Csordapásztorok – Skrabski Fruzsina, Kopp Krisztina: Kényszerszinglik
2014. 10. 16. • Kovács Bálint |
Hagyjuk a méhecskéket és a virágok beporzását: a Kényszerszinglik kendőzetlenül rámutat, hogy ha gyerekeket akarunk nemzeni a nemzet jóléte érdekében, ahhoz bizony össze kell ereszteni egy férfit és egy nőt. Ha a randevú sikeres, indulhat is a gyerekgyártás – valami ilyesmiről szól Skrabski Fruzsina és Kopp Krisztina doku-realityje. FILMHÉT-MONITOR
Kényszerszinglik
színes, magyar doku-reality, 52 perc, 2014
rendezte: Skarbski Fruzsina, Kopp Krisztina
forgatókönyv: Skrabski Fruzsina
producer: Skrabski Fruzsina
operatőr: Farkas Dániel, Kiss Soma
vágó: Kiss Sándor
zeneszerző: Czomba Imre
narrátor: Lengyel Tamás
szereplők: Peretsényi Anna, Novák András, Palásthy Kinga, Gundel Takács Gábor, Székely András, Dr. Almási Kitti, Naszák Szilvia, Kereki Anikó, Kovács Károly, Kovács Ninetta, Kárteszi Máté, Bujdosó Nikolett, Varga László, Ötvös Ágnes, Kiskovács Attila, Bongó Krisztián
MAGYAR FILMHÉT 2014 programjában
Ha a szociológusok arról kérdezik a magyar fiatalokat, hány gyereket szeretnének, rendre nagyobb számokkal találkoznak, mint az egy családra jutó gyerekek átlaga az országban. Ennek megannyi oka van, köztük a gazdasági racionalitás (a legnagyobb árok vágyak és valóság között), a kitolódó gyerekvállalás, vagy a karrierkép, a pályamodellek és a nők helyzetének változása. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom (alapítója a két éve elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológus), saját szerény bevallása szerint ugyanakkor felmérte, hogy mindezek helyett valójában mi áll a jelenség hátterében: hát az, hogy a fiatalok már eleve össze sem jönnek egymással, így aztán ha nincs szerelem, nincs gyerek sem. Ebből a felismerésből készült el a Kényszerszinglik című „doku-reality”, rövid valóságshow-esszencia: Skrabski Fruzsina és Kopp Krisztina rendezők három fiatal férfit és három korukbeli nőt ismertettek össze, hogy segítsék elűzni a kényszerű szingliséget, és trendivé tegyék a gyerekvállalást meg a komoly párkapcsolatokat, végső soron az elköteleződést.
Mivel a filmnek már a felütése is leegyszerűsítő, hiszen egy finoman szólva erősen vitatható meggyőződésen alapul (a probléma egyik tünetét, a szingliséget magának a problémának állítja be, nem törődve azzal, hogy a témának komoly tudománya van, az úgynevezett családszociológia, amelynek kutatásai szerint a „szingliség = kevés gyerek” egyenlőségnél jóval bonyolultabb és összetettebb képletről van szó), következésképpen az egész doku-reality is egysíkú. Továbbá tisztázatlan az egész párkeresés célja: a felütés szerint a gyerekvállalás serkentéséről van szó, valójában azonban nem történik más, mint hogy az alkotók szerveznek három darab randevút hat vadidegen embernek, amiből általában még a szex sem következik feltétlenül, nemhogy rögtön a gyerekvállalás, sőt, az átlagosnál serényebb népszaporulat előidézése.
