Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Találkozás három fiatalemberrel - Reisz Gábor: Rossz versek

A Rossz versek személyes élményekből épített terápia-film, amely első ránézésre hasonlít ugyan a rendező első nagyjátékfilmjére, de valójában a történet, a narratíva és a formanyelv tekintetében is egészen más. MOZI
 
Rossz versek
magyar, 97 perc, 2018
írta és rendezte: Reisz Gábor
operatőr: Becsey Kristóf Bálint Dániel
vágó: Tálas Zsófia
gyártásvezető:  Nemes-Jeles Veronika
producer: Berkes Júlia
szereplők: Reisz Gábor, Nagy Katica, Kovács Zsolt, Takács Katalin, Seres Donát, Prukner Mátyás, Prukner Barnabás, Niels Schneider, Zayzon Zsolt, Monori Lili, Hajdu Szabolcs
forgalmazza: Cirko Film
bemutató dátuma: 2018. december 27.

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezőjének második nagyjátékfilmje sok tekintetben úgy kapcsolódik az elsőhöz, ahogy a szintén személyes filmezéssel induló nagy példaképek korai munkásságának egyes darabjai.  Ahogy Francois Truffaut, Szabó István, Woody Allen (vagy ha a költségvetési tényezőket is idevesszük, akkor Robert Rodriguez) vonatkozó filmjei kapcsán nem az önismétlés a lényeg, úgy Reisz Gábor eddigi munkásságánál sem. Szó sincs ismétlésről, folytatásról vagy immár tisztességes költségvetésből való újraforgatásról. A Rossz versek egy, a VAN-nál is személyesebb, második film létére is igazi „így jöttem” mozi, ami világosan megmutatja, hogy alkotójának bőven vannak még kreatív tartalékai, na meg nem kevés mondanivalója a személyes történetén keresztül nem csak a saját generációjáról és annak ok-okozati összefüggéseiről, a mai Magyarországról is. Noha a két film közötti hasonlóság közel sem merül ki a személyesség, a szakítás, a külföldi kitérőt követő hazatérés vagy épp a gyerek és felnőtt lét határán tengődés motívumaiban, a kísérletező formanyelvben és a szülőket alakító színészek személyében, az ilyen jellegű összehasonlítás felesleges. A Rossz versek egy vizuálisan is rendkívül sűrű, de közben igen stílusos és játékos emlék-analízis, ami a személyes dimenzión keresztül a szerelem, a múltidézés és a fiatalkori ábrándok általános mibenlétét feszegeti. 

A főhőst, a rendező aktuális alteregóját itt Merthner Tamásnak hívják – és ezúttal nem egy másik amatőr, hanem maga Reisz Gábor alakítja. Jó, hogy végül magára esett a választása, mert kifejezetten jól áll neki az önsajnálatban vergődő és ebből kiindulva a múltját módszeresen felfejtő, melankolikus, tépelődő figura, plusz az önirónia. Maradt a figurában valamennyi a VAN főhősének sokszor kellemetlen és idegesítő tulajdonságaiból is, de összességében sokkal-sokkal szerethetőbb. Reisznek ráadásul nem is egyedül kell elvinnie a történetet, megosztozik azon három másik, a különböző fiatalkori énjeit markáns jelenléttel hozó fiúval (Prukner Mátyással, Prukner Barnabással és Seres Donáttal) is. A családi-baráti viszonyok alapvetően változatlanok: szerető-aggódó, de a gyerekeik generációját már kevésbé értő szülők (Takács Katalin és – a nagyobb jelenlét miatt különösen – Kovács Zsolt alakítása ismét nagyszerű és emlékezetes); idősebb és komolyabb báty (Makranczi Zalán helyett most Zayzon Zsolt); őszinte, megértő legjobb barát (megint Győriványi Bálint). Valami a kör tovább bővült egy laza nagymamával (Monori Lili) és néhány újabb baráttal is. Ezúttal mélyebbek a viszonyok, s ez főként az aprólékosan felépített apa-fia kapcsolatban tetten érhető és szerethető. A film alapvetően kusza és csapongó, mint általában az emlékezet, ráadásul ezúttal a térrel való folyamatos játék mellé bejön egy sajátos, egyedi időkezelés is. Ezzel, és a főszereplő egyes életszakaszait határoló különböző vizuális megjelenítési formákkal együtt is különös egységet mutat azonban a film. Eklektikus, széttartó, de – csakúgy, mint az Annie Hall, a Pop, csajok, satöbbi, az 500 nap nyár és az Egy makulátlan elme örök ragyogása esetén, a sok különálló részletet és kisebb-nagyobb geget határozott egységbe kovácsolja a főhős személyisége.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a film minden szinten jól működik (a temetés, a reklámügynökségi nyüglődések, a néha túlhúzott nyavalygás és az ebből következő ritmustalanság, vagy történetesen a rossz vers megjelenése éppenséggel nem nagyon), de eközben konkrétan több filmnyi bravúr is bekerült, amelyek külön-külön is könnyen klasszikussá válhatnak. A buszos zenélés katartikus pillanata, az elképesztően stílusos, élethű és szórakoztató Szomszédok-rekonstrukció, a filmes utalások, az iskolai és a BKV-s jelenetek, a film eleji szakítás vagy a zenekar-alapítás mind-mind parádés, lehengerlő részletek. Nem csak a főszereplők, a kisebb-nagyobb cameo-szerepekben megjelenő figurák is nagyon eltaláltak Hajdu Szabolcstól Szabó Domokoson át a riporter D. Tóth Andrásig, de a technikai stáb is tökéletesen teljesít. Bálint Dániel és Becsey Kristóf operatőrök szépen párosítják az egyes idősíkokhoz illő korhű nyersanyagot, míg Tálas Zsófia vágó és Tasnádi Zsófia látványtervező munkája nyomán prímán utazhatunk térben és időben is (az ágyból egyenesen a gyerekkori edzések helyszínéül szolgáló uszodai medencébe vagy akár az előszobából a buszra). A jelmezek (Keszei Borbála), kellékek és korabeli dekorelemek terén is érződik az alaposság: a tornatanár szivárványszínekben pompázó susogós joggingjától a gyerekruhákon, a hosszúbojtos sapkákon és sálakon át egészen a mára már ikonikussá vált óriásplakátokig minden végtelenül ismerős.

Az író-rendező eleinte egy egészen más történetet kezdett fejleszteni, második filmje az első szándék szerint egy film noir lett volna, csakhogy menetközben egyre személyesebbé vált az anyag, ami végül egy „Találkozás egy fiatalemberrel”-jellegű mozgóképes analízishez vezetett. Nem tudatos életmű-építkezésről van szó, sokkal inkább az (aktuális) egyéni hang és stílus megtalálásáról, majd azok egyre magabiztosabb használatáról. Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, hogy bár Reisz első nagyjátékfilmjére szinte rögtön rákerült a generációsfilm-pecsét, ebben az annál is személyesebb és még erősebben önéletrajzi ihletésű második mozijában valójában sokkal többen magukra ismerhetnek. A Rossz versek, noha egy személyes élményekből épített terápia-film, tartalmi és technikai oldalról egyaránt erősen meg tudja ragadni a hetvenes-nyolcvanas-, illetve a kilencvenes évek első felében születetteket, miközben nem csak róluk és közel sem csak nekik szól.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322