Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Mi kell a nőnek? – Nick Cassavetes: A csajok bosszúja

John Cassavetes fiát magabiztos kezű rendezőnek ismerhettük meg. Habár filmjeinek szinopszisába több melodrámai elem szorult, mint egy Danielle Steele-regénybe, Nick Cassavetes a könnyfacsaró zsáner bennfentes ismeretével büszkélkedhetett. A csajok bosszújával viszont arra a terepre merészkedett, ahol legutolsó filmjével (Egy kis gubanc) az apuka is melléfogott: ezúttal harsány vígjátékot rendezett. MOZI
 
(The Other Woman)
amerikai vígjáték, 108 perc, 2014 
rendezte: Nick Cassavetes
írta: Melissa Stack
fényképezte: Robert Fraisse
vágó: Jim Flynn, Alan Heim
zene: Aaron Zigman
producer: Julie Yorn
szereplők: Cameron Diaz, Leslie Mann, Kate Upton, Nikolaj Coster-Waldau, Don Johnson, Taylor Kinney, Nicki Minaj, David Thornton, Alyshia Ochse 
forgalmazó: InterCom
bemutató dátuma: 2014. április 24. 
 
A csajok bosszúja az a film, aminél már a legelvetemültebb Cassavetes-rajongók sem fognak mérőszalaggal rohangálni, hogy lezárják a vitát, pontosan milyen messze is esett ifj. Cassavetes az id. Cassavetes művészetétől. Nick ezzel a filmmel végre kilépett az édesapa árnyékából, elengedte az elvárásokat, és feltett kézzel – „nem ér a nevem!” – rendezett Hollywoodnak. Ha az elkövetkező pár évre akarta megkeresni a mellékest, akkor jól választott, hiszen az utóbbi években elszaporodott vulgárvígjátékok női kiadására fogadott – az egyetlen humorcikkre az álomgyárban, ami kelendőbb, mint a különféle Másnaposok-koppintások.

Habár az első filmes Melissa Stack könyvén ott díszeleg az „eredeti forgatókönyv” felirat, már az első fél órából kiderül, hogyan is pitchelhették a sztorit a 20th Century Foxnak. „A Koszorúslányok megalapítják Az elvált nők klubját” – a szlogenbe pedig a színészek is beleélték magukat, Leslie Mann a buta, akaratgyenge háziasszonyként mintha Diane Keaton szerepét játszaná újra hisztérikus túlzásokkal, Cameron Diaz eszes ügyvédnőként pedig a nagy ironista Bette Midlerét. A sztárszínész szöszit, Goldie Hawnt, nos, őt egy sztármodell szöszire, Kate Uptonra cserélték, aki hírnevét – kár lenne tagadni – szimpla mellbedobással szerezte. A történet jelenet- és kifutásszinten is követi eredetijét, Az elvált nők klubját, annyi különbséggel, hogy nem három, hanem egy férjen állnak bosszút, akinek a Mann-karakter a felesége, a többiek pedig a szeretői.

A hasonszőrű, jobb híján feministának becézett vígjátékok egyszerű rugóra járnak, de általában érvényes üzeneteket fogalmaznak meg a női egyenjogúságról és a független nők sikerességének lehetőségeiről. A csajok bosszúja pont ezen a fronton teljesít rosszul, vagyis bukik orra, hogy a film nonszensz burleszkhumoránál maradjunk. A poligám férfin vett revansot ugyan másfél óráig odázza, hogy inkább a kialakuló lánybarátságra fókuszálhasson, de ezt a női testvériességet mindössze bulizós montázsblokkokban, közös lerészegedésekben és tengerparti napozásokban festi le. A csajok bosszújában olyasmi, mint benső érték, szóba sem kerül: a Mann-karakter jellemzői például butaságában és férjétől való pszichotikus függőségében merülnek ki, a strandon felszedett fürdőruhamodellt pedig azért fogadják el, mert olyan dögösen néz ki. A film közben nyíltan viccet csinál Kate „Csöcsike” Uptonból, aki csak azért riszál a vásznon, hogy affektáló hangján és méla arckifejezésén röhöghessenek. Upton Marilyn Monroe groteszk paródiáját adja, aki már maga is azzal szerzett nevet, hogy szőkenő-paródiákat játszott.