Már az a regiszter sem illik a gyermekáldás kérdéséhez, amelyben a Kényszerszinglik mozog (kényszerszingli: aki nem szeretne az lenni - Dr. Kopp Mária pszichológus véleménye szerint a jelenség mögött leginkább az otthon látott sémák, viselkedésminták állnak, súlyos bizalomvesztésről van szó: egy felmérés szerint az emberek 70 százaléka gondolja úgy, hogy a legbiztosabb nem bízni senkiben - IM: Családháló). Előbb olyan erőltetett, alighanem beállított felvételeken ismerjük meg a szereplőket, mint hogy az egyik lány hajcsavarókkal bodorítva sóhajtozik a romantikus tévéműsor előtt a macskáját puszilgatva, majd olyan kérdéseket járunk körül, hogy a hat szereplő szerint milyen frizura mutat jól az ellenkező nem képviselőin, és hogy egy piros ruha túl merész-e az első randira. Ahol el lehetne indulni egy kicsit elemzőbb irányba – például a piros ruha keltette sztereotípiák meg nem felelése a komoly, gyermekseregre vágyó nő elvárásaival –, ott megálljt parancsolnak a szellemi szárnyalásnak. Pedig alighanem többen maradnak azért pár nélkül, mert nem megfelelő módon, nem megfelelő közegben keresnek partnert (erről nem szól a film), mint azért, mert a jelöltnek mondjuk nincs frufruja (erről viszont szól a film).
De ha már a narrátori felütés és a deklarált vállalások ellenére valójában szó sincs semmiféle gyerekvállalásról – abszurd is lenne persze erről beszélni az első randin, amelynek során egy lepukkant helyen, üvöltő zenétől egymás szavát sem hallva a fal mellett álldogálva ismerkednek egymással a szingli fiatalok –, akkor esetleg megpróbálhatna a film a hat szereplő példáján keresztül egyfajta útmutatót adni arról, hogyan lehet elérni, hogy a mai kor fiatal emberei felelős, komoly, tartós párkapcsolatokat létesítsenek a romkocsmák homályában. És néha úgy tűnik, mintha tényleg erről szólna a Kényszerszinglik – csakhogy egészen meglepő és unortodox filmes és pszichológiai-mentálhigiénés eszközökkel.
A Kényszerszinglik ugyanis összesen négy jelenetsort mutat meg: két randit, egy hasznavehetetlen közhelyekkel teli beszélgetést („fontos a bizalom”, „a párkapcsolat akkor jó, ha a másik motivál engem is”), majd ezek szakértői kiértékelését – utóbbi lenne az a pont, ahol kiderülnek a nagy igazságok. Azonban a felkért szakértők között olyan figurák vannak, mint például Gundel Takács Gábor tévés műsorvezető, aki éppen ugyanannyi legitimitással adhat párkapcsolati tanácsokat a tévelygő fiataloknak, mint mondjuk a MÁV vasárnapi kalauza a pályafelújítás miatt hosszúra nyúlt menetidejű Békéscsaba–Gyula interpici utasainak. Ezek a szakértők a film nekik is levetített első félórája után vonnak le részletes következtetéseket a szereplők jelleméről, nyilvánítják ki, hogy valaki érett-e már a gyerekvállalásra, és adnak olyan tanácsokat, mint például hogy aki laza, az legyen inkább kicsit komolyabb, aki viszont komoly, lazuljon már el egy kicsit. Ha ettől nem gondolják át ismerkedési szokásait filmnézők százai, akkor semmitől.
Az már csak az apró papírnapernyő a szakértők Sex on the Beach koktélján, hogy Almási Kitti pszichológus szerint a nők már csak olyanok, hogy ugyan nemet mondanak, de igenre gondolnak – erről alighanem elfelejtette megkérdezni a nemierőszak-áldozatokkal foglalkozó kollégáit –, majd kifejti azt is, hogy sokkal jobb, amikor a vagány csaj végre törékennyé válik, lehajtja a fejét és nem akarja csúnyán zavarba ejteni a pasikat – hiszen a nő attól nőies, hogy alárendeli magát a férfinek.
A hat egyéni és általánossá válni nem tudó eset nézői megfigyelése - a Kényszerszinglik nem fogalmaz meg semmi olyan tanácsot, ami segíthetne a maga által felvetett probléma, az egyedüllét megoldásában -, csak egy közepesen szórakoztató szappanopera-epizód szintjét tudja megugrani. És mivel nem hangzik el benne egyetlen gondolat sem arról, vajon mindenkinek való-e a gyerekvállalás, vagy vajon valóban a házasság-e az egyetlen legitim formája az elköteleződésnek és a komoly kapcsolatoknak, a Kényszerszinglik végső soron sikerületlen propagandafilm marad: a házasság intézményének érvek nélküli felmagasztalása hibrid tévéműsoros-játékfilmes formában.
Kapcsolat
Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322