30 éves a KAFF

2015. 09. 28. • Palotai János |

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál rövidített címét (KAFF) ki lehetne bővíteni még egy „K”-val, a kultúra kezdőbetűjével, mivel az idén szembetűnően sok film utalt erre. Ez a művészet korábban is magán hordozta a kultúra jegyeit, mivel „profilja” a mesék, mítoszok világa, a kultúrák forrásai, lenyomatai. Aktuálissá teszi, hogy a közbeszédet is foglalkoztatja a kultúrák találkozása, ütközése. Fesztiválról fesztiválra I. SZEMLE

A 12. Fesztiválon (június 24 - 28) a kultúrák szélesebb spektruma volt látható. Nemcsak horizontálisan, ahogy a távol-keleti Japántól Latin-Amerikáig terjedt a kínálat íve, a két pólus „szélső” értékeként Yamamura Kojitól az argentin Alejandro Gonzáles animációs munkáiig, de a kontinenseken túl a tengerek világából is „merítettek” a programszervezők.(1) A filmek mellett pedig a külföldi filmtörténészek hoztak új nézőpontokat: Olivier Cottet, aki Kovásznai Gábor filmjeit elemezve a francia újhullámmal való párhuzamba állításig jutott el. Giannalberto Bendazzi a kelet-európai kultúrkörben helyezte el a magyar animációt, kiemelve autonóm tradícióját. Megemlítette annak tudatosítását, hogy az innen külföldre távozó művészek emigránsok.(2) Emellett az animációs „fehér foltok” felfedezésére hívta fel a figyelmet, példaként a közép-ázsiai kazah filmet említette. Ez egyben jelzi a kultúrák közötti különbség egy mutatóját, a térbeli távolságot, hozzátehetjük az időbelit, ami ugyanúgy ismeretlenséghez, idegenséghez vezet, mint a szokások, etnikai különbségek: értetlenséget szülnek. Ezt példázta Gauder Áron filmje, a Kojot és a szikla reakciója. Nem „maykárolyos” fikciókon alapul, amit korábban generációk faltak, de mára kiment a divatból, az alkotót nem ez inspirálta, hanem Cseh Tamás indián tábora, aminek résztvevője volt. Eredeti indiántörténete, mint erkölcsi tanmese, egy kultúra alapját tárja fel, de nem értékelték érdeme szerint. Gaudert az izlandi hős, Egill mítosza is foglalkoztatta, de a megfilmesítésig nem jutott el. E távoli kultúrák megismertetésének szándéka nem kapott olyan figyelmet, mint az Annecy fődíjas Nyócker, a hazai multikulturalitás jelzése. (Esetéből is látni, hogy nem az időbeli, s a térbeli távolság okoz idegenséget.) Ez esetben nem a tér- és időbeli távolság játszik fő szerepet a különbségben, mint a romákhoz való viszonyban, megítélésben.

Cigánymesék

Horváth Mária, miután a Magyar népmesék sorozatban részt vett, s azt befejezték, egy másik régi, archaikus kultúra felé fordult. Az évszázadok óta itt élő cigányság hiedelemvilágát kezdte filmre vinni. Felhasználta a roma költő Szécsi Margit meséit és a roma festő, Orsós Teréz képeit: A cigányasszony meg az ördög; Doja, a cigánytündér; Káló, a cigánylegény. Az első egyfajta „etimologizálása” a magyar köznyelvben ismert cigánymeggy kifejezésnek is. Emellett számos olyan elemet is felszínre hoz, ami a magyar és más népmesékben is fellelhető, mint a 13-as szám, a hármat bucskázás, ill. fordulás révén történő alakváltozás. A kifejezés eredete mellett a cigányság eredete is fontos szerephez jut, az őstörténet, a genezis, a vándorlás, valamint a más kultúrákhoz való viszony, az idegenekkel szembeni (ön?) kritika. Kálónak ugyan megtetszik a vízi tündér, de visszatér a sajátjaihoz - az identitáskeresés tanmeséje is egyben. E filmekben olyan értékek, fogalmak kerülnek fókuszba, mint hűség, boldogság, gazdagság, felelősség, de megjelennek az „ellenértékek” is. Horváth Máriáék filmjei túl az esztétikai értékeken nagyon aktuálisak, anélkül, hogy a naiv mesék „naiv” aktualizálások lennének, adalékul szolgálhatnak a közbeszédhez, az előítéletek lebontásához - nem az „önelvűségben” gondolkodnak. Tegyük hozzá Jauss szavaival: a múlttal való folyamatosan megújuló, illetve újraindítandó párbeszéd részei. Mutatói a jelenben újraírt történeteknek, s ezekben a múlt csak annyiban van, mint jelenben létező.

