Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

„Highway to Hell” – Mad Max: A harag útja

Hogyan csináljunk harminc év után folytatást egy kultuszfilmhez? George Miller válasza: ültessük át az előd klasszikussá vált stílusát, hangulatát és kötelező elemeit a kortárs akciómozik nyelvére, hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon. A harag útja sikeresen igyekszik kiszolgálni a régi rajongókat és a mai fiatalokat egyaránt. MOZI
 
Mad Max - A harag útja
(Mad Max: Fury Road)
ausztrál akciófilm, 130 perc, 2015 
rendezte: George Miller
írta: George Miller, Nick Lathouris, Brendan McCarthy
fényképezte: John Seale
vágó: Jason Ballantine, Margaret Sixel
zene: Junkie XL
producer: George Miller, Doug Mitchell
szereplők: Tom Hardy, Charlize Theron, Zoë Kravitz, Nicholas Hoult, Nathan Jones, Josh Helman, Hugh Keays-Byrne, Rosie Huntington-Whiteley
forgalmazó: InterCom
bemutató: 2015. május 21. 
 
1979-ben az akkortájt mentősként dolgozó ausztrál George Miller szó szerint aprópénzből hozta össze apokaliptikus vízióját, melyben egy Mel Gibson névre hallgató, alig huszonhárom esztendős, ismeretlen színész harcolt a hetedik kontinens végtelen sivatagi útjain a kegyetlen bűnözők hordáival szemben. A Mad Max faék egyszerű cselekménye két mondatban összefoglalható, a családja meggyilkolása után renegát bosszúállóvá váló országúti zsaru története nagyjából egy átlagos kamaszfiú izzadt fantáziájának alapelemeire építkezik (szex, erőszak és természetesen a vásznat uraló, nagy kreativitással összerakott szörny-járművek).
 
 
Nem véletlen tehát, hogy Miller bóvlifilmje óriásit kaszált (az Ideglelés két évtizeddel későbbi premierjéig a világ arányosan legtöbb bevételt hozó alkotásaként állt a csúcson) és két, ezúttal már nagy hollywoodi pénzekből készült folytatást is fialt. Ezek közül az utolsó épp harminc esztendővel ezelőtt került a mozikba, ideje volt tehát a régóta dédelgetett vérfrissítésnek.
 
A sztori, mely ezúttal sincsen túlbonyolítva, a klasszikus, westernig visszanyúló „magányos hős útja során összeakad valakivel, akinek aztán egy időre a segítőjéül szegődik” formátumra épül. Megtépázott, múltja által kísértett és éppen kényszerűségből egy megalomán kiskirály (Hugh Kears-Byrne, aki az eredeti film főgonoszát is játszotta anno) mutáns serege számára szó szerint vérbankként funkcionáló hősünk (Gibson bőrkabátját és bakancsát immár Tom Hardy ölti magára) ezúttal egy vagány női harcos (Charlize Theron) szolgálatába állítja képességeit, aki megszöktette az említett helyi diktátor tenyészkancaként alkalmazott ifjú háremét. Útjuk során természetesen minden létező konfliktusba belefutnak, aminek robbannia kell, felrobban, az ausztrál kanyonok és kies síkságok csak úgy remegnek az autóhordák összecsapásaitól és vöröslenek a vértől.

A harag útja igyekszik egyensúlyozni a 70-es 80-as évek bűnös élvezetet jelentő akciófilmjei és a kortárs látványmozik között, legtöbbször sikeresen. A rendező leginkább a második rész posztapokaliptikus víziójának vonalát igyekszik hozni, szerencsére nagy ívben kerülve a túlságosan is hollywoodiasra sikerült harmadik epizód tónusait. Talán a film legnagyobb erénye, hogy tartja magát az elődök hangvételéhez és nem próbálja feleslegesen felhígítani azt. Mondhatni a klasszikus Mad Max-filmek 21. századra felturbózott verzióját kapjuk, mely gyorsabb és látványosabb mint előzményei, mégis hű marad azok nihilistán brutális ízéhez. Azon egykori kamaszok, akik annak idején unalmas délutánokon szüleik filmgyűjteményéből elemelt karcos videoszalagokon nézték rongyosra Max Rockatansky kalandjait, minden bizonnyal most, felnőtt fejjel a plázák óriásvásznain is élvezni fogják a folytatást, de azok a mai tizenévesek, akik már azt sem tudják, miért kellett visszatekerni egy tékás VHS kazettát, sem maradnak szórakozás nélkül, hála a Miller által ügyesen koreografált, nagyon is kortárs akcióorgiáknak.

Azért vannak persze változások az egykori trilógiához képest, Hardy egészen más karakter mint a jóképű, kékszemű Gibson, de ez nem válik kárára az összhatásnak. A brit színész egy leromboltabb, szikárabb antihőst hoz, mint ausztrál kollégája annak idején, egy olyan figurát, akit meggyötörtek, porba taszítottak és innen kell újra felállnia (a krisztusi pózban a halálhozó-autó orrához láncolt Max talán már kicsit túlzó metafora). A kopasz, félkarú gép-amazon szerepében megjelenő Charlize Theron (aki még úgy is dögös marad, hogy mindenestül maga mögött hagyja megszokott szofisztikált külsejét) hősünk méltó társává válik, sőt, felveszi vele a versenyt mind leleményességben, mind a két- és négykerekű pokolfajzatok aprításában.

A film legmaradandóbb jellemzője persze a már említett látványvilág, mely elsősorban ezen fantáziadús, riasztóan groteszk univerzum megteremtése terén alkot maradandót. A szó szerint gyilkos sivatag és lakói, az atomháború után megmaradt, legalapvetőbb létszükségleteiért, a vízért és élelemért harcoló szedett-vedett félemberek és a szolgálatukban álló, szó szerint fetisizált, istenséggé magasztosított roncsautó-csodák egy olyan világot népesítenek be, mely valahol félúton jár civilizáció-végi rémálmaink és egy, a kelleténél jobban túlcsorduló motoros hard rock találkozó között.

Korrekt kis akciómozit kapunk tehát Miller bácsitól, olyat, mely vállalja a műfaj gyökereit és nem hazudtolja meg „származását”, a kenguruk földjének olajgőzös B-moziját. Intenzív, az emberen gyorsan (szó szerint) végigszáguldó két óra vár ránk, mely során (jó értelemben) kikapcsolhatjuk az agyunkat és úgy érezhetjük, sosem múltak el azok a hosszú videós esték.

 

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322