Szeretni századokon át - Jim Jarmusch: Halhatatlan szeretők
2014. 04. 13. • Vajda Judit |
A 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zárófilmjeként premier előtt vetített Halhatatlan szeretők című vámpírfilmmel alkotójának, Jim Jarmusch-nak köszönhetően úgy esik át alapos vérfrissítésen az utóbbi években csaknem szárazra szívott (al)műfaj, hogy szinte minden elemét láttuk már korábban. KETTEN EGY FILMRŐL
(Only Lovers Left Alive)
rendezte: Jim Jarmusch
írta: Jim Jarmusch
fényképezte: Yorick Le Saux
vágó: Affonso Gonçalves
zene: Jozef van Wissem
producer: Reinhard Brundig, Jeremy Thomas
szereplők: Tilda Swinton, Tom Hiddleston, Anton Yelchin, Mia Wasikowska, John Hurt, Jeffrey Wright, Slimane Dazi, Carter Logan
gyártó cég: Recorded Picture Company (RPC), Pandora Filmproduktion, Snow Wolf Produktion, ARD Degeto Film, Lago Film, Neue Road Movies, Faliro House Productions
forgalmazza: A Company Hungary
bemutató dátuma: 2014. április 17.
A Halhatatlan szeretőkben már a főcím gót betűi arról árulkodnak, hogy Jarmusch fellapozta a vonatkozó irodalmat, és ennek nyomait a későbbiekben is nagy számban kapjuk. A rendező igazodik a vámpírmitológia hagyományaihoz, a fokhagymát és a karót leszámítva nem tér el drasztikusan tőlük: vérszívóhősei nem szeretik a napfényt, éjszaka is csak napszemüvegben mozdulnak ki, testüket pedig – legyen bármilyen meleg – tetőtől talpig ruhákba, leplekbe burkolják. Ennek megfelelően a filmet a sötét, alulvilágított, túlnyomórészt éjszakai jelenetek uralják.
A vámpírfilmes kliséket ugyanakkor az alkotó úgy használja, mint ahogy tette azt annak idején a Szellemkutyában a szamurájmítosszal, azaz amellett, hogy alkalmazza őket, állandóan kikacsint belőlük és reflektál rájuk. Ennek eszközei legnagyobbrészt a halálra, vérre és vérszívásra vonatkozó verbális utalások és sötét tónusú poénok (lásd az „Az szívás” vagy a „Hát dögunalom” beszólásokat, a kétértelmű „A vér összeköt minket” mondatot, amivel a főhősnő „aljas kishúgával” való kapcsolatát jellemzi, illetve annak gyakori emlegetését, hogy a főhős temetési zenét ír). Ennél erősebb jelzés, amikor Ava, a húg a „Ti még a fokhagymában is hisztek?” szavakkal gúnyolja ki a két központi figurát, amiért azok tartják a vámpírokra vonatkozó azon szabályt, mely szerint csak akkor léphetnek be valahová, ha behívják őket.
Jarmusch azonban nemcsak a klasszikus, hanem a későbbi vérszívómozikra is erősen épít. Játszi könnyeddséggel lavíroz mind a modern (a vámpírt szörnyeteg helyett érző lényként kezelő), mind a posztmodern (a humánus, önmegtartóztató, vega vámpír jelenségét bevezető) filmek eszköztárában. Az olyan alkotások széleskörű berobbanásának köszönhetően, mint például az Alkonyat-filmek vagy a True blood – Inni és élni hagyni című sorozat, nem kell magyaráznia, természetes dologként kezelheti, hogy vámpírhősei nem vénákat és ütőereket széttépve, hanem egyéb, alternatív és az emberek életét megkímélő módokon szerzik be a napi betevőt (ebbéli kifinomultságukban odáig jutnak – ahogy arra egy újabb önreflektív geg rámutat –, hogy akár desszertként, vérjégkrémként is magukhoz veszik a vért).
