Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Mielőtt elindul a film, már minden eldőlt – Gulyás Buda operatőr

Végre egy filmes, aki jár moziba és mindenféle filmet megnéz. Nemcsak operatőrként, trükkmesterként is. 1969-ben 20 évesen lett fényképész, majd kábeles és segédoperatőr a tévében. A főiskola után vezetőoperatőrként több ismert tévésorozatban dolgozott, majd játékfilmekben és az utóbbi években nemzetközi munkákban. Ezen kívül tanít és fotózik. Miután Gulyás Budával beszélgettünk, megmutatta, hová jár jógázni, majd elmotorozott. INTERJÚ
 
Tudom, ha megkérdezik, hogy mi a foglalkozásod, akkor azt mondod, hogy filmmunkás.
 
Én nem azért hívnám magam filmmunkásnak, mert annyi mindennel foglalkozom, hanem azért, mert a filmes területek, rendező, operatőr, asszisztens, stb., azok nem külön területek. Mindenkinek valamennyit értenie kell a másik területéhez, és össze kell dolgozni ahhoz, hogy egy film létrejöjjön. Hogy ez mindenkire vonatkozik, arra a kedvenc példám a sofőr. Szurdi Miki filmjét forgattuk, egy naplementét kellett volna elcsípnünk, de már késésben voltunk. Kinn álltak a kocsik, beültünk az egyikbe, hogy azonnal induljunk, erre azt mondja a sofőr, hogy „bocsánat, nekem még tankolnom kell”. Egész nap lett volna rá ideje! Nem értük el a naplementét, mert nem filmes szellemben gondolkodott, de ezzel ugyanúgy beleszólt az „képművészetbe”, mint én. Vagy dolgoztunk egy színésszel, aki nem tudta a szövegét, mert már idős volt. Elindultunk a felvétellel kora délután, aztán naplemente lett, majd alkony idején előkerültek a lámpák, és végül valamikor este11-kor fejeztük be a jelenetet. Ezért kell ebben a szakmában mindenkinek együtt gondolkoznia, ami manapság egyre nehezebb, mert kevés az idő, sok a feladat és iszonyú nagy az elvárás, mert a nézők 90 %-ban amerikai filmeket néznek. Ezzel kell nekünk itthon versenyezni.
 
Kell vagy tudunk?
 
Tudunk, de vannak utcák, amikbe nem szabad bemenni. Nem szabad verekedős, üldözéses, robbantásos és egyéb ilyen nagyon drága filmeket készíteni. De minden mást lehet, amiben szív, érzelem és egy jó történet van. Bizonyítják ezt a svéd vagy sokszor a dán filmek, de még amerikait is tudok mondani. Ha levesszük a gázsi különbséget, főleg a színészekét, akkor például ilyen a Sliding Doors, A nő kétszer című film Gwyneth Paltrow-val. Arról szól, hogy hogyan változik meg a nő élete, ha eléri a metrót vagy ha nem. Ha levesszük a sztár gázsiját, ez akár egy magyar film is lehetett volna. Semmi különös helyszín nem volt benne: metró, két lakás, étterem. Amit én itthon hátránynak érzek, hogy nincs olyan írói-forgatókönyvírói bázis, amivel versenyképesek lehetnénk. Ott ahol tanítok, most a BKF-en, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, ott az operatőrök egyik tantárgya a számítógépes operatőri ismeretek. Ez a hivatalos megnevezése is. Ma már nem lehet kikerülni a számítógépet. 10-15 évvel ezelőtt, amikor a HD technológia elkezdődött, akkor sokan azt jósolták, hogy nem tud majd betörni. Ma már mindenhol tarol és a film csak gyűjtőfogalomként létezik, de mint nyersanyagot, már senki nem látja. Én sok pénzt kerestem azzal, hogy közvetítettem, pontosabban lefordítottam az animációs kollégák mondandóját a filmeseknek és viszont, mert nem tudtak közös nyelvet használni. Nincs menekvés, tudomásul kell venni, hogy a számítógép hozzátartozik az életünkhöz. Beülsz egy taxiba és egy képernyőn ott a neved, hogy mikor rendelted a kocsit, hová akarsz menni, minden. Én nem akarok menekülni ettől, mert szeretem. Az iskolában a gyerekeknek mindig azt mondom, hogy egyetlen dolgot nem lehet tanítani: a tehetséget. Viszont minden olyan technikai tudást és eszközt meg kell velük ismertetni, amivel a tehetségük ki tud bontakozni. Én nem is tanítok olyan dolgot, aminek nincs értelme, például fénymérést, mert arra ma már nincs szükség. Ezeknek a gyerekeknek bizonyos szempontból lényegesen könnyebb operatőrré válniuk, amitől a szakma egy kicsit fel is borult. Ha visszaugrunk 30 évet, akkor egy operatőrnek megvolt az az arisztokratikus helyzete, hogy ő volt az, aki tudta, hogy körülbelül milyen lesz a kép vetítőben. Senki más. Egyszer azért, mert régebben még egy videó vagy monitor se volt, másodszor volt egy transzfer, amit a film, a nyersanyag, a hívás, fényelés okozott. Ezt tényleg az operatőr privilégiuma volt, ezért sokkal nagyobb becsben is tartották. Ma gyönyörű felbontásban, már a helyszínen 90 %-os végtermék látható. Míg régen csak a vetítőben mondhatta a rendező, hogy neki tetszik vagy nem, most már akár a felvétel előtt is mondhatja. Mindez viszont növelte azok számát, akik operatőr munkát végezhetnek - sokkal kevesebb tudással, mint régen. Ezért iszonyúan felhígult ez a terület. Ezt nem pejoratívan értem, hanem a létszámra.  Az operatőrnek mindig kettős megfelelési kényszere volt. Egyrészt, hogy értsen a dramaturgiához, hogy tudja, milyen kép, milyen világítás illik ahhoz a történethez, ez a művészi oldal, de hogy mindezt hogyan lehet elérni, az már a technikai oldal, ami mára kibővült a számítógépes ismeretekkel.
 
