Nem rezeg már bennem semmi sem – Nagy Dénes: Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból
2014. 10. 29. • Kovács Bálint |
„A művészet jelen van falun?” – kérdezi Nagy Dénes, a Másik Magyarország című dokumentumfilm rendezője Bukta Imrét, aki függetlenül attól, hogy nem csak a Műcsarnokban, de külföldön is saját kiállításai vannak és voltak, egy isten háta mögötti faluban, Mezőszemerén él. „Dehogy van! Miért lenne?” – felel a festő. SZEMLE .JPG)
Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból
magyar dokumentumfilm, 51 perc, 2013
írta és rendezte: Nagy Dénes
fényképezte: Dobos Tamás
vágó: Szalai Károly
hang: Lukács Péter Benjámin, Várhegyi Ádám
producer: László Sára, Gerő Marcell
És valóban: a rendező később megkérdez néhány helyi kamaszt, hogy tudják-e, mit jelent az a szó, hogy művészet, de mindenki nemmel felel. Van, aki egyetlen művészt sem tud megnevezni, van, aki hallott már Picassóról és Bartókról, az egyik lánynak pedig Majka és L.L. Junior ugrik be. „Tragikus” – vonja le végül a következtetést Nagy Dénes – és erre a tragédiára épül fel a Másik Magyarország ötven perces játékideje.
Mert amit a rendező megmutat a nézőnek, azaz az a szeletke Mezőszemeréből (vagy az a töredék, ahogyan az alcím fogalmaz) sok szempontból tényleg tragikusnak tűnik. Hiszen Dobos Tamás kamerája olyan, a ködös, csapzottan szürke télből felpislákoló életeket pásztáz végig, amelyeknek nemhogy jövője, de jelene sincs. Az egyik srác saját bevallása szerint egész álló nap nem csinál semmit, csak játszik a számítógépen, mert utálja a környezetét, ahol fekete bárányként a családjától már három éve nem kap ajándékot karácsonyra. Csak egyet tud: hogy amint tizennyolc éves lesz, el akar menni otthonról, a faluból, az országból. Csak azt nem tudja, hogy ilyen háttérrel szinte már teljesen mindegy az egész: kitántoroghat, de aligha törhet ki.
Vagy ott van a lány, tizenkét tagú családjával, anya és apa nélkül, mert a szülők egy napon annyit mondtak, hogy elmennek, de azt nem, hogy vissza is jönnének. És a lány azt mondja, hogy nem is hiányoznak, de azért azt is hozzáteszi, hogy a szülőnek mégiscsak a gyereke mellett a helye, úgyhogy ha ő is szül majd, azért nem hagyja magára a családját. És persze ott van a kocsma, ahol napfényben is folyik a pálinka, és ahol a rádióból kedélyesen szól Fásy Ádám, Sláger Tibó és Bunyós Pityu Pálinka-dala, benne a hosszú élet rejtélyének megoldásával: „az élet nagy titka: ezer évig minden reggel pálinka”. Hát nagyjából ez a perspektíva ezen az egyáltalán nem másik Magyarországon, az üres házak, a betéglázott ablakrések, a sár és a köd mögött. Az öregeknek Fásy mulatója jut, a fiataloknak a diszkóban Ocho Macho: „Azt mondják, hogy pozitívan éljek / De nem rezeg bennem már semmi sem”. Az ilyen megoldásokban erős Nagy Dénes, mint a háttérzene jelentékennyé emelése, vagy a kontraszthatások: mint a két egészen másfajta dal szembeállítása az élet értelméről, a nyomorult kocsmában a háttérben a tévén mutatott gazdagsághozó lottó-sorsolás, vagy az, hogy a nyitó képsorban azt látjuk, ahogyan Buktának pontosan ugyanakkora molinóval hirdeti kiállítását a Műcsarnok, amekkorával szemben a Szépművészeti Múzeum Cézanne-ét, Mezőszemerén mégsem tudja a szomszédján kívül senki, hogy kit takar a furcsa név.
És ezek a képsorok, amelyek pocsolyafekete pesszimizmusához remekül illenek a kopottas pasztellszínek, a lassú mozdulatok, a kitartott képek, tényleg dermesztőek, és csak még dermesztőbbé teszi őket Bukta Imre folyamatos kommentárja a magyar vidék halálra ítéltségéről és arról a valóságról, ami átvette a hagyományos vidékfogalom helyét: hogy már nem éri meg kertet művelni, mert olcsóbb megvenni a zöldséget a Tescóban, már ha lenne miből, mert a pénz elmegy mobil előfizetésre és a számlákra. Az elképzelt és valós vidék szembenállását – még egy kontraszt – Nagy Dénes szintén találó eszközökkel emeli ki: az öregek még összejárnak népviseletben énekelni, de a fiatalokat már nem a romantikus hagyományok mozgatják; a fiatalok még tudják, hogy a Hevesben régen kompérost sütöttek, de a receptet már a déditől kérdeznék meg, ha ugyan érdekelné őket.
Akkor tehát tényleg igaza van Nagy Dénesnek, és mindez tragikus. Elvégre hogy is lehet nem ismerni a művészet szó jelentését? Ki az a Majka Picassóhoz képest? Csakhogy ez a pesti értelmiség rácsodálkozása a misztikus vidékre (épp ugyanaz, ami olyan hamiskássá tette a rendező sokszorosan díjnyertes rövidfilmjét, a Lágy esőt is). Hiszen nincs ebben semmi különös, ha az ember nem a Műcsarnok kiállítás-megnyitójának pezsgőspoharai közül nézi az életet. Abraham Maslow már az 1950-es években kidolgozta szükségletpiramis-elméletét, amely szerint az emberi szükségletek, motivációk egymásra épülnek, és az esztétikai szükségletek (műélvezet) és pláne a saját kreativitás megvalósítása (művészet) csak a sokadik szinten helyezkednek el. Ha tehát az embernek a fiziológiai szükségletein kell aggódnia (létfenntartás), meg azon, hogy megtartsa megszerzett javait (biztonság), Maslow széles körben elfogadott elmélete szerint egyszerűen nincs szüksége, igénye a magas kultúrára. Persze mindenképpen érdemes rámutatni, hogy Magyarországon (is) rengeteg olyan falu van, ahol ez a helyzet, és a Másik Magyarország ezt profi, tehetséges dokumentumfilmes eszközökkel meg is teszi – azonban hangosan sopánkodni rajta, és az itt élő művésznek olyan objektív dokumentumfilmes nem illő kérdéseket feltenni, hogy hogyan tud ilyen tragikus körülmények között élni (mint teszi azt Nagy Dénes), már jóval problémásabb.
Különösképp, mivel egy idő után felmerül néhány kérdés a filmben ábrázolt valóság kizárólagossága tekintetében. Nem esik szó például arról, hogy az itt született Bukta hogyan tört ki mégis, meg sem állva a világhírig, ha egyszer ilyen perspektívahiányos ez a falu. És nem szólal meg senki a jómódúak közül, pedig a kamera látószögébe kerülnek kisebbfajta kastélyok is: ha mégsem nincstelen mindenki, kik azok, akik máshogy élnek, és hogyan érték el, amit elértek? Mert úgy tűnik, ezen a Másik Magyarországon van egy Másik Mezőszemere is, amelynek világa nem fért bele ezekbe a „töredékekbe egy falu hétköznapjaiból”. Így viszont a sok mozaikdarab inkább csak egy rendezői akarat szerint kiválasztott kis képpé áll össze – ahelyett, hogy egészében ábrázolt és alaposan körül is járt volna egy problémát.
Kapcsolat
Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322