A fesztiválon nagy sikere volt az Angliában tanuló Tóth Luca diplomafilmjének, A kíváncsiság korának. Szereplői abban az életkorban vannak, amikor a világot „kinyitják” a félelmek, óvások ellenére. A fiatal alkotó érett munkájában különböző kultúrák találkoznak, ötvöződnek, mint a japán, az északi és a kelet-európai. Ettől a film sokrétegű és nem didaktikus és nem könnyen dekódolható. Benne van a román Kolinda, a szarvassá vált fiúk balladája, akik felnőve már nem férnek be a szülői házba, s amit Bartók Béla talált meg népzenei kutatásai során (és mondott el a Cantata profana bevezetőjeként). A film a Legjobb dizájnért járó díjat kapta.

A fiatalok útra kelésével egy idegen kultúrába több film is foglalkozott, fiatal rendezők munkájaként. Ottlik Anna: Kiút; Bányai Zsuzsanna: Híd; Kungl Mátyás: Lány hátizsákkal; Kolop Anita: Ill-breeding. Akár motiválhatta is a készítőt, de a nézőt emlékeztette a mai költő, Erdős Virág „vándorénekére”: „ezt is elviszem…”

Az irodalom „visszavág”

Az olvasottság a filmek dekódolásának, megértésének, adott esetben az értelmezésüknek a katalizálója is. A Kecskeméti filmstúdió a Magyar népmesék sorozatával a Pannónia hagyományát folytatta. Mégis az első nemzetközi elismerést, díjat a 20. századi Weöres Sándor versének interpretációjával szerezte Horváth Mária révén. Említhetjük Ulrich Gábort, aki főleg kortárs magyar szerzőkkel – Örkény István, Podmaniczky Szilárd - dolgozik. Most Balázs Béla ihlette, a Fából faragott királyfit „áthangszerelte”, Bartók zenéjét elhagyva, maga komponálta a hangzását is. Maradva az értelmezésnél, adaptációnál: Pár fesztivállal korábban, 2009-ben az elsőfilmes Bertóti Attila Ariadné fonalának (új)”olvasatával” hívta fel a figyelmet. Egyben azt a kérdést implikálva, hogy az olvasás elsődleges tapasztalata milyen hatású. Mennyire köti az olvasót=későbbi nézőt az interpretáció terén, vagy szabadítja fel, mint az alkotót. Most bemutatott rajzfilmje, a Mese, továbblépés. Alapjául a 20. századi Danyiil Harmsz írása szolgál. Abban két gyerek új mesét akar írni, de beleütköznek a régi sémákba – ugyan a sablonokat újabb fordulatokkal akarják kikerülni. Bertóti filmje jól modellezi, hogy az egyes mesék tapasztalata átírathatja a korábbi műfaji rendszert, ami az új mű besorolására nem alkalmazható. Így az egyedi értelmezés, interpretálás új műfajhoz vezethet. Ezt illusztrálta, hogy a kritika egy része zavarban volt, hiányolva a – megszokott- mesét. Nem látta benne a koncept.art jelleget, hogy nem a kész új mese, az eredmény a fontos, hanem a koncepció kialakulása, s a műfajra való (ön) reflexivitás. A zsűri a Mesét a legjobb rövidfilmnek járó díjjal jutalmazta. A fődíjas Ducky Tomek Fürdője, szöveg nélkül mesél két nőről, emlékezéseiről. A film a szereplők története okán a múlt felé nyitott, míg a korábbi Életvonala nem tűnik lezártnak, lineáris vezetésű. Újabb filmjében az idősíkok is „hullámzanak”.