Mi történik azokkal az operatőrökkel ….
 
…elsüllyednek. Azok nem jutnak munkához.
 
Ezt Te mikor ismerted fel?
 
Nekem nagy szerencsém volt, mert mielőtt még bármi történt volna, beleszerettem magába a komputer műfajba. Basic nyelven megtanultam programozni, és angol tanítóprogramokat írtam a Novotrade-nek. Már akkor látható volt, hogy ennek lesz egy felfutása. Vegyük a legelejéről. A legelső váltás az volt, amikor az írógépet felváltotta a szövegszerkesztő. Nem kellett újra gépelni egy A4-es lapot, hanem copy paste-tel lehetett szerkeszteni. Egyértelmű volt, hogy pillanatokon belül az írógép meghal. A második lépés az volt, amikor a hang átment CD-re, amikor az analóg átment digitálisra. Kezdetben mindenki szidta, főleg az audiopfile emberek. Harmadik lépésként pedig elkezdtünk számítógéppel vágni. Azt úgy hívják, hogy non linear editor, ami óriási változást hozott. Addig mentek a snittek egymás után, analóg módon, és ha valamit elrontottál, változtatni akartál, vagy valamit ki akartál venni, akkor vagy át kellett másolni, ami minőségromlást okozott, vagy szinte mindent elölről kellett kezdeni. Itt volt talán a legnagyobb hozadéka a változásnak, mert megint úgy lehetett szerkeszteni, mint egy szövegszerkesztővel, csak nem a szavakat raktad előre-hátra, hanem a video fájlokat. Nem beszélve arról, hogy ez egy iparág, ahol a pénz diktál. Magyarországon nem lehet profitot termelni, egy ilyen kis országban bármilyen filmet csinálsz, nem tud annyit hozni, hogy rentábilis legyen. Ezért mindig ki vagyunk szolgáltatva az uraknak, hogy adnak-e pénzt filmre, vagy nem. A szponzor vagy az állam bácsi, akit most már Andy Vajnának hívnak ad vagy nem. Hiába független producer valaki, nem tudja elérni, hogy nyereséges filmet készítsen. Csak kegyből forgathatunk. Amerikában, ahol 6000 moziban mutatják be egyszerre a filmet, ott komoly nyereségből élnek a stúdiók. Ott is nagyon gyorsította a váltást, hogy a mozikban nem kópiát vetítenek, hanem letöltik a digitális változatot. Én mikor megnéztem az Avatar-t, azt mondtam, hogy na, innen minden 3D lesz. Nem így lett. Valami miatt most visszalépés van. Talán azért, mert az emberek lusták, kényelmesek, és nem akarnak szemüveget hordani. Vannak bizonyos témák, például a szerelmesfilmek, vagy egy Woody Allen film, amelyek nem is követelik a 3D-t. Én nagyon szeretem, mert plusz élményt ad, és amit 3D-ben is vetítenek, én azt többnyire úgy is akarom megnézni, de elismerem, hogy van, amikor fölösleges.
 