Ehhez hasonlóan a Halhatatlan szeretőknek szinte minden fontos elemét láttuk már korábban (a vegavámpírság mellett meghatározó dramaturgiai elem benne például, hogy a főhős zenész – ezt a motívumot vélhetően a Kárhozottak királynőjéből kölcsönözte az alkotó), vagy ha nem, akkor az logikus továbbgondolása az addigiaknak, a már meglévő legendáriumnak. A film legnagyobb poénja ugyanis, hogy a két központi vérszívófigura az Adam és Eve nevet viseli, és párbeszédeikben évszázadokkal dobálóznak, hiszen nem mások ők, mint az első emberpár – az ötlet egyszerű, de nagyszerű: ha a vámpírok ősöregek, miért ne lehetnének akár az emberiséggel, az emberiség születésével egyidősek?
Ennek megfelelően Adam és Eve a valaha élt (?) legműveltebb vámpírok: mindent láttak, mindenhol ott voltak, így ők az emberi kultúra, művészet, művelődéstörténet, technika, sőt a teljes civilizáció őrzői és letéteményesei. És nem csak szemtanúként, alkotóként is, hiszen – ahogy arról volt már szó – amellett, hogy ott voltak, alkottak is. Jarmusch pedig lenyűgözően gazdag, mégis könnyedén használt utalásrendszerbe 
ágyazva helyezi el őket a kultúr- és irodalomtörténetben (akár beszédes álnevek – lásd Joyce Stephen Dedalusát vagy Daisy Buchanant A nagy Gatsby-ből –, akár valódi múltbeli történetek formájában). A már említett vicces vérszívóidézeteket így a filmben egész lexikonnyi utaláshalom egészíti ki. Ha például tegyük fel, a vérbeszerzés kapcsán felmerül a ’doktor’ mint előtag, akkor biztosak lehetünk benne, hogy pár percen belül fél tucat filmes vagy irodalmi doktor neve kerül elő Watsontól és Fausttól kezdve Strangelove-on át Caligariig; mellékesen pedig Jarmusch a Shakespeare-rejtélyt is megoldja.
ágyazva helyezi el őket a kultúr- és irodalomtörténetben (akár beszédes álnevek – lásd Joyce Stephen Dedalusát vagy Daisy Buchanant A nagy Gatsby-ből –, akár valódi múltbeli történetek formájában). A már említett vicces vérszívóidézeteket így a filmben egész lexikonnyi utaláshalom egészíti ki. Ha például tegyük fel, a vérbeszerzés kapcsán felmerül a ’doktor’ mint előtag, akkor biztosak lehetünk benne, hogy pár percen belül fél tucat filmes vagy irodalmi doktor neve kerül elő Watsontól és Fausttól kezdve Strangelove-on át Caligariig; mellékesen pedig Jarmusch a Shakespeare-rejtélyt is megoldja.
Tovább gazdagítja a film világát, hogy annak ellenére (vagy talán pont azért), hogy a kortárs közegben játszódó Halhatatlan szeretők vámpírjai az öröklétet tudhatják magukénak, szinte minden a múltra és az elmúlásra emlékeztet benne. Adam például Detroitban, az autógyártás egykori központjában él, bezárt gyárak közelében, egy szakadt lakásban, koszladozó falak közt.Életét a(z inverz) steampunk anakronizmusa határozza meg: hatvanas évekbeli sztetoszkóppal a nyakában álcázza orvosnak magát, veterán gitárokat gyűjt, saját maga fabrikál elektromos vezetéket, házi térfigyelő rendszert és Skype-kapcsolatot kvázi kőkorszaki technológia segítségével. Az időzavarra, időeltolódásra utal ezenkívül a hősök háza mellett túl korán megjelenő légyölő galóca, ahogy Ava, a kishúg retró – a hatvanas éveket idéző – ruházata is.
