Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

TEXTÚRA - Török Ferenc és Pelsőczy Réka rendezései a Szépművészetiben

Ritka, hogy egy rendezőnek szinte egy időben két premierje legyen. Ez történt Török Ferenccel: a Senki szigetét a mozikban, a másik rendezését a Szépművészeti Múzeumban lehet látni. Utóbbi bizarrnak tűnik, de csak első hallásra, látásra, valójában nem az, írásunk ezt kívánja bemutatni. SZEMLE

Megszokott, hogy filmesek színházakban is rendeznek, de hogy a múzeumokban is, az már érdekesen hangzik. Aki ismeri a Szépművészeti programjait, az nem lepődik meg ezen sem, mivel nem ez az első eset. Eredetileg Bécsben egy képhez, Correggio: Ganymedes elrablásához írt szöveget Paulus Hochgatter, s azt adták elő 2009-ben. A sikert különböző színházi díjak is jelezték, ez bátorított a továbblépésre. Tavaly már az ideihez hasonló projektet rendeztek: Ganymed goes Europe címmel (1). Európát a bécsi Kunsthistorisches, a wroclawi Nemzeti Múzeum és a budapesti Szépművészeti jelentette. Mindhárom helyszínen a klasszikus képzőművészet és a kortárs interpretációk találkozóját rendezték meg, azaz 12 festmény előtt 12 színész adott elő 12 irodalmi művet. Az ötlet a „Ha eljött az ideje” („Wenn es soweit ist”) bécsi színházi társulás vezetőitől: Jacqueline Kornmüllertől és Peter Wolftól eredt. Külföldi és magyar szerzőket kértek fel olyan új szövegek megalkotására, melyeket a múzeumban látott képek inspiráltak (2). Így született Marek Bienczyk, Thomas Glavinic és Terézia Mora mellett Erdős Virág, Dragomán György, Darvasi László, Grecsó Krisztián, Szécsi Noémi, Szvoren Edina, Tóth Krisztina és Vajda Miklós írása. Mindezeket olyan szuggesztív előadásban lehetett látni , mint Udvaros Dorottyáé, Hegedűs D. Gézáé, akiknek nemcsak a megjelenése, aurája, hanem az átváltozása is élmény volt, így az aszketikus alkatú Takátsy Péteré vagy Gryllus Dorkáé, akiről el lehetett hinni, hogy ő Goya: Korsós lánya. A program „kényes” pontja a meztelenség volt, a 15-16. században csak „kendőzve” lehetett ábrázolni a testet, mint Hans Baldung- Grien a bibliai Évát, most a valós bemutatása, az intimből a nyilvános szférába átvitele okozott izgalmat, feszültséget, amit vállalt az előadó. Talán ennél is nagyobb hatású volt a másik Goya mű: José Antonio Marqués de Caballero képmása előtt Kulka János interpretációjában Esterházy Péter vitriolos tollal írt Hirtelen barátsága. (Vélhetően ennek is köszönhető, hogy az idei bécsi folytatásra meghívták Kulkát vendégszereplésre.) A projektet a magyar színikritikusok a 2013-14. évad legjobb előadásainak különdíjával jutalmazták.

 

Textúra címmel idén önálló produkciót hozott létre a Szépművészeti Múzeum is. Megtartotta az eredeti ötletet és koncepciót, de azt saját rendezésben „vitte színre”: 10 képzőművészeti alkotáshoz 10 írótól kértek erre az alkalomra írt szöveget. Bán Zsófia Bastien-Lepage: Halottak napja című képét választotta, amit Szalontay Tünde adott elő; Bartis Attila Cranach Saloméjét, ea. Téby Zita; Garaczi László Giovanni Antonio da Pordenone: Szent Márk evangélistáját, ea. Pálfi Ervin; Jókai Anna: Greco Krisztus az olajfák hegyénjét, Simon Kornél előadásában; Kiss Noémi Kokoschka Veronikáját kendőstül, Trokán Nórával; Parti-Nagy Lajos Xaver Messerschmidt Karakterfejeit, Pindroch Csaba; Szabó T. Anna a barokk allegórikus festészetre jellemző mitológiai témát, Diana szarvassá változtatja Actaeont, Giuseppe Cesari festményén, Borbély Alexandrával. Hasonló tárgyú Lorenzo Lotto: Alvó Apollója, Térey János választottja, Szabó Kimmel Tamás előadásában. Legmesszebb ment a múltba Tompa Andrea, az ó-egyiptomi papnő (Kováts Adél) szarkofágjának választásával, s hogy aztán a jelenhez kösse. Závada Pál pedig kettős keretbe foglalta Pieter de Hoch Levelet olvasó lányát, ill. annak modelljét - aki egyben Vermeernek is „múzsája” volt. Az író és Fodor Annamária jól érzékelteti a modell-szerelem viszony bonyolultságát. (Az „eredmény” most látható a Rembrandt-holland kiállításon vendégszereplő Jan Vermeer festményein.)

