Kimaradt jelenetek. Ned Benson: Egy szerelem története: A nő / Egy szerelem története: A férfi
2014. 12. 03. • Vajda Judit |
„Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást? / Hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit” – írta Karinthy Frigyes Capillária. Gulliver hatodik útja című regénye mottójaként. Ned Benson két filmje nem kevesebbet vállal, mint hogy – a teljes igazság megismertetése céljából – bemutassa mindkét, egymást meg nem értő oldalt. MOZI
Egy szerelem története: A nő / Egy szerelem története: A férfi
(The Disappearance of Eleanor Rigby: Her / The Disappearance of Eleanor Rigby: Him)
rendezte: Ned Benson
írta: Ned Benson
fényképezte: Christopher Blauvelt
vágó: Kristina Boden
zene: Son Lux
producer: Ned Benson, Jessica Chastain, Cassandra Kulukundis, Todd J. Labarowski, Emanuel Michael
szereplők: Jessica Chastain, Viola Davis, William Hurt, Isabelle Huppert, Jess Weixler / James McAvoy, Ciarán Hinds, Nina Arianda, Bill Hader
gyártó cég: Unison Films, Myriad Pictures, Division Films, Dreambridge Films
forgalmazza: Vertigo Média
bemutató dátuma: 2014. október 30. / 2014. november 27.
A nagyrészt azonos szereplőkkel leforgatott Egy szerelem története: A nő és az Egy szerelem története: A férfi tehát ikerfilmek, melyek egyazon történetet ábrázolnak, két különböző szemszögből. Kuroszava A vihar kapujában című klasszikusa óta nem újdonság a más és más nézőpontok mozgóképes ütköztetése, sőt több hasonló alkotás készült már párkapcsolati témakörben is. A legismertebb talán az Elizabeth Taylor – Richard Burton házaspár főszereplésével készült 1973-as tévéfilm (pontosabban kettő), a Válik a férfi – Válik a nő. Waris Hussein alkotása a férfi verziójával kezdődik, és meglehetősen unalmasan és lagymatagon vázolja fel a különváltan élő házaspár, Martin és Jane történetét, akik a férfi munkája miatt mondtak – ideiglenesen – búcsút egymásnak.
A férfi aktuális helyzetén kívül – épp látogatóba érkezik gyerekeihez és persze ex(?)feleségéhez – flashbackekből a dicső múltat is megismerhetjük, egészen a két ember házasságkötésétől kezdve. Ezenkívül (talán mert nagyban hozzájárult a szakításhoz) Martin munkaügyi dolgai is súlyosbítják az amúgy sem túl gördülékeny történéseket. A tévéfilm második részében Jane változata következik, ez azonban kimerül annyiban, hogy kapunk egyrészt csak a nőhöz kapcsolódó jeleneteket, másrészt megnézhetjük még egyszer ugyanazokat a képsorokat, amiket már a férjnél is láthattunk. Végül az utolsó félórában összekapcsolódik a két szál, és a mese onnan folytatódik, ahol az első rész befejeződött – azaz megismerjük Martin és Jane közös történetének végét.
A Válik a férfi – Válik a nőtől eltérően nem a dramaturgia, hanem a filmnyelvi eszközök használatával próbálja meg a különböző nézőpontokat megjeleníteni a 2005-ös A nő másik arca. Hans Canosa szerelmes filmje egy egykori párt mutat be, akik egy esküvőn futnak össze újra, és elejétől a végéig osztott képmezőben látjuk őket: van egy oldala (ha tetszik, térfele) a nőnek, és egy a férfinak is. A mű azonban nem lép tovább a formai truvájon, és sajnos mindezzel semmit sem tesz hozzá ahhoz a meglehetősen közhelyes alapvetéshez, hogy „minden történetnek két oldala van”. Sokkal kreatívabban közelít a témához a Mondom vagy mondod, Ken Kwapis és Marisa Silver (azaz egy férfi és egy női rendező!) 1991-es screwball comedyje, mely egyszersmind egyesíti a fent említett két másik mű lényegét is, azaz mind a forgatókönyv fordulataival, mind formailag reflektál a kétféle szemszögre, s mindezt gyönyörűen szervesíti és frappírozza.
A Mondom vagy mondod ugyanis, miután elmeséli egy szerelmespár – látszólag szakítással végződő – történetét a férfi, Dan nézőpontjából (erre egyrészt az elején néhány erőteljes szemszögbeállítás utal, másrészt olyan apró poénok, melyek például a főhős személyes vízióit és félelmeit jelenítik meg), újrakezdi a sztorit, és ezúttal a főhősnő, Lorie szemszöge dominál. Miután hozzá kapcsolódóan is kapunk egy-két markáns szubjektív kamerát, ugyanazokat a jeleneteket látjuk, mint korábban, csak ezúttal úgy, ahogy azt Lorie élte meg (néhány képsorban csak apró változásokat tapasztalunk a korábbiakhoz képest, például hogy a pár tagjait egy „versenymunkára” felkérő főnök Dannél egyszerűen az íróasztala mögött állt, itt viszont Dan vállát veregeti biztatóan, de van, hogy olyan parodisztikus módosításokat, mint az, hogy mikor a férfi verzióban a főhős összefut egy nőismerősével, azt Lorie változatában úgy ábrázolják, hogy az illető hölgynek lelkesedésében szó szerint kibuggyan a melle a ruhájából).
