Homburg hercege Afganisztánban - Feo Aladag: Világok között

2014. 10. 08. • Palotai János |

Ugyan nincs Kleist évforduló, amit a színházak 2011-ben a művei bemutatóival ünnepeltek, a filmek sora mégis az író műveire irányítja a figyelmet. A Kohlhaas Mihály legújabb változata nemrégen került a mozikba. Ám a legjobbnak tartott drámájának hőse is lázadó, most is egy „furcsa” háborúban. MOZI

Világok között

(Zwischen Welten / Inbetween Worlds)

német filmdráma, 98 perc, 2014

rendezte: Feo Aladag

írta: Feo Aladag, Judith Kaufmann, Matthias Kock

fényképezte: Judith Kaufmann

vágó: Andrea Mertens

zene: Karim Sebastian Elias, Jan A.P. Kaczmarek

producer: Feo Aladag, Emilie Truckenbrodt

szereplők: Ronald Zehrfeld, Mohsin Ahmady, Saida Barmaki, Shir Aqa, Salam Yousefzai, Burghart Klaußner, Felix Kramer, Pit Bukowski, Tobias Schönenberg

forgalmazó: Mozinet

bemutató dátuma: 2014. október 9.

Wilhelm von Kleist (1777-1811) porosz nemesi családban született, apja katonatiszt volt. Ő is erre a pályára készült, de leszerelt. A „miért?”-re választ adnak irodalmi munkái, főképp utolsó drámája, a Homburg hercege. Modelljét még a száz évvel korábbi 30 éves háborúból vette, amikor Friedrich Arthur von Homburg megnyert egy csatát, ellentmondva a parancsnak. Ezért a fejedelem kitünteti, majd a főbenjáró bűnéért elítélteti, közbenjárni próbál Nathalie, Homburg imádottja, végül kegyelmet kap. A valóságban nem volt ilyen kegyes az uralkodó, III. Frigyes Vilmos porosz király nem engedte bemutatni a drámát, megérezte benne a porosz szellem kritikáját. Csak 1821-ben, Bécsben vitték színre. Kleist nem érhette meg a sikert, 1811-ben öngyilkos lett. A darabot később, a 20. században úgy is értelmezték, hogy a fejedelemnek alázatosságot követelő magatartás a fasiszta vezér/Führer kultusz előfutára. A világháború után a megújhodó német színház egyik kulcsdrámája lett (2). Peter Stein a nyugat-berlini Schaubühnében rendezte meg, a nagy társadalmi körképek sorozatában. A művet a kor, a 70-es évek német értelmisége közérzetére, magatartására érzékeny drámaíró Botho Strauss dolgozta át: Álom Homburg hercegéről címen. Az eredeti darab álom-keretjátékba van ágyazva.(3)

Az osztrák forgatókönyvíró-rendezőnő Feo Aladag „átiratában” lehántja a darab szertartásosságát és a rárakódó historizmus cirkalmasságait. A főszereplő Jesper katonacsalád tagja, olyan értelemben, hogy testvére Afganisztánban halt meg a harcok során. Most ő készül oda, ahonnan Tarik viszont menekülne Németországba. Nem kap vízumot, s mivel angolra tanítja az afgán gyerekeket, ezért elvállalja a tolmácskodást a nemzetközi békefenntartóknál. Jesper e hadtest német kontingense egyik alakulatának lesz a vezetője. Tudja, mire vállalkozik, amikor egy veszélyes helyre küldik, egy faluba, ahol ellenőrizni lehet a műutat, vasutat. Mert háború ugyan nincs, de harcok vannak. Mindenki és minden gyanús, ami mozog. Gyanús a gyorsan hajtó autó, bár szállítmánya nem fegyver, hanem elbújó beteg gyerek, csak a véletlenen múlik, hogy felfedezik és továbbengedik. De áldozatul esik egy tehén, a gazdájának egyetlen megélhetési forrása. Jesper hiába közvetíti a kártérítési igényt, a felettesek elutasítják, mivel nem harci esemény során pusztult el az állat. Megtagadják azt is, hogy helikopteres világítást adjanak egy éjszakai akciójukhoz, mikor a szomszéd falut megtámadják a tálibok, s ők visszavernék. Jesper nem kezd még önálló akcióba, amit az afgánok várnak tőlük, így a helyi lakosok mennek segíteni, a korábbi tálib harcos, Haroon vezetésével, s a harcuk során egy falubeli életét veszti. A visszatérőket Jesperék a hősöknek kijáró katonai tiszteletadással fogadják. Az állandó feszültség miatt szinte mindig teljes harci felszerelésben vannak, mint a középkori páncélos lovagok, ami elnehezíti járásukat. Olyanok, mint a mozgatható bábuk, hasonlíthatóak ahhoz, amit Kleist a Marionett színházról írt, amely alapul szolgált a 20. századi Bauhaus, Moholy-Nagy László, Molnár Farkas és Oskar Schlemmer színpadának. Abban megvalósul eszmének és valóságnak, szabadságnak és szükségszerűségnek áhított egysége… létrejön a szintézis: „De mint ahogyan a valamely pontban egymást metsző vonalak, ha végtelenen áthaladtak, a pont túloldalán ismét metszik egymást” - írta Kleist – „ugyanúgy visszatér a grácia (kecsesség –PJ.) ott, ahol a tudat mintegy megjárta a végtelent, s így egy időben két ellentétes pontban az emberalkat két végletében válik láthatóvá a bábuvá s az istenné lett emberben, mivel a tudat értéke az egyikben zérus, a másikban végtelen.” Drámájában bábuvá teszi az embert a kötelesség elv, amivel megütközik a szabad szív „anarchiája”. A filmben a szív anarchiája kibővül az erkölcsi szabállyal, szemben állva a katonai parancs-centrikussággal.

Fenti idