Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

A meritokrácia halálának margójára – Scott Cooper: A harag tüze

A harag tüze lassú égésű testvér-, bosszú- és veteránfilm, valahol A szarvasvadász és az Ölni kíméletesen keresztmetszetében. Az erőszakot kultiváló és a meritokrációban hívő amerikai kultúra fekélyeiről szól, ha nem is eredeti, de hatásos módon, miközben még a mellékszerepekben is Oscar-jelölt és -díjas színészek játszanak (Christian Bale, Woody Harrelson, Willem Dafoe, Casey Affleck, Zoe Saldana, Sam Shepard). DVD
 
A harag tüze
(Out of the Furnace)
amerikai-angol krimi, 116 perc, 2013 
rendező: Scott Cooper
forgatókönyvíró: Scott Cooper, Brad Ingelsby
zeneszerző: Dickon Hinchliffe
operatőr: Masanobu Takayanagi
producer: Michael Costigan, Leonardo DiCaprio
vágó: David Rosenbloom
szereplők: Christian Bale, Woody Harrelson, Casey Affleck, Forest Whitaker, Willem Dafoe, Zoe Saldana, Sam Shepard, Dendrie Taylor, Carl Ciarfalio, Nancy Mosser
Vetítik: Digifilm augusztus 25, 20.00
 
 
Scott Cooper klasszikus stílusú, vizuális történetmesélő. Karaktereit színészvezetési finomságokkal, a köztük lévő viszonyrendszert pedig beszédes beállításokkal vázolja. Tehetsége a lassú égésű, humanista drámák irányába vonja, s 2009-es rendezői bemutatkozása, az Őrült szív pont ilyen volt: egy kiégett countrysztár életére vetett egy utolsó, reményteli pillantást. A harag tüze egy észak-amerikai kisvárosban tengődő testvérpár, Russell (Christian Bale) és Rodney (Casey Affleck) hétköznapi életének buktatóit veszi számba. Russell egész életét abban a gyárban dolgozta le, amelyben édesapja, s mikor ittas vezetése során autóbalesetet okoz, öt évre börtönbe kerül. Rodney már három idényt is lehúzott az iraki háborúban – karján Operation Iraqi Freedom tetoválás feszít –, ám a monoton kétkezi munkákat kínáló településen nem tud visszailleszkedni a társadalomba. Helyette a helyi uzsorással/bűnfőnökkel, John Pettyvel (Willem Dafoe) cimborál, adósságát pedig illegális csupaszöklös bunyókkal igyekszik törleszteni.
 
A történet innen kezdve kiszámíthatóan kanyarogna, ha Cooper a veterán- és a bosszúfilmek forgatókönyve helyett nem a kisvárosi mindennapok ritmusára rendezne. A fordulatok között meglepő aligha akad – Russellnek az őt elhagyó barátnővel, a bűnbe hajló Rodneynak pedig az alvilággal való kokettálás következményeivel kell szembenéznie –, de Cooper az előzetesekben is közölt revans-cselekmény motorját csak az aranymetszés körül rúgja be. A rendezőt nyilván nem az egyenesvonalú erőszakjelenetek, hanem azok karakterroncsoló hatása érdekli. A harag tüze szerencsére kellően tágan értelmezi témáját, hiszen ebbe a háborúban látott embertelenségek okozta poszt-traumatikus stressz ugyanúgy beletartozik, mint a fizikai megtorlás okozta ürességérzet.
 
Amerika mai helyzetéről fest kor-, de nem feltétlenül kórképet Cooper. A harag tüze nem társadalomkritikus, nem ás le ok-okozat rendszerekig, nem mutogat ujjal politikai vezetőkre (bár szimbolikus, hogy cselekménye Obama megválasztása előtt, 2008-ban indul, tehát az erőszakos eseménylánc köré rendeződő történet még a Bush-éra örökségét hordozza). Átlaghőseinek sorsában a kisember életének eredendő kilátástalanságát ragadja meg, mikor a hazáját szolgáló háborúba lelkileg belerokkanó katona, valamint a felnőtt éveit egy gyárban eltöltő munkás sorsát is zsákutcába futtatja. Ha nem is újszerű, de erős állítás az amerikai ideológia tükrében, mely szerint a kemény munka mindig elnyeri méltó jutalmát. A meritokrácia láthatólag nem működik Braddockban: a dupla műszakos robotolás Russellnek barátnőjébe, apjának pedig az életébe került, ráadásul a gyárat is bezárják hamarosan, mert olcsóbb már a kínai importacél.
 