Az Egy szerelem története sajnos nem a Mondom vagy mondod, hanem a Válik a férfi – Válik a nő stratégiáját követi, szinte egy az egyben. Ahogy azt a magyar cím egyértelművé is teszi, itt is egy párkapcsolat történetét ismerhetjük meg, ahogy viszont elhallgatja (és ezen a téren az eredeti cím az árulkodó), egy párkapcsolat végét. A túl egyszerű képletet a forgatókönyv azzal bonyolítja, hogy nem szerelmi civódás, hanem egy sorscsapás vet véget a viszonynak, ezzel pedig nemcsak érdekesebbé válik a sztori, de a dupla dózis melodrámának köszönhetően érzelmesebbé is. Eleanor és Conor kisfia még csecsemőkorában meghal, és a súlyos veszteséget a nő nem tudja feldolgozni, ezért elhagyja férjét és egyedül kezdi újra az életét.
Az első (a magyar mozikban a második résznél egy hónappal korábban bemutatott) filmben tehát Eleanor áll a középpontban, az ő nézőpontjából értesülünk a történésekről – pontosabban a Válik a férfi – Válik a nőhöz hasonlóan itt is inkább az ő főszereplésével mutatják be az eseményeket, mivel a mű semmilyen más módon nem érzékelteti (mint ahogy tette azt például a Mondom vagy mondod), hogy itt valamilyen speciális helyzetről van szó, valami olyan plusz dologról, amit csakis Eleanor figuráján át tudnak közvetíteni. A későbbieket (azaz a második filmet) tekintve még feltűnőbb, hogy ezúttal is csupán információban kapunk többet: az alkotás nem azt mutatja be, hogyan élte át a történéseket specifikusan a főhősnő, hanem csupán azt, hogy mit élt át.
És vice versa: az Egy szerelem története: A férfiban ugyanis ezután azt láthatjuk, mi történt Conorral az alatt az idő alatt, amíg ő és Eleanor nem voltak együtt – mintha a két film egymás kimaradt jeleneteit listázná (Benson alkotásának létezik egyébként egy hazánkban nem forgalmazott verziója is, mely tulajdonképpen a két „félfilm” egyben, rövidítve: a The Disappearance of Eleanor Rigby: Them). Ezenkívül itt is megkapjuk (mint a Válik-duplafilmben) a teljesen felesleges jelenetismétléseket: a második műben több képsor is előkerül, ami szerepelt már az Egy szerelem története: A nőben, de nem módosítanak rajtuk semmit, nem változik a nézőpont, hanem pontról pontra úgy mutatják be, mint korábban, csak mert kronologikusan éppen az következik, így semmilyen pluszt nem kapunk az addigiakhoz képest.
Az alkotók mindössze egyetlen frappáns megoldással élnek: a végén, amikor (ismét csak a Válik-filmek stratégáját leutánozva) lezárul Conor és Eleanor közös története, a második film ugyanazzal a jelenettel végződik, mint az első, de a képsor ezúttal – először és utoljára a teljes játékidő során – más megvilágításba kerül, így más értelmet is nyer (éppenséggel csavarva egyet azon, ahogy addig, csupán az első film ismeretében értelmeztük a zárlatot). Ha nem is ilyen látványosak, de adódnak más, kisebb különbségek is a női és a férfi változat között. Az Egy szerelem története: A nő például egy negatív esemény bemutatásával kezdődik (a nő öngyilkossági kísérletével), az Egy szerelem története: A férfi ezzel szemben egy kedves, játékos múltbeli emlékkel (a pár fizetés nélkül távozik egy étteremből: szó szerint meglógnak, miután a pincér üldözni kezdi őket), ezzel is kifejezve, hogy Eleanornak sokkal inkább nehezére esik a tragédia feldolgozása, míg Conornak sikerülne továbblépnie – ő inkább a kapcsolatot gyászolja.
Ehhez a „fizetés nélkül távozós” jelenethez kapcsolódik a film egyetlen lényeges szemszögváltása is, hiszen később azt láthatjuk, hogy fordul a kocka, és egy másik képsorban Conor a meglógó vendégeket – éppenséggel egy fiatal párt – levadászó vendéglátós (nagy kár, hogy ezt a megoldást az alkotó csak kicsiben alkalmazza, és a film fő cselekményszálában egyáltalán nem jelenik meg a „nézzük meg az eseményt más bőrébe bújva” megközelítés). Ami pedig a fent említett gyászmunkát illeti: sajnos elég sztereotip módon jelenik meg a férfi és a női oldal. Conor – akinek a kapcsolat hiányzik – természetesen szexszel akar felejteni, miközben Eleanor (aki kisfia elvesztését próbálja kiheverni) új életet kezd, megkísérli újra felépíteni önmagát, többek közt azzal, hogy új frizurát vágat magának.
Az elsőhöz képest pedig a második film azzal frusztrál tovább, hogy bevezet egy kívülálló, rezonőr figurát, a férfi főhős apját, akinek a szájába magvasnak szánt életbölcsességeket adnak. Többperces beszélgetéseket hallhatunk, amik nem szólnak semmiről, mivel az apa olyan monológokat vág le, melyek semmitmondó szentenciáinak ilyetén direkt közlését hallva még Coelho is elpirulna. Az Egy szerelem története-filmek így szinte semmi újat nem tudnak felmutatni – nemcsak filmművészetileg, de még hőseik életében sem, hiszen nagyrészt egy helyben topognak. Amit a két komplementer alkotás esetleg mégis ad, az a már említett zárójelenet elbocsátó, szép üzenete, mely szerint egy új életben talán mégis lehet hely a másik számára.
Kapcsolat
Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322