Mennyit jársz moziba?
 
Nagyon sokat és mindenevő vagyok. Egyedül a horrort nem szeretem, mert nagyon félek, nem a képtől, hanem a hangtól. Szörnyű! A horror kiesik, de azon kívül sok mindent szeretek. Van, amit szakmai szempontból is meg kell néznem. Nemrég láttam az X-Man új epizódját. Megnéztem az összeset, szeretem is, tetszik is ez a világ, de azért nem ez a kedvenc műfajom.
Azért is érdekel a mozi, hogy tudjam, hol tart ma a világ a trükk készítésben. Látnom kell őket, ha naprakész akarok lenni. Ez az a terület, ahol megint nem tudjuk utolérni az amerikaiakat, mert olyan géppark mennyiség kell hozzá, és annyira animátor-függő, amit itt nem tud megfizetni egy produkció se.
 
Hogyan kerültél az animációs trükk közelébe?
 
Én nagyon korán megláttam a számítógépben rejlő lehetőségeket. Abban az időben mindenki csak a Windowshoz értett, mert ahhoz jutott hozzá. A Macintoshnak és más operációs rendszereknek és gépeknek még olyan horribilis áraik voltak, hogy azt csak nagyon nagy stúdiók engedhették meg maguknak. Az egyik Windows verzióban volt egy egyperces videoklip, és ennek bizonyos jeleneteit ki lehetett jelölni copy paste-tel és át lehetett vágni. Hát, abból az egy percből csináltam vagy 100-150 verziót. Emlékszem, be voltam sózva, hogy minél előbb lehessen egy ilyen vágóberendezésem. Amikor aztán bejött, talán elsőként vettünk az országban. Akkor volt a Filmpartners nevű cég hármunké. Elindultunk egy teljesen új felvételi technikával, úgy, hogy ott a helyszínen már nagyjából összeraktuk a filmeket. Így egyrészt soha nem futottunk ki az időből, másrészt a megrendelő már este mondhatta, hogy a film így jó vagy nem. Közben meg el-ellestem, hogyan dolgozik a számítógépes trükkmester. Utána sok mindent már meg tudtam egyedül is csinálni. Voltak olyan filmjeink, amivel nem kellett elmenni animációs stúdióba, hanem én otthon elkészítettem. Én is jól jártam, meg a produkció is. És közben fejlődsz, mert csak munkával lehet fejlődni. Gondolati úton csak nehezen.
 
Milyen trükkök készültek, amikor Te kezdted a szakmát, és hová jutottunk el mára?
 