A rendező ismert, bejárt terepen botorkál, és nem is tud eredeti, vagy akár csak meglepő állást foglalni választott témájában. A harag tüze erejét abból nyeri, hogy gondolatait vizuális metaforákkal, a film nyelvén közvetíti. Az autóbaleset után például a tettest, Russellt mutatja, amint dolgozik, ahogy a gyárban szokott, a néző pedig már azt hihetné, megúszta a jogi felelősségre vonást (mivel éjjel, szemtanúk nélkül esett a karambol). Ám Cooper ugróvágásokkal kihátrál a teremből, előbb az épületet, majd az azt körbeölelő rácsot mutatja meg. Ezzel nem csak információt közöl (Russell börtönbe került), de párhuzamot fon a karakter hétköznapi és börtönélete között, jelezve, hogy sok különbség nincs a kettő között. A harag tüze lényegében metaforikus börtönfilm, hiszen arról szól, ahogyan az emberek képtelenek kitörni a saját maguk által felállított cellákból. Russell például életformájából, valamint a magára vállalt bosszúból nem képes, még akkor sem, amikor már rég tudja, hogy az semmilyen szinten nem lesz kielégítő számára, Rodney a tévhiteiben ragad meg, miszerint az illegális bunyókkal majd egyszer sok pénzt fog keresni, de mint utólag kiderül, tisztában van tévedésével, John Petty, az uzsorás pedig pénzvágyának foglya, hiszen rossz előérzete ellenére sem mond nemet az egyre nagyobb és veszélyesebb bunyókat követelő Rodneynak.
 
Coopert vizuális történetmesélés iránti vonzalma azonban túlzásokra is ragadtatja. Filmjébe több klasszikus alkotásra történő utalást is gyömöszöl, amik kilógnak a szikár cselekményvilág egységéből, és felesleges manírként sekélyesítik a filmet. A szarvasvadászt nemcsak a háborúból hazatérő katona drámája, de egy vadászjelenet is megidézi, melyet Cooper meglehetősen modorosan Rodney egyik bokszmeccsével vág össze. A párhuzam egyértelmű (a vadász becserkészi áldozatát), de ez nem mélyíti el a történéseket, inkább csak megismétli a néző rendelkezésére álló információkat. A film végére ékelt Keresztapa 2 utalás – Russell egy asztalnál ülve mérlegeli tettének következményeit – teljesen leválik a filmről, és éppen csak jelzésértékűen közli azt, amiről a filmnek szólnia kéne. Nevezetesen az erőszak és a bosszúállás hiábavalóságát, amelyet Cooper addig metaforákban, fordulatokban taglal. Mégis, filmje végére egy akciófilmes közhelyekből tákolt finálét illeszt, amelyben Russell egy üres gyárépületben száll szembe az antagonistával. Akár egy Schwarzenegger-film végső összecsapása is lehetne, minimális csavarral, Cooper pedig feszültséget teremt, így bevonja és cinkossá teszi nézőjét a revansvételben.
 
A szűkszavú rendezésnek esik áldozatul a kidolgozott karakterrajz is: a direktor többször is tömegfilmes közhelyekhez nyúl, mikor a drámát kívánja kidomborítani (beveti például „az utolsó munka a visszavonulás előtt” gengszterfilmes kliséjét is). Ezt a sztárszereposztás kompenzálja, még a kisebb szerepekben is Oscar-jelölt színészek játszanak, Zoe Saldana a tépelődő, patthelyzetbe került Russell-barátnő, Casey Affleck pedig a rosszak közé vágyó jófiú karakterét mélyíti el (ebből a szempontból alakítása a Jesse James meggyilkolása, tettes a gyáva Robert Ford c. filmbeli szerepének repríze). Affleck és Bale apró gesztusokból teremt karaktert, a testvérek között megszokott közös rituálékból pedig évtizedekre visszanyúló, közös élettörténetet, ha már a rendező csak odavetett információkban és egy giccses emlékmontázsban fogalmazza meg múltjukat.
 
Cooper filmje tehát nem mentes a dramaturgiai döccenőktől, víziója nem olyan egységesen erős, mint az Őrült szív esetében volt, mondanivalója pedig senkiből nem hívja elő a szobafilozófust. De a zárt, macsó férfivilág diszfunkcionalitását barnásszürke, melankolikus képekben megfogalmazó mozija atmoszférikus munka – egy prózai függetlenfilm a „nagyobb, hosszabb, vágatlanabb” elvét végletekig elvivő Hollywoodban.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322