez belefér, ki is fogom használni. A mai körülmények között nem tehetek másképp. Ezek között a projektek között van színházi előadás, film, és van egy csomó ismeretlen, amit még nem tudok, mi lesz, mert hisz ez a film és előadás sem volt egyáltalán tervbe véve. Én nem ezekre készültem, csak ezt adta ki végül a körülmények láncolata.

Címkék

western, vizsgafilm, Filmtörténet, Filmalap-Filmarchívum, francia film, Artmozik éjszakája, Kultfilmek, farkasember, Kincsem, Kino, Guinness, vámpír, A hetedik Star Wars film, Jelenidő, Verzió, Tomit., báb, Dokumentumfilm, Titanic, Love story, Visszanéző, Jeles, olasz film, doku, buli, fantasy, Cigánygyilkosságok, Filmnapok, Gólem, halálhír, zene, szörnyek, Berlinale, Filmrendező, Csányi Sándor, Wajda, jelölés, Kvíz, Aranyglóbusz, magyar sorozat, Tóth Barna, Forgalmazói filmnapok, 2. Magyar Filmhét, Magyar Kultúra Napja, Maya Forbes, Herczeg Attila, Jéger, Anilogue 2016, filmtörvény módosítás, Kaszkadőr, DVD bemutató, HBO, Diplomamunka, Tábor, Cassell, Magyar film fesztiválszereplés, Wegerer, Jancsó, babona, Transz, alkotó, Inkubátor, Fliegauf, Interjú, Amrita Sher-Gil, Dyga Zsombor, MaNDA DVD, Cseh Tamás, Retro noir, Filmalap, Valentino, építészet, Tárlat, Gauder, krimi, Magyar Nemzeti Galéria, forgatókönyv, Művészetek Völgye, Cseh filmek, Szolnok, Hajdu Szabolcs, Észt filmhét, KAFF 2017, , Uránia, Aranyélet 2., 60-as évek, diplomafilmek, producer, Jeff Nichols, Bill Condon, Anilogue, Oscar-jelölt, cikk, Greengrass, finn filmnapok, Vígjáték, Filmhét, Sára Sándor, német film, Szépművészeti, Oscar, Röhrig Géza, Horror, Almodóvar, Sopsits, Ukrán film, Díjak, Elek Dóra, LuMu, Antal Nimród, Titanic 2017, Netflix, Boyle, disztópia, Cannes, Török Ferenc, sorozat, Televízió, bagoly, új magyar film, rassz, Felújított filmek, Készülő film, Akadálymentesen, Beatles, filmkritika, háborús film, Pixar, Történelmi magánügyek, HBO GO, The Affair, expresszionizmus, 1920, Nyár, Mark Ruffalo, Örökmozgó, animáció, Cinefest 2016, thriller, Tiszta szívvel, Tinédzser, Bertolucci, monográfia, ELTE, Carrie Fisher, Amszterdam, Ősz Gábor, Kormákur, dán, popzene, Titanic Filmfesztivál, Tudományos filmek,