A rendezőket a Múzeum kérte fel, s ők választották a „megírt” képeket és az előadókat. Újdonság az is, hogy tavaly a pasztelles festmények domináltak és vizuálisan homogén volt a tárlat, idén viszont élénk, kontrasztos az anyag- Ezt már Pelsőczy Réka, a másik rendező állapította meg, hozzátéve azt, hogy szereti a kulturális „ínyencfalatokat”, s ezt annak tekinti. „Ez a munka mindenkit kimozdít a napi rutinból, a múzeumot, a színészeket, az írókat, minket és a nézőt is. Jó érzés általam szeretett és ismert vagy kevésbé ismert írókkal szorosabb kapcsolatba kerülni. Tetszik, hogy ennyire komolyan vették a munkát, érezhetően fontos számukra, mi alakul ki belőle, hogyan formálódik élővé a szövegük. Nyitottak és segítőkészek a kérésekkel, esetleges szövegátalakításokkal kapcsolatban. Aminek külön örülök, hogy Török Ferivel együtt lehetek. Színészként dolgoztam már vele, azt is szerettem, de ez egy másik szituáció. Gyors az agya, szórakoztató, és ami nagyon ritka: nem versengünk, hanem elfogadjuk egymást. Közös segítségünk van a látvány létrehozásában: Juristovszky Sosa, mindkettőnk régi ismerőse. Szerintem jó hármast alkotunk.”(3) Hasonlókat mondott a rendezőtársról Török Ferenc is. Jutott a dicséretből a Múzeumnak is: „leginkább múzeumokban, főleg képtárakban érzem magam teljes békességben, a színházért is felettébb rajongok, ráadásul még olvasni is kedvvel szoktam, így nagy elánnal fogtam ehhez a speciális munkához. Most, hogy már benne vagyunk, már azt is tudom, mennyi örömöt okoz, remélem nemcsak nekünk, majd a nagyközönségnek is. Határokat átlépni fantasztikus érzés, pláne ha festészet és irodalom, szobrászat és színház, film és építészet határ-területein egyszerre bolyongunk.”

Filmjeiben hangsúlyos szerepet „játszanak” az épületek: Moszkva tér, ill. a 10 évvel későbbi szkeccs „változata”, az Alig - az egykori pártüdülőről; a lepukkant vidékről és a Terézvárosról (Szezon); az indiai nyomortelepekről és a hiper üvegpalotákról (Overnight); a pesti Hungária körút kereszteződésről (Koccanás) . „Az épület fontos inspirációs bázis, meghatározza azokat a kordinátákat, amelyekben mozgunk, megadja azt a lehetőséget, amit én szeretnék, hogy minden este ez a varázslatos mesevilág kinyílik, és –mint a számítógépes játékban - abba a szobába, azon a lépcsőn menjen a látogató, amelyen akar, s ő határozza meg a mozgás irányát ebben a csodák birodalmában, erre a 3-4 órára, a világítással is ezt próbáltuk segíteni. Ezt élvezem ma is, rohangálok egyik teremből a másikba” - mondja a rendező, itt a Szépművészeti Múzeumról, de szavai szélesebben is érthetők.