A bikinis címlaplány szerepeltetéséből is látszik: A csajok bosszúja a hollywoodi lányvígjátékok torzulási folyamatának egyik végpontja, amiben már nemcsak az ördögként megfestett macsó férfi, de az általa kihasznált nők is olcsó sztereotípiává silányulnak. A filmnek mind a női, mind a férfi célközönségnek adóznia kell, így a szoftpornós „eye candy”-ként behozott Uptonnal ellensúlyozzák a csábos Férfit démonizáló történetet. A probléma az, hogy Leslie Mann figurája sem egy jellemhibás, és ezért röhögtető vígjátéki karakter, hanem az idióta háziasszony már-már sértő típusalakja. A fordulatokat még a film második felében is az szolgáltatja, hogy a feleség egy kis szextől rögtön meggondolja magát, és újra bálványozni kezdi a Férfit. Bosszúja pedig abból áll, hogy női hormonokkal tömi férjét, akinek így megereszkednek a mellbimbói. A férfi elnőiesedéséből fakasztott humor végeredményben csak megerősíti a filmben egyszerre ördögnek és istennek ábrázolt, fetisizált férfiképet, hiszen az ettől való eltérést használja kiröhöghető devianciaként. A feleség nem ábrándul ki, pusztán bosszút áll a Férfin, akinek szexepilje nem kérdőjeleződik meg a film során. (Kate lakberendező (?) öccse lenne a poligám férfi ideális, fészekrakó ellenpontja, de közben a Diaz-karakter apja is fiatal csajokat felcsípő nőfaló, akinek kalandjait pozitív-humoros fénytörésben ábrázolják.)

A csajok bosszúja, ellentétben a nők függetlenedéséről szóló Az elvált nők klubjával, ugyanolyan szexista, mint bármelyik férfiaknak készült vulgárvígjáték. Egyenjogúság csak az ocsmányságban van: ahogy a Koszorúslányok igyekezete is mutatja, a női komédiák trágárságban nemcsak felveszik a versenyt, de még rá is ígérnek szőröstökű versenytársaikra. A kortárs hollywoodi vígjáték evolúciója nem több az 1970-es években provokatívnak számító trashfilmek vívmányainak – fekáliahumor és önértékükért szerepeltetett celebrityk – bekebelezésénél. Persze Hollywoodban az ízléstelen viccek is finomodnak: hiába hozza be Kate méteres óriáskutyája a kakis-pisis humort, messze van ez még a polgárpukkasztást filmesztétikává növelő John Waters transzszexuális múzsájának, Divine-nak a filmtörténeti kutyaszar-evésétől (Rózsaszín flamingók).

A csajok bosszúja így végeredményben nem lesz több kellemesnek szánt trágárságnál, pár röhögtető nagyjelenettel, és a Mission: Impossible főcímzenéjétől Frank Sinatra New York, New Yorkjáig terjedő, közhelyes zenehasználattal. Habár Cameron Diaz és Leslie Mann összehoz néhány kiemelkedő geget, a filmből hiányoznak a viccesen elrajzolt alakok, akiknek a karakteréből, és nem valamilyen testnedv-ürítéséből származhatna a humor. Ráadásul Cassavetes azt a ziccert is kihagyja, hogy a női sztárok álomgyárbeli helyzetét kommentálja: míg Az elvált nők klubjában az öregedést arcfelvarrással kezelő Goldie Hawn azon aggódott, hogy milyen szerepet kaphat ötvenesként Hollywoodban, addig Leslie Mann-nál vagy Cameron Diaznál már fel sem merül annak lehetősége, hogy a fiatalabb generáció kiütheti őket a nyeregből. Hawn poénkodhatott bevállalósan a szájimplantátummal, Diazéknál sem a sebészeti beavatkozások, sem a szépségideál nyomasztó hatása nem kerül szóba. Helyette riszálós, lábvillantós beállítások sorjáznak, amik arra hivatottak, hogy megerősítsék az örökifjúnak beállított színésznők hollywoodi húspiacon betöltött pozícióját. Hiszen ahogy Upton jelenése is mutatja: versenyezni már nem fiatal színésznőkkel, hanem modellekkel kell. Ez ifj. Cassavetes munkájának legvelősebb tanulsága.

 

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322