Iszonyú sokat változott a trükk készítés! Emlékszem, még létezett a Cosmo film és egy egyszerű kis reklámfilmet készítettünk. Három kocsi jött velünk szemben, és a végén kiírták, hogy itt és itt vásár lesz.  A renderelés azt jelenti, hogy megadod a számítógépnek a paramétereket, hogy hol vannak ilyen-olyan pontok és a gép ezeket kiszámolja. Majdnem négy hétbe telt, míg kiszámolta a három autó tükröződését. Közben az animátorok elmentek cannes-i fesztiválra. Abban az időben, ha leállt a gép, nem tudott újra indulni, ezért 1-2 naponként nekem kellett ránézni, hogy ne vesszen kárba az idő. Egyszer sem állt le a gép, a kollégák is visszaértek Cannes-ból és a kocsik is egyre közelebb jöttek… Ma már a telefonom gyorsabb! Mára olyan célszoftverek jöttek létre, amelyek könnyen megbirkóznak olyan feladatokkal, amikkel 10-20 évvel ezelőtt képtelenek lettek volna. Ezek közül hosszú ideig bevehetetlennek tűnt a szőr, a víz, a bőr, tehát az emberi testfelület létrehozása. Ez még most se 100 %-os. Pár évvel ezelőtt hallani lehetett olyan hangokat, hogy nem lesz szükség színészre. Pillanatnyilag normális körülmények között egy alakosnál közelebbit még mindig nem tud hitelesen generálni a számítógép. De a tudás és a számítási sebesség rohamosan fejlődik. A Transformers című filmben a gépeken lévő 40-50 ezer forgó-csillogó alkatrészt már tökéletesen tudják visszaadni. Én nem is ezeket a trükköket szeretem. Számomra mindig az a jó animációs trükk, amikor a moziban is azt mondod, hogy mi volt ebben a trükk? Ha megnézel egy filmet, ahol gépek, emberek, tárgyak változnak, törnek, ide-oda röpülnek, mindenki tudja, hogy az trükk. Például itt ülünk, és a hátunk mögött egy csodaváros van, egy kastély olyan parkkal, amit csak el tudsz képzelni. De nem kell megépíteni, mert beraknak mögénk kék vagy zöld vásznat, és bluebox/greenbox technika segítségével megrajzolják a hátteret. Sokszor egy egész várost vagy tömegeket generálnak oda. A moziban észre sem veszed, hanem azt mondod, hogy hú, milyen gazdag film, milyen gazdag a berendezés, pedig a negyedik bútortól az egész kastélyt számítógéppel készítették. Ezzel rengeteg pénzt lehet spórolni. Én azt tartom a legnagyobb eredménynek, hogy fantáziával és természetesen számítógépes segítséggel kitárul a világ, egy új művészet jön létre. Ma már a filmek designja, a vizuális effektusokon, a vizuális hatásokon múlik. Vegyük az Avatart. Ott az effektuson nem is a számítógépes megoldást értem, hanem azt a gyönyörű világot, amit teremtettek. Ami nem is létezik, alapjaiban igen, de olvastam, hogy az art designer egy évig kutakodott olyan természeti jelenségek után, amiket nem eredetiben, hanem más összetételben használtak a filmben. Olyan fényvilágot és díszleteket lehetetlen lett volna megépíteni, vagy iszonyú pénzbe került volna, ugyanakkor szemet gyönyörködtető csodalátványt hoztak létre.
 
Az hogy ennyi trükk kerül be a filmekbe, nem tolja el a hangsúlyt, nem veszi el a munkát az operatőrtől?
 
Én úgy gondolom, hogy a filmkészítés egyenlő a gondolkodással. Lehet, hogy elveszi az operatőrtől esetleg a kamerát vagy a világítást, de a gondolkodást nem. Nemrég találkoztam Robert D. Yeomannal, a Grand Hotel Budapest operatőrével, aki itt forgatja most a Spy című filmet. Mondtam neki, hogy én azért ájultam el Grand Hotel Budapest-től, mert minden és mindenki mögött ott láttam a gondolatot. Teljesen le voltam nyűgözve attól, ahogyan megközelítették a témát. Semmi különlegeset nem láttam, csak azt, hogy mindent jól kitaláltak, hogy jól gondolkoztak. Úgy hoztak létre egy remek filmet, hogy mindenben ellene mentek a trendinek, ami megfelelő volt a dramaturgiához és a témához.
 
Egyetértett veled?
 
Persze és nagyon örült, hogy végre valaki észrevette! Ez tényleg így van: mielőtt elindul egy film, már minden eldőlt. Mindenki azt hiszi, hogy a forgatáson dől el, pedig nem. Nem mindegy, hogy a rendező milyen színészt választ, hogy az operatőr milyen képi világot tart megfelelőnek ahhoz a témához. Ezek döntések sorozata, és ha a döntések jók, akkor működnek, ha nem jók, akkor a film ellen dolgoznak. Hogy ne csak dicsérjem az amerikai filmeket, számomra a mélypont a Műkincsvadászok volt, amit George Clooney rendezett. Ennél rosszabb filmet, ilyen drágán én még soha sem láttam.
 
Ha most nem egy nagyon bonyolult dologra gondolunk, akkor a kinek a döntése, hogy ott trükk lesz vagy sem?
 