Hasonlóan fogalmaz, mint a holland építész-teoretikus Rem Kolhaas, aki szerint egy épület bejárása olyan, mint egy film. Török Ferenc szerint bár a film is használja a képzőművészetet, zenét, irodalmat, de más mixelésben. Más az alapkoncepció: itt egy épületre vannak hangszerelve ezek, s utánuk jön a színház. A filmben egy történetre van felaggatva a sok különböző irányzat, gondolat. Itt más, külön rendezés volt elhelyezni vertikálisan a három emeleten a játszóhelyeket, megkötötte kezüket a műtárgyak helye, ebben is ki kellett találni egy dramaturgiát, logisztikát, hogy merre menjen a néző.

Újnak számított, hogy plasztikus műtárgyak, szobrok is bekerültek a válogatásba, és az ó-egyiptomi papnő szarkofágja. Ezek Török Ferencnek jutottak, ami nem okozott gondot, mivel a szobrászatot a filmes szemlélethez közel állónak tartja. „Önmaguktól moccannak meg a jelenetek, ahol szobor van, a festmények nehezebbek, nincs kiterjedésük, lógnak a falon, téralkotó erejük kisebb, korlátoltabb. Ezért kellett kitalálni Cranach: Salome képe elé a keretet, ezzel megnyújtottuk a teret, jobban bele lehet nyúlni egy kis díszlet jelzéssel, mint az asztallal a Greco festmény: Krisztus az Olajfák hegyén előtt, amin alszik a tanítvány, s ezzel az utolsó vacsorát próbáltam megidézni. A teregető a Kokoschka képnél (Veronika kendője) is markáns díszlet elem. Szobroknál ez nincs, maguk a díszlet elemek.”

Egyfajta narratívát gondolt el, időrendet teremteni az ókori sírkamrától napjainkig, Kokoschkáig. Filmszerűen rendezte meg Horteszknaht, a fiatal papnő kilépését a sírkamrából. A múzeumi nyitánya a filmje, a Senki szigete epilógusát idézi: ahogy a film végződik, úgy és ott kezdődik a Textúra. Szintén művi világban, ott makettek között, itt is stilizált közegbe ágyazódik a történet, szövegében erőteljes kérdések, utalások vannak a valóságra. Török filmre vette a papnő megelevenedését és eltűnését, amit felhasznált helyettesítésként, amikor a színésznő nem tudott az előadáson részt venni. Az elvárással szemben nem a mozgóképes irányba vitte a rendezéseit, hanem a színpad felé. A filmes párhuzam annyiban helytálló, hogy itt is kész forgatókönyvet kapott, a múzeumigazgató Baán Lászlótól, mint „producertől”, adott volt a helyszín, és a „díszletek”, a háttér egy része, amit lehetett bővíteni, (a képkeret kettőzésével, a ruhaszárítóval, világítással.) A színészek választása nem kötötte társulathoz. Az írók kiválasztásánál nem volt más szempont, Jókai Anna és Parti Nagy Lajos egyaránt szerepelt a repertoárban.

A szobrok, Karakterfejek esetében a kísérleti filmje, a Koccanás tapasztalataira építhetett, mivel itt is mozdulatlan, de háromdimenziós alakokkal dolgozott a Barokk csarnokban. Az eredetileg színdarab alapján készült film hatásából kiemelte a szerző, Spiró György szerepét, akitől világlátást, bölcseletet kapott, ami minden szempontból irányadó volt. Felszabadító munka volt a Koccanás, elszakadhatott bátran a színpadi előadástól, más formákat kereshetett. Az összes felvételt külsőben forgathatták, a színészek mozdulatlan, merev pozícióban, panoptikumszerű szoborként. Akárcsak Messerschmidt Karakterfejei a Múzeumban. Itt azonban a kamera helyett a nézők járhatták körül az alakokat, amit a fekete leplek jobban kiemeltek, s egyben elkülönítettek a háttér barokk festményeitől.

