Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Pályázati felhívás !!!

Urbán Mária filmkritikus, a Filmkultúra volt főszerkesztője az idén lenne 60 éves.  
 
Ebből az alkalomból a Filmkultúra folyóirat, az „Urbán Mari barátainak és tisztelőinek köre”, valamint a Francia Új Hullám Kiadó esszépályázatot hirdet fiatal, pályakezdő filmkritikusok, esztéták, történészek számára. 
 
Téma: Forma és tartalom összefüggései Jancsó Miklós egy vagy több filmjében. 
Azt reméljük, hogy a pályázók írásukban újszerűen elemzik majd Jancsó filmjeinek sajátos világát.
 
A pályázatot a kiírók által felkért szakmai zsűri értékeli. 
Tagjai: 
Dr. Bárdos Judit, filmesztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet tanára
Harmat György, filmkritikus
Dr. Kelecsényi László, Balázs Béla-díjas filmtörténész, a ZSKF óraadó tanára 
Kovács Adrien, a Filmkultúra főszerkesztője
Pentelényi László, a Francia Új Hullám Könyvkiadó vezetője
 
A legjobb pályamű elnyeri az Urbán Mari által alapított Torta-díjat, amelyet korábban minden évben a Magyar Filmszemle alkalmából egy-egy izgalmas, de hivatalos díjazásban nem részesült alkotás rendezője kapott meg. 
Az első három helyezett írását a Filmkultúra közli.    
 A Francia Új Hullám Kiadó készülő Fehér György-kötetére tekintettel szívesen venne Jancsó Miklós és Fehér György művészi kapcsolatának elemzésével foglalkozó pályaművet is. E tanulmány publikálására is mód nyílhat.  
 
Az írásokat az urbanmari.jancso@gmail.com e-mail címre várjuk.  (Ugyanitt válaszolunk a pályázattal kapcsolatos kérdésekre is.)  
 
Beadási határidő: 2014. május 30.
 
Terjedelem: 12 000 – 15 000 karakter (szóközök nélkül) 
 
 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322