Ez attól függ, hogy egy stábban kinek milyen hitele van, mennyire adnak a szavára, hol áll a rangsorban. Mondom, én pénzt kerestem azzal, hogy megmondtam, hogy ezt-meg ezt kell felvenni. Voltak olyan rendezők és producerek, aki az animátort nem tartották egyenrangúnak, neki nem hitték el, amit mondott, nekem viszont igen. Pedig ugyanazt mondtam, mint ő. Arra gondoltam, hogy öregségemre alapítok egy céget, hogy mások filmjeiben eldönthessem, hogy hol kell trükk, és hol nem. Mindezt ingyen. A fizetésem az így megspórolt pénz fele vagy harmada lenne. Azért nem vágtam bele, mert úgy érzem még nem öregedtem meg annyira, másrészt ezt csak akkor lehet megcsinálni, ha van vétójogod. Itthon ma ezt még nehéz elérni. Érdemes megnézi a Youtube-on az Így készült A Nagy Gatsby – Utómunka előtt és után című kis filmet. Jól látható, hogyan készültek a trükkök, hogy mennyi pénzt spóroltak és hogy milyen látványt hoztak létre.
 
A trükk nem nagyon drága?
 
Nagyfilmben a legdrágább a színész, a forgatási órák és néhány méregdrága felszerelés.
Ma már egy amerikai filmben 150-200 ember dolgozik. Inkább több. Ha elosztasz, mondjuk 200 millió dollárt 80 napra, akkor nagyon drága órabér jön ki, aminél viszont lényegesen olcsóbb a számítógépes munka.  Főleg minél nagyobb látványt csinálsz, annál olcsóbb, mert azt vagy nem lehet megépíteni vagy egy vagyonba kerülne. Szerintem a jövőben a legfontosabb kérdés a logisztika lesz. Jönnek hozzánk az amerikai produkciók és látom, hogy ők erőből dolgoznak. Ezt úgy értem, hogy sok pénzük van, és mindent addig csinálnak, amíg nem lesz jó. Ha csúsznak egy napot, az se nagy baj, de még én is látom, hogy szervezetlenség miatt csúsznak. A másik oldalról meg iszonyúan spórolni akarnak a gázsikon vagy nincs olyan technikai segítségük a komputer oldalról, aminek olyan hitele lenne, hogy megmondja, hogy ezt nem így csináljuk, hanem másként. Mindennek sok megoldása van, és ha többször az olcsóbbat választod, akkor a végére 20-30 %-ot is tudsz spórolni, ami egy 200 millió dolláros filmnél már combos összeg.
 
Több nemzetközi filmben dolgoztál. Látod a hibáikat, de mit tanultál tőlük?
 
Azelőtt én mindent egyedül csináltam, de az amerikaiak leszoktattak a monomániáról. Addig úgy éreztem, hogy az van a helyén és az lesz jó, amit én egyedül csinálok, de nekik abban teljesen igazuk van, hogy ez nem így működik. Minél jobban terítesz, persze jó emberek felé, annál több és jobb lesz az összetett végtermék ereje. Például ma már nincs is olyan amerikai film, amiben minimum három kamera ne forogna egyszerre, pont azért, mert drága a forgatási idő. Gondold el, hogy mi úgy dolgoztunk, hogy mindenkiről megcsináltuk a tágat, a közelit, a még közelebbit. Ma a három kamera lényegesen több képmennyiséggel, szöggel, felvétellel rendelkezik egy nap alatt. Mindennek, minden oldalról meg van a megfelelő plánja. Amit aztán a vágóasztalon vagy használnak vagy nem, de megvan a lehetőség a választásra. Míg régen, főleg amikor a film volt és nagyon limitált volt a mennyisége, a beállításokat külön-külön forgattuk. Most meg átalakult a filmezés, szinte úgy működik, mint a színház. A jelenet általában elejétől a végéig többször lemegy, csak nem egy háromfalú színpadon, hanem négyfalú térben, ahol ugyan mindig változik a kamerák állása, de a színészek ugyanúgy játszanak a jelenetben, mint a színpadon. A színész is jobban érzi magát, mert nem mondatonként kell elmondania a szövegét, mint régen. Attól, hogy a kamerák minden oldalról mindent felvesznek, rengeteg olyan előre ki nem található kép érkezik, akár reakció, nézés, visszafordulás, amire előtte soha nem gondoltál volna, hogy ilyen jót tesz a jelenetnek. Ettől ennyire snittgazdagok a filmek, amihez azért azt is hozzá kell tenni, hogy a befogadó is nagyon sokat változott. Ma egy nagyon sűrűre vágott filmet könnyedén megnéznek a nézők, 30 évvel ezelőtt meg az volt a kritika, hogy szétkapkodják a képet.
 
