Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Csehül állni jó

A Cseh Filmkarneválra a magyar film sorsát szívükön viselőknek két okból érdemes figyelniük. A filmek magas színvonala az első. A második: a cseh filmgyártás nem csupán fesztiválsikereket ér el, hanem képes a saját belső piacán is jól szerepelni. A „csehül állnak” filmesül már az 1960-as évek, a cseh új hullám ideje óta pozitívum. SZEMLE

Cseh Filmkarnevál, Budapest, Toldi mozi, 2017. február 22-26.

Az Aeroflot moszkvai járata a sűrű köd miatt kénytelen volt visszafordulni, és kényszerleszállást végrehajtani Ferihegyen - jelentette be Gál Róbert, a program szervezője a fesztivál záróvetítését követően. A Cseh Centrum áldozatkész munkatársai, élükön Lucie Orbók igazgatóval megszerezték a pórul járt repülő rakományát, így Drazdechová tanárnő lekváros buktáiból a közönséget is megkínálják. A felszabadult nevetésre szükségünk is volt Jan Hřebejk A tanítónő című filmje után.

A Cseh Filmkarnevál negyedik éve megbízható iránytűként kalauzol bennünket a cseh (s a gyakori koprodukció miatt részben a szlovák) filmek között. Az első Filmkarnevál öt évvel ezelőtt a cseh új hullám egyik legnagyobb rendezőjét, az akkor 80. születésnapját ünneplő Milos Formant köszöntötte retrospektív vetítéssorozattal. Az ezt követő években az új filmek mellett egy-egy korábbi alkotást is bemutattak, idén először pedig kizárólag a legfrissebb filmtermésből válogattak a szervezők. A Cseh Centrum e rendezvényére a magyar film sorsát szívükön viselőknek két okból érdemes figyelniük. Egyrészt a filmek magas színvonala miatt. Másrészt amiatt, mert a térségben - a lengyel mellett - a cseh filmgyártás az, amely képes a saját belső piacán is jól szerepelni, nem csak a fesztiválokon. Tavaly a hazánkéhoz hasonló lakosságszámú országban rekordmennyiségű, 15 millió mozijegyet váltottak, s harmaduk hazai alkotásra volt kíváncsi. A cseh film bizony jól van, és erről most mi is meggyőződhettünk.

A 4. Cseh Filmkarnevál kínálatát a Toldi mozi mellett idén először Miskolcon, Szegeden és Debrecenben is láthatják kedvelői. A tavalyi év 39 játékfilmjéből és a 18 dokuból három filmdráma (Sosem vagyunk egyedül, Én, Olga Hepnarová, A tanítónő) mellett egy dokumentumfilmet (FC Roma) és egy vígjátékot (Tigris elmélet) választott idén Lucie Orbók, a Cseh Centrum igazgatója, Gál Róbert programszervező és csapatuk. Az eseményt stílusosan cseh tematikájú kocsmakvíz kísérte, s a szellemes összeállítású programfüzetben keresztrejtvény (!) mellett A tanítónő viszontagságos sorsú buktájának receptje is megtalálható.

A nyitófilm, Petr Václav Sosem vagyunk egyedül című fekete komédiája a tavalyi Berlinale Forum szekciójában debütált, s elnyerte a Tagesspiegel olvasóiból álló zsűri díját. A fekete-fehéren induló történet három szálát látszatra csak helyszíne, egy átlagos kisváros köti össze. Kezdésképpen egy kórosan egocentrikus, hipochonder apa magánszámát láthatjuk, éppen a fiait alázza. A közönséges, durva embert útszéli vegyesboltban robotoló felesége tartja el.  Az asszonnyal a saját apja a házassága miatt szóba sem áll. A boldogtalan feleség beleszeret egy kigyúrt roma stricibe, ekkor egy időre színesre vált a film. Férje hamar hangot talál a szomszédságukba költözött igazságbajnokkal, a rasszista közhelyeket puffogtató börtönőrrel. Az új haver rögeszméje az, hogy meg fogják ölni a volt fogvatartottak, ezért „az én házam az én váram” mintájára többlépcsős biztonsági intézkedéseket tartat be a feleségével és a kisfiával. A két család gyerektagjai okkal és joggal állnak bosszút alaposan kifigurázott szüleiken macska-, béka-, vagy éppen malactetemmel. A szóban kevésbé, ökölben alaposan és sűrűn érvképes strici a lebuja egyik prostituáltjába szerelmes, a fiatal nő azonban kislánya apját várja vissza a börtönből. Abból a börtönből, ahol a pisztolyát gyakran mutogató paranoid őr dolgozik – s a történet szálai, persze a szereplők tudta nélkül, össze is értek. A csehovi dramaturgia szerinti fegyver természetesen ebben a filmben is elsül, bár talán nem ott és úgy, ahol várnánk. Petr Václav éles szemű megfigyelései a rendszerváltás utáni közép-európai sorsok palettáját gazdagítják, s azzal a rendíthetetlen háttértudással árnyalják, hogy ha nincs kiút, akkor végső dramaturgiai menedékként csak a deus ex machina marad.