Más filmekben viszont az írásnak kitüntetett szerepe van. Richly Zsolt: Luther című filmjében a 16. századi, a történet idejének megfelelő nyomtatás betűtípusait „használja” és a kor metszeteit idéző, düreri képeket alkot. Jankovics Marcell – ahogy az Ember tragédiája egyes színeiben a kor művészeti stílusait idézte - újabb filmjében a 12. századi kódexre, Anonymus: Gesta Hungarorumára építi III. Béla királyról kamerával „írott krónikáját”. A korabeli kódexek kalligráfiáját, és a kezdő iniciálékat vette alapul, a benne szereplők helycseréjét a trónon a fejcserékkel mutatja be, használva a hagyományos animáció transzfigurációs módszerét.

A fent említett horizontális mellett szerepet kap az a vertikum, ami az írásbeli és a vizuális kultúra kapcsolatának egy újabb dimenziót nyitott. Többek között azzal, hogyan lehet a fesztiválok után is terjeszteni a filmekkel a művészetet, a kultúrát peremhelyzetű kistérségekbe. Mikulás Ferenc fesztiváligazgató erre vonatkozó elképzelése hat éve még gondolati szinten létezett, mára valós lett, a falusi könyvtárakban vetítenek filmeket, a két művészet találkozik és kölcsönhatásba is kerülhet egymással. Méltó partnernek bizonyult az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, a vidéken élő embereket már két éve bevonta a filmnézésbe és a közönségdíjazásba anyagilag is: Egyesületük 150 ezer forintos díjat ajánlott fel ez évben is. A fesztivál alatt tartott konferencia az alulról jövő kezdeményezések eredményéről szólt: így Ramháb Mária, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár igazgatója is. Sem ő, sem Mikulás Ferenc nem törődött bele, hogy a kistelepüléseken megszűnjön a mozizás, ezért „léptek”. A korszerű könyvtárak megfelelő helyszíneknek bizonyultak, s a vetítéseket követő beszélgetések közösségi programokká váltak. Ezt akarják folytatni a fesztivál után, a továbblépéshez külső támogatásra is szükség lesz.