Annak mi volt a hozadéka, hogy a reklámszakmában is dolgoztál?
 
Mindennek van hozadéka. Amikor én elkezdtem a szakmát, kábeles voltam, aztán segédoperatőr és két évig csak sportközvetítésekre jártam, ahol mindent megtanultam a kamerahasználatról. Egy kosárlabda meccsen nem lehetett senkit megkérni, hogy dobja rá még egyszer, mert nem sikerült felvenni. Készítettem zenés műsorokat és videoklipeket is. A sport és a zene szolgáltatás volt, viszont a reklám már gazdasági tevékenység, sokkal több pénzért, ezért több dolgot lehetett átvinni, kipróbálni, elérni. Helyenként a filmgyári szintnél is magasabb követelményeket teljesítettünk. Én a tévében kameraman voltam, amikor jelentkeztem a főiskolára. Miután végeztünk, még akkor se kaptunk operatőri lehetőségeket, annyira szigorú rend volt. A filmgyárban Illés György, Papi uralkodott, a „mi Papink” a televízióban Lénárt István volt, aki minden évben egy-két főiskolát végzett operatőrt kinevezett vezető operatőrré. Bizonyos szempontból más utat jártunk, mint a filmesek, de ugyanúgy meg kellett szenvednünk, vagy ki kellett érdemelnünk, hogy ránk bízzák egy dramatikus mű operatőri tevékenységét. Régebben mindig gazdagabb költségvetésből, kényelmesebben, körültekintőbben, mívesebben lehetett dolgozni a játékfilmekben. Mi már filmkamerákkal készíthettünk tévésorozatokat, ilyen volt a Linda vagy az Angyalbőrben, csak nem 35mm-sel, hanem 16-sal. A végtermék alulmaradt a mozivásznon megjelenő minőséggel szemben, de mi meg a tévésorozatok forgatása során nagyon nagy rutint szereztünk. Ezek már filmes módszerekkel készültek, egy kamerával, nem pedig néggyel, mint a tévéstúdióban és filmszalag volt a kamerában. A Klapka légiót és Az aranyifjút mi is 35mm-es filmre forgattuk.
 
Miket szoktál fotózni?
 
Én fényképész ipariskolába jártam és a képzés után reklám és műszaki fotózással foglalkoztam, ami akkor nagyon nagy szó volt, viszont keveset fizettek. Barátom, Deimanik Tomi áthívott a televízióhoz dolgozni, ezután majdnem 25 évig nem is fényképeztem. Igazából az analógról a digitális áttérés idején kezdtem el újra, mert sok trükköt meg tudtam csinálni, nagy photoshop művész voltam. Aztán jött egy Playboy fotózás, színházakban is sokat fényképeztem és standfotókat is készítettem. Volt egy időszak, amikor egy cégnek minden reklámfilmjét, amit én csináltam, annak a plakátjait is velem fotóztatták. Valójában mellékterméknek tekintem a fényképezést, mert soha nem akartam fotós lenni, csak úgy jött.
 
Miután elolvastad a forgatókönyvet, hogyan kezdesz el vele foglalkozni?
 
Én eléggé dramaturgia-függő vagyok, tehát amikor először elolvasom a könyvet, nem is gondolok a képre. A történetvezetés az elsődleges feladat. Hány olyan filmet láttam, ami 80 %-ig tökéletes volt, de mivel koncepcióban rontott volt a vége, visszaminősítette a jó részeket is. Ugyanakkor hány olyan filmet láttunk, ami útközben egy kicsit lötyög, de a végén úgy bekeményedik, hogy elmarja a szíved, és azt mondod, hogy húúú… és ezért sok mindent, ami az elején lassú és unalmas volt, megbocsájtasz.  Talán azért is szeretnek a rendezők velem dolgozni, mert nem egy elvakult képmester vagyok, akinek csak az számít, hogy minél szebb legyen a kép, hanem inkább az, hogy minél jobban szolgálja a filmet. Még akkor is, ha abból lehetne szebbet is csinálni. Szerintem az a jó operatőr, aki a filmet szolgálja és nem csak magát, a maga területét.  Továbbra is az a sorrendem, hogy a legfontosabb a dramaturgia, hogy miről szól a könyv, utána, hogy ki közvetíti, ki a színész, a harmadik a rendező, a negyedik még mindig nem az operatőr, hanem a látvány. Azután jövünk mi.
 