A színműben szereplő „kismamák” egyike hasonlít az itt látott fiatal anyához.(Kiss Noémi írását a Veronika kendője előtt Trokán Nóra adja elő. -PJ.) Az eredetit a fővárosi Katona József Színházban Pelsőczy Réka játszotta. „Ugyanaz a karakter, csak Trokán Nóra szerepe, Kiss Noémi írása realisztikusabb. Mivel bele is nyúlhattam a szövegbe, improvizatíven, kicsit az én ízlésem szerint alakítottam, szocio irányba vittem el. Azt használtam ki, hogy itt a múzeumban a szocio hatás erősebben tud ütni, mint a filmen. A színházban a teatralitás felé mozdul el az ember. Korai filmjeimben önéletrajzi típusú szociografikus közegből indítottam, s utána - ahogy múltak az évek - megpróbáltam világot építeni, teremteni, mert az a játékterület nyílt meg számomra, az sokkal izgalmasabb. Szocioban reduktívak a képek, de vannak itt a 'színházon' múzeumon belül a barokk zsúfoltsága melletti 'minimalizmusok', ahogy a Greco festmény tompa, szürke színeihez illik a daróccsuha színe. Pelsőczy Réka dolgozik zsúfoltabbakkal, de alapvetően reduktívak vagyunk. A szerepcserék ismétlődnek: ő 'filmez', én 'színházas' vagyok itt, nem lehetek filmes, nem csinálhatom ugyanazt, mint 'civilben'. Az intertextualitás a szerepcserékre kötelez. Réka ügyesen használja a videót,a kisfilmben történetesen én is vállaltam szerepet, 'színészként'.”

 

 

Térey János Lotto képéhez: Az alvó Apollóról, a szétszéledő múzsákról és az elröppenő hírnévről írt önironikus szövegét Szabó Kimmel Tamás adta elő. Legjobban a Lepage festmény, a Halottak napja,s hozzá Bán Zsófia szövege tetszett, s ahogy Szalontai Tünde csak ül végig egy lufival és a kép történetéről mesél. Valóban azt a képet látjuk, amelynek a tényleges történetét halljuk, Kohner báróról, a műgyűjtőről, és a holokausztról, felsejlik egy évszázad magyar történelme. Elképesztő történet.

Závada Pál viszont egy kép festésének történetét írta le a modell szemszögéből. Instruálása hasonló a rendezéséhez. A Levelet olvasó lány az épület vertikális dramaturgiájának utolsó stációja.

„Závadát is nagyon szeretem, ezt szintén Réka rendezte. Saját jeleneteimet ritkán tudom így élvezni, mindig a munkát, a verejtéket látom benne, a kudarcot erősebben érzem, mint a sikert. A színházban viszont, amikor az Apacsokat rendeztem a Radnótiban, imádtam, mindig visszamentem megnézni, most is megyek, mert változik egy estén belül is, mivel tizenkétszer adják elő. Nagyon tanulságos. Hihetetlen, hogy esténként ilyen tömeg jön össze erre a múzeumi projektre. A moziban a filmem nehezen jutott el 7-8 ezer nézőig. A Moszkva térrel ennyi idő alatt rég 50 ezernél tartottunk, ma 10-20 ezer, amit ki lehet 'csavarni' egy filmből. Ez azt is jelenti, hogy bár a film még vezet, a tévé és az internet is, de a színház nagyon él, nagyon izgatja az embert, van 'piaci' érdeklődés, eltartja magát. Ez hatalmas dolog. A Senki szigete és a Textúra egybeesése külön érdekes számomra, még erősíti az intertextualitást, az intermédia jelenséget. Ez mindent jelent: tévét, mozit, múzeumot, színházat, mindenhol ott kell lenni. Ennyire egyszerre átfedésben, ez nagyon jót tett nekem. Most elmegyek Amerikába tanítani, nyárra hazajövök, addigra feldolgozom. Ott 8 hallgatóval csinálunk diplomafilmeket. Mikor kinn jártam, láttam a Guggenheimben Laurie Anderson média kiállítást, zenével, nemcsak Kandinszkijt. Lehet, hogy ez az ötlet is érdekelné őket. Olyan menőkkel, mint George Clooney, Angela Jolie. Vagy Scarlett Johanson, aki már volt „modellje” Vermeernek a Lány gyöngyfülbevalóval című filmben.

A Textúra november 19-én és 25-én még látható, bár a jegyek elővételben már elkeltek.

A cikkben felhasznált képeket Lévay Zoltán (Szépművészeti Múzeum) és Török Ferenc bocsátotta rendelkezésünkre. Pelsőczy Réka fotóját a Katona József Színház honlapjáról kölcsönöztük.  

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322