Tágasabb börtön - Spike Lee: Oldboy
2014. 04. 28. • Vajda Judit |
Az, hogy Park Chan-wook kultikus „bosszú”-trilógiájának legismertebb és legnépszerűbb darabjából tíz évvel bemutatása után az a Spike Lee rendezett remake-et, aki erősen túlértékelt szerzői korszaka után a tisztességes és nem mellesleg a börtön, bezártság, klausztrofóbia témáját tárgyaló műfaji filmek (lásd: Az utolsó éjjel, A belső ember) felé fordult, legalábbis bizakodásra ad okot a végeredményt illetően. DVD
(Oldboy)
rendezte: Spike Lee
írta: Garon Tsuchiya, Nobuaki Minegishi, Mark Protosevich
fényképezte: Sean Bobbitt
vágó: Barry Alexander Brown
zene: Roque Baños
producer: Doug Davison, Roy Lee, Spike Lee
szereplők: Josh Brolin, Elizabeth Olsen, Sharlto Copley, Samuel L. Jackson, Michael Imperioli, Max Casella, Linda Emond, Lance Reddick
forgalmazza: Pro Video
DVD-megjelenés: 2014. március 26.
FIGYELEM: AZ ÍRÁS SPOILERT TARTALMAZ!
A Tsuchiya Garon és Minegishi Nobuaki képregényfolyamának laza adaptációjaként készült eredeti Oldboy alaphelyzete a legfélelmetesebb és legnyomasztóbb pszichohorrorokat idézi. A bármiféle magyarázat nélkül 15 évre bebörtönzött, majd ugyanilyen indokolatlan módon szabadon bocsátott férfi meséjén első ránézésre az újra alkotói nem sokat változtattak – filmjük mégis teljesen más lett, mint a forrásmű. Az olyan logikus módosítások mellett, mint a könnyebb követhetőség kedvéért elkövetett szájbarágások (percre pontosan kiírják, hogy mikor kezdődik a sztori, nincs időugrás az elején, a főhős raboskodása helyszínének részletezőbb bemutatása), a bombasztikusabb és látványosabb akciójelenetek vagy a szexualitás szemérmesebb megjelenítése (15 év helyett 20 év a börtönévek száma, vélhetően azért, hogy hősünk egy valamivel érettebb főhősnővel találkozzon, és kimarad a vécében megejtett lerohanás jelenete is), egy végső, drasztikus módosítást leszámítva csak hangsúlyáthelyezések, kiigazítások, pontosítások történtek, melyek azonban már az elejétől végig egyetlen célt szolgálnak.
Önmagában a két film nyitányát alapul véve is egyértelmű, hogy ahol Park Chan-wook művében az atmoszférateremtés volt a cél, ott Spike Lee-nek az információközlés volt a fontos. Kimarad tehát az egyszerre mulatságos és bizarr fogdajelenet, ellenben rekordidő alatt megtudjuk, hogy főhősünk, Joe Doucett masszívan iszik, elszántan csajozik, akivel lehet, bunkó és ocsmányul beszél a volt feleségével, egy szóval egy szaralak (Oh Dae-su sem idealizáltan jelent meg, de mivel komikus képsorban találkoztunk vele először, inkább volt szimpatikus, mint ellenszenves). Mindez a kontraszt, a hatáskeltés érdekében történik, hogy még jobban felhívják a figyelmet arra, micsoda változáson megy majd keresztül a központi figura. Míg ugyanis a 2003-as film filozófiai mélységű kérdésfelvetéseivel egyebek mellett kínzó és áldozat kapcsolatát vizsgálta, addig a 2013-as verzióban – a hollywoodi dramaturgiának megfelelően – a Hős jellemfejlődése áll a középpontban.
Park Chan-wooknál fokozatosan egyre szorosabb viszony alakul ki Oh Dae-su és az őt kínzó Lee Woo-jin között (lásd a szabadon bocsátást követő macska-egér játékot, a folyamatos kapcsolatteremtési kísérleteket, azaz a nagy találkozást felvezető kis találkozásokat), ami egészen a szimbiózisig (Lee Woo-jin: „Nem unatkoztam […] Sosem voltam magányos”; „Most már mi öröm marad nekem az életben?”), sőt az egymással, egymás bűnével való totális azonosulásig és önfeladásig, a másik leghőbb vágyának teljesítéséig (Oh Dae-su levágja az „eredendő bűnét” jelképező nyelvét) fajul, sőt ki is mondatik, hogy Lee Woo-jin azt szeretné, ha Oh Dae-su ugyanazt érezné, mint ő („Mi a húgommal mindent tudtunk. Ti miért nem vagytok képesek erre?”). Minderre képi megerősítést is kapunk, amikor egy osztott képmezőben kínzó és áldozat fél-fél arca egymás mellé téve jelenik meg, így adva ki egyetlen egészet.
Spike Lee-nél ezzel szemben az antagonista csupán egy mellékfigura, aki Joe Doucett felemelkedéséhez asszisztál. Joe jellemfejlődése már börtönében elkezdődik, amikor az addig önző férfi megsiratja a fogvatartói által elpusztított kis kedvenceit, a patkánybébiket, de egy szentimentális húzással egész motivációja is átértelmeződik: nem azért edzi magát, nem azért mond le az alkoholról, hogy a bosszúra készüljön, hanem azért, hogy bebizonyíthassa a kislányának, hogy jó ember. Naplót írni sem azért kezd el, hogy listázza az ellenségeit (bár később az is sorra kerül), hanem hogy levelet írjon magára hagyott gyerekének.
Talán ezért, a felemelő passió érdekében történik az is, hogy Lee Oldboyának nincsen semmi humora. A 2003-as film egyik legcsodálatosabb tulajdonsága volt az a figyelemre méltó kettősség, hogy közvetlenül a borzalomra komponált bizarr fekete humort („Csak arra tudok gondolni, hogy a szomszéd fickó most egy pálcával ehet” – hangzik Oh Dae-su belső monológja, amikor a fogságban három evőpálcikát kap az ebédjéhez), és egyik legmegrázóbb jelenete egyúttal a leggusztustalanabb is volt (a polipevés képsora, melyben raboskodásából szabadulva a főhős azonnal valami élőt szeretne bekebelezni).
Ehhez hasonlóan hiányoznak a 2013-as verzióból a korábbi film erős formai megoldásai is, azaz a szemszögbeállítások, a frontális felvételek a hősök arcáról, a ferdén tartott kamera, az olyan experimentális ötletek, mint a kalapács ütésszögének berajzolása a képre szaggatott vonallal, a szuper plánok, az inzertek (lásd a digitális óra számlapja), a feliratok vagy a fejjel lefelé felvett képsorok. Lee alkotása klasszikusabb thriller szeretne lenni, melyben a bizarr elemek helyett inkább a nyomozás izgalmára helyeződik a hangsúly (jellemzően az aláfestő zene is a Hitchcock-filmekét idézi).
Az eredeti Oldboyban elhangzik, hogy az egy életre traumatizált Oh Dae-su szabadulása után csupán egy tágasabb börtönbe került. A jelek szerint a remake alkotói is viszonylag tágas börtönként tekintettek csak a forrásműre. Többet láttak benne egy izgalmas sztorinál: egy olyan történetet, amin a végén egyetlen drasztikus módosítással annyit változtattak, hogy azzal mindent felülírtak – nemcsak az eredeti filmet, de az addigi másfél órát is. Park Chan-wook Oldboyában a tudásvágy erősebb ugyan a bosszúvágynál, de a szerelem utáni vágy, pontosabban az elveszett szerelem visszaszerzésének vágya mindennél erősebb. Ebben a világban a tudás nem hatalom, hanem bűn, a főhős pedig megtanulta a leckét, miszerint jobb nem tudni.
Spike Lee verziójában ezzel szemben az áldozathozatal a lényeg, nála győzött „a másik ember iránti féltés diadala”. Lépésváltásainak (a tükrök például itt is hangsúlyosan jelennek meg, csak mindig kicsit máshol, mint az eredetiben) és pontosításainak (lásd a még jobban egymásra rímeltetett vérfertőzéseket) végeredményeként megadta hősének a lehetőséget a bűnhődésre és a feloldozás elnyerésére. Ugyan odáig egy elcsépelt, s gyakran ügyetlen és keresett megoldásokkal operáló tucatthrilleren keresztül vezet az út, de a Joe Doucettet megformáló Josh Brolin egyszerre szomorú és diadalittas mosolyáért a végén mindez mégsem volt teljesen hiábavaló.
Kapcsolat
Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322