Egy hiánypótló könyvről

Szakirodalomként remélhetően eljut a könyvtárak polcaira a most bemutatott, Macskássy Gyuláról készült tanulmánykötet. Szerkesztésében még részt vett a lánya, Macskássy Katalin. Szerzői között több fiatal: Orosz Márton a reklámfilmjeivel, Varga Zoltán a mesefilmekkel, Orosz Anna Ida a Várnai Györggyel készített gegfilmjeivel foglalkozik.(3) Írásaik mutatják a fiatal generáció megjelenését a szaktudományban is, nemcsak a filmkészítésben. Ami fontos, hogyan látják mai szemmel, az 50-60 évvel korábbi műveket, újra „olvassák” azokat. Emellett a történeti megértéshez is hozzá akarnak segíteni, azáltal, hogy munkájuk pátoszmentes, nem mitizálnak. A magyar rajzfilm megteremtőjét a sokoldalúságában mutatják be, nemcsak mint filmrendezőt, hanem tervezőgrafikusként, és reklám „szakemberként” is, egyben behelyezik egy művészeti kontextusba. Ehhez felhasználnak minden írott és képi dokumentumot, és a DVD mellékletben - a koraiaktól kezdve az utolsókig – filmjeit, s írásait a rajzfilmről és a reklámfilmről. Továbbá egy bibliográfiát a róla megjelentekről, közöttük G. Bendazzi animáció történetről írott könyvéről. Az olvasottak és a látottak alapján kiderül, hogy Macskássy a 20-as, 30-as évek avantgárd képzőművészetével szinkronban volt. Első filmjeit még Halász Jánossal (john Halas) együtt készítette, majd útjaik elváltak. Az itthon maradó Macskássy munkásságában a háború után történt változás: a politikai értelemben jelzett „fordulat éve” művészeti téren is bekövetkezett. A kiskakas…, a Két bors ökröcske című híres népmese filmek a paraszti klasszicizálást, a föld, az egyke szemléleten alapuló harcias gondolkodást akár a romantikus, vagy barokkos képi megfogalmazásba olvasztotta. Az ideológiai vonal „vezette” ceruzáját, de küzdött is ellene. Ennek sajátos lenyomata lett A ceruza és a radír, 1960-ban. A rajzanimáció lényegét fedte fel ebben a műfajra reflektáló, talán legfontosabb alkotásában. Visszatért a modern, kortárs felfogáshoz, a mesei túlzások helyét a világ torzulásai, azok karikírozása vette át.

A folytatást előadásában Varga Zoltán prezentálta a fesztiválon tartott tudományos konferencián. A tipologizálásában egyik vonulatot a karikaturisztikus film jelentette, az abszurd, groteszk látásmód: Macskássy, Nepp József, Ternovszky Béla munkái, Várnai György, Sajdik Ferenc rajzaival (Gusztáv sorozat; Pom-Pom mesék, Mézga család, Macskafogó). Másik vonulatot a klasszikus animáció képviselte, melyen érezhető a Walt Disney hatás (Dargay filmjein). A harmadik: az ornamentikus, vizuális stilizációs filmek csoportja. Ezen belül megkülönböztette a folklorisztikust: Jankovics Marcell, Reisenbüchler Sándor, Richly Zsolt filmjeit és a képzőművészeti elemekre épülőket: Kovásznai Gábor, Orosz István, Rófusz Ferenc munkáit. Kovásznainál megjelenik az „anima verité”, ami másik csoportba sorolható: a dokumentum-rajz(festmény)animációba, e formák kombinációjába: Macskássy Kati, Szoboszlay Péter filmjei. Ezeken kívül más variációk is létez(het)nek, mint a homok= festés animáció (Cakó Ferenc). Hozzátehetjük, hogy e felsorolás, s a besorolás részleges, főleg az utóbbi vitatható, nemcsak Kovásznai esetében. Az egyes új filmek át is írhatják a korábbi besorolást, új műfajrendszert alakíthatnak ki. A recepció esztétikai felfogás ide is érthető - Derrida szavaival - egy szöveg/ mű több műfajban részesül, mert a műfaj nem eleve létező szabályrendszer, hanem a „szövegekben íródik”. Azzal, hogy egy mű, maga jelöli meg műfajiságát, túl is terjed a műfaj határain.

Ami viszont egyértelmű, hogy tovább kellene „íródni” Macskássy Gyula egykori munkatársai, utódai monográfiáinak, mivel egyre többük műve lezárt, véglegesen…

1.A cseh Jan Balej: A halbolt hercegnője - Andersen meséjének átirata. Az ír Tomm Moore: A tenger dala.

2. Az olasz filmtörténészt a fesztiválon életműdíjjal tüntették ki.

2. Mellettük: Bakos Katalin, Macskássy plakátjairól; Bíró Ferenc a diamesékről; Kurutz Márton a zeneszerzőjéről, Ilosvay Gusztávról és a Macskássyak hagyatékáról írt; lánya, Macskássy Kati pedig szüleire emlékezett vissza.

Filmkultúra

Kapcsolat