A technikai kütyük hangsúlyos jelenléte azonban ne tévesszen meg senkit. Jarmusch filmje a vámpírmozik azon vonulatához sorakozik fel, mely nemcsak szimpátiával (Coppola Drakulája, Interjú a vámpírral, Alkonyat-filmek), de egyenesen gyengédséggel (Alkonytájt, Engedj be!, Az éjfél gyermeke, Byzantium) viseltetik a vérszívóhős iránt. És ezen a ponton fontos megemlíteni, hogy a Halhatatlan szeretők – ahogy azt címe is sejtetni engedi – ugyanannyira szerelmes-, mint amennyire vámpírfilm (a szerelmes történet nyomai már a minden drakulasztori kiindulási pontját jelentő Stoker-regényben is jelen voltak). A műben számtalan jelét láthatjuk annak, hogy a főhős szerelmespár tagjai, ha nem is tartózkodnak egy helyszínen (a cselekmény elején még a világ két különböző pontján élnek), valamilyen módon mindig kapcsolatban állnak egymással.
A kamera több alkalommal is párhuzamos montázsban mutatja meg, hogy Adam és Eve eltérő helyen, de azonos időben éppen ugyanazt teszik (vért isznak) vagy egymást kiegészítő dolgokat csinálnak (a férfi zenél, a nő táncol). Leggyönyörűbb megjelenése ennek minden bizonnyal a nyitójelenet, melyben Adam feltesz egy lemezt, Eve pedig egy kereveten fekszik, díszes köpenyben, amit a kamera ugyanazzal a szédítő körmozgással mutat be. Főhőseink más tekintetben is kiegészítik egymást: a nő a kaotikus-organikus, ősi hagyományokat őrző Tangerben, a férfi pedig Detroit modern ipari környezetében él. Adam és Eve pedig ruházkodásukban (a díszes köpeny után a vámpírnő szinte mindig fehérben vagy világosban, férje viszont folyamatosan sötét vagy fekete ruhában van) és személyiségjegyeikben is komplementerei egymásnak (a férfi igazi reneszánsz ember, romantikus művész és fizikus, tudós, kutató, feltaláló egy személyben, míg a nő inkább racionális befogadó, aki hosszú utazására is csak könyveket csomagol be a bőröndjébe).
Logikusan merülhet fel a kérdés, hogy ha a Halhatatlan szeretők ilyen zökkenőmentesen tagozódik be a vámpírmozik közé, mégis mi van benne Jarmusch-ból. 
A már említett rengeteg utaláson, gunyoros kiszólásokon, a fekete humoron, továbbá a drámai és komikus elemek vegyítésén túl a kívülálló figurák jelenléte az, amitől a mű mégis önazonos marad rendezőjével. A szerelmük és kulturáltságuk, szofisztikáltságuk elefántcsonttornyába rejtőző Adam és Eve ezzel, a kívülállás, sehova nem tartozás élményével Az irányítás határai, a Broken Flowers – Hervadó virágok, a Szellemkutya és a Halott ember hőseinek rokonai.
A már említett rengeteg utaláson, gunyoros kiszólásokon, a fekete humoron, továbbá a drámai és komikus elemek vegyítésén túl a kívülálló figurák jelenléte az, amitől a mű mégis önazonos marad rendezőjével. A szerelmük és kulturáltságuk, szofisztikáltságuk elefántcsonttornyába rejtőző Adam és Eve ezzel, a kívülállás, sehova nem tartozás élményével Az irányítás határai, a Broken Flowers – Hervadó virágok, a Szellemkutya és a Halott ember hőseinek rokonai.
Ezzel együtt mégis szokatlan, de örömteli húzás volt az alkotótól, hogy váratlanul vámpírfilmmel állt elő, hiszen valljuk be, a vérszívómozi ha nem is megújulását, de felfrissítését nem pont most és nem pont Jim Jarmusch-tól vártuk volna (főleg nem a szenvtelen-megfejthetetlen Az irányítás határai blöffje után). A rendező nem igazán eredeti, mégis frappáns ötleteit nemhogy nem kriptaszag hatja át, de egymás mellé téve elképesztően eredetinek hatnak és összességében valami nagyon újat és frisset adnak ki.
Kapcsolat
Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322