Kipróbálnád a filmszakmának még valamelyik ágát?
 
Mindig azt mondtam, hogy két dologban nem szeretnék meghülyülni.  Az egyik, hogy öreg fejjel nehogy beleessek egy 20 éves lányba, a másik, nehogy azt higgyem, hogy tudok rendezni. Rengeteg reklámfilmet rendeztem, de azért az nem ugyanaz. Rendezni látszólag könnyű - közepes szintig.  Afölött nagyon nehéz. A leggyilkosabb területe ennek a szakmának, ha magas szinten akarod művelni. Mivel én mindig maximalista voltam, és tudtam magamról, hogy arra a szintre nem tudnám vinni, ezért távol tartottam magam attól, hogy akár csak dédelgessem a vágyat, hogy rendező legyek. Nekem ez így elég. Tudni kell megállni.
 
Azért most is három filmben dolgozol.
 
Igen, de nem, mint rendező, hanem mint operatőr!
 
 
A cikkben felhasznált jelenetfotók Gulyás Buda szíves hozzájárulásával jelentek meg.

 

Címkék

Kincsem, 1920, Vígjáték, Filmhét, Filmnapok, magyar sorozat, Magyar Kultúra Napja, Retro noir, filmkritika, Kormákur, új magyar film, Transz, Forgalmazói filmnapok, Valentino, Elek Dóra, Szépművészeti, finn filmnapok, Dyga Zsombor, Wegerer, Tudományos filmek, Aranyélet 2., Titanic Filmfesztivál, Cseh Tamás, Művészetek Völgye, Kino, expresszionizmus, Dokumentumfilm, Inkubátor, Jeles, szörnyek, dán, rassz, Szolnok, Hajdu Szabolcs, Ősz Gábor, 60-as évek, diplomafilmek, Greengrass, LuMu, farkasember, Cannes, Fliegauf, Love story, Gólem, Diplomamunka, Török Ferenc, Cigánygyilkosságok, filmtörvény módosítás, Nyár, Cinefest 2016, Visszanéző, Tiszta szívvel, buli, vámpír, Berlinale, alkotó, német film, sorozat, jelölés, Észt filmhét, Magyar film fesztiválszereplés, Guinness, francia film, háborús film, A hetedik Star Wars film, Tárlat, popzene, Készülő film, Tábor, Felújított filmek, Boyle, Történelmi magánügyek, Magyar Nemzeti Galéria, animáció, Maya Forbes, Bertolucci, HBO GO, Interjú, forgatókönyv, Oscar, Tinédzser, olasz film, western, cikk, KAFF 2017, Pixar, Filmtörténet, Cseh filmek, Netflix, monográfia, 2. Magyar Filmhét, , vizsgafilm, Wajda, Verzió, Tomit., Carrie Fisher, ELTE, Kvíz, thriller, Titanic 2017, báb, Amrita Sher-Gil, Amszterdam, Bill Condon, Filmalap, Filmalap-Filmarchívum, Mark Ruffalo, Kultfilmek, babona, Anilogue, Tóth Barna, Herczeg Attila, Kaszkadőr, Jéger, HBO, Oscar-jelölt, Filmrendező, DVD bemutató, Titanic, Sopsits, Cassell, Ukrán film, Uránia, Gauder, bagoly, producer, Artmozik éjszakája, Antal Nimród, MaNDA DVD, Anilogue 2016, Díjak, The Affair, Jeff Nichols, Jelenidő, doku, zene, építészet, Röhrig Géza, Akadálymentesen, halálhír, fantasy, Aranyglóbusz, Almodóvar, Sára Sándor, Csányi Sándor, disztópia, Televízió, Horror, Beatles, Jancsó, krimi, Örökmozgó,