Ugyancsak Berlinben, a Panorama szekcióban mutatták be Tomáš Weinreb és Petr Kazda Én, Olga Hepnarová című első nagyjátékfilmjét. A cseh-lengyel-francia-szlovák, fekete-fehérben forgott koprodukció még hangsúlyosabban koncentrál a bűn és bűnhődés kérdéskörére. Az 1975-ben, 23 évesen kivégzett Hepnarová életét végigkísérő alkotás epizodikusan, balladaszerűen mutatja be egy nagyon magányos, szeretetlenségtől szenvedő, sokszor megalázott kislány, majd fiatal nő életútját. Az érzelmileg labilis lány 1973 júliusában búcsúlevelet küldött két országos napilapnak. „Azt választottam, hogy bosszút állok az engem gyűlölőkön. Túl könnyű lenne egy visszhangtalan öngyilkossággal távozni a világból. A társadalom túlságosan közönyös. Az ítéletem a következő: én, Olga Hepnarová, a gonosztetteitek áldozata, halálra ítéllek titeket.” Ezt követően teherautójával Prága belvárosában a villamosra várók közé hajtott. Nyolcan meghaltak, tizenketten súlyosan megsebesültek. A tárgyalás alatt mindvégig kitartott amellett, hogy tettét figyelemfelkeltésnek szánta, s halálbüntetést kért. Ő volt az utolsó nő, akit Csehszlovákiában kivégeztek. Nem egyhamar felejtjük el a címszereplőt alakító Michalina Olszanska szuggesztív, egy kislány zárt és bosszúszomjas, majd egyre szétesettebb, kegyetlen arcait. Hepnarová, aki a mások halálát ütőkártyának használta, a sajátját pedig közönnyel kezelte, kivégzése előtt összeomlott, az életéért könyörgött. Adalék a filmhez: Hepnarová kivégzésének egyik következménye az volt, hogy az ítéletvégrehajtó otthagyta az állását, mert ráébredt, ellenzi a halálbüntetést. (A hóhérral saját állítása szerint maga Bohumil Hrabal beszélgetett, a történet valódiságát többen irodalmi munkássága részeként tartják számon.)

Tomáš Bojar és Rozálie Kohoutová dokuja, az FC Roma szerencsénkre humortól sem mentesen tudósít a rasszizmus mérgező, torz áramlatairól. A cseh focibajnokság legalacsonyabb osztályában a děčíni járásbeli, többségében roma játékosok alkotta FC Roma csapatot a legtöbb ellenfél bojkottálja. A szabályzat szerint olyankor meccs nélkül nyernek. A roma játékosok a legkevésbé sem angyalok, füveznek, isznak, a durvaságra többnyire durvasággal reagálnak. S ez utóbbiból bizony bőven kijut nekik: az ellendrukkerek a lelátóról jobb esetben dolgozni küldik őket – a többi rasszista követelést nem idéznénk. A film látszólagos tétje az, feljebb jutnak-e a bajnokságban. A valódi tét hosszabb távú vállalás: sikerül-e meggyőzni az ellenséges környezetet, hogy nekik is szabad focizni. Megváltozhat-e az a vélemény, hogy „Jézusmária, én nem vagyok rasszista, de az ember legyen fehér."?  , s aminek magyar változatát a Jobb a Fradi!-ból mi is jól ismerhetjük. Szinte fogható, ahogyan egyre inkább megszilárdul minden érintettben a paranoia, a lenézés, a gyűlölködés. Mert a romák kompenzációképpen – s ennek megmutatása a film újdonsága, egyszersmind meglehetősen ritka is hasonló témájú alkotásokban - betolakodókként emlegetik a náluk is rosszabb megítélés alá eső migránsokat, s a focipályán is derekasan kiveszik részüket az anyázásból. A közönségtalálkozó, a beszélgetés Tomáš Bojar és rendező kollégája, Sós Ágnes között csaknem olyan izgalmas volt, mint maga a film. A BIDF igazgatójának pontos kérdései nyomán megtudhattuk, hogy a meccseket jobbnak látták fényképezőgépekkel filmezni, az kevésbé szúrt szemet. S ha már, akkor hatot is vittek, emiatt annyira profin vágottak a mérkőzésképek. S hogy ennek dacára miért nem láttunk túl sok meccs-felvételt? Mert a második félidőre többnyire annyira elszabadultak az indulatok, hogy nemigen lehetett volna vetíthető formába hozni.

Radek Bajgar komédiája, a Tigris elmélet franciás dramaturgiájú tantörténet azoknak a mesés férfiaknak, akik nem viselik kellő lelkesedéssel a házasélet rájuk rótt jármát. Az állatorvos Jan (Jiří Bartoška) mindig is vidéken, tehenekkel akart dolgozni. Ám a családot el kellett tartani, ezért Prága mellett nyitott jól fizető kisállatrendelőt. Soha nem értett egyet azzal, hogy kasztrálni kell a cuki kistigriseket, azaz a kandúrokat, mégis habozás nélkül megtette - eddig. Keményen papucs alatt tartott apósa temetésén ugyanis rádöbben, hogy nem akarja hozzá hasonlóan végezni, akinek „56 évi boldog házasság után” még az sem adatott meg, hogy a temetése olyan legyen, amilyent szeretett volna. Jan egyetlen kiutat lát: ha az Alzheimer tüneteit mímelve emigrál felesége elől az elmegyógyintézetbe. A család fiatalabb férfitagjai eltérő indíttatással - fia boldog házasságban él, veje az ő sorsán osztozik -, de megértően támogatják, s közösen próbálnak élhetőbb hatalmi viszonyokat teremteni az egész nagycsalád számára.

A zárófilm rendezője, Jan Hřebejk (Kuckók, Élet mindenáron) a legismertebb hazánkban az idei kínálatból. A 2010-es évek eleje óta jobbára televíziós sorozatokat jegyző alkotó előző filmjét (Mézeshetek, 2013) csak a Karneválon láthattuk. Új alkotásának, A tanítónő-nek, úgy hírlik, szerencsére lesz magyar forgalmazója. 1983-ban egy pozsonyi külvárosi iskolában az igazgatónő rendkívüli szülői értekezletet hív össze. Az ősszel érkezett új tanítónő, Maria Drazdechová (Zuzana Mauréry) osztályából egy kislány öngyilkosságot kísérelt meg. A megbeszélés keretében látjuk flashbackben, hogyan jutottak idáig a dolgok. A tanítónő úgy ismerkedik osztálya tanulóival, hogy gondosan följegyzi, kinek mivel foglalkoznak a szülei, milyen szolgáltatásokat tudnak nyújtani. Édelegve, magát sajnálva előadott, ám kőkemény elvárásai vannak. Még pasit is manipulációval akarna szerezni magának. Eszköztára az inszinuációtól az indiszkréción és a tények kiforgatásán át a nyílt zsarolásig terjed. S a szülők többsége bizony engedelmeskedik a korrupt, manipulatív, álszent asszonynak. Az hírlik ugyanis róla, hogy elhunyt férje magas rangú orosz katona volt, s jó összeköttetései vannak a kommunista párt felső köreivel. Hogy a gyerekek jegyei nem a tudásukat, hanem a szülők lojalitását tükrözik, bagatell. A szülők nagy része az értekezlet nyilvánossága előtt nem mer szót emelni, a tanítónőnek ugyanis hatalommal rendelkező támogatói köre van közöttük is.

A filmkarnevál Budapesten véget ért, a vetítések a következő két hétben Miskolcon, Szegeden és Debrecenben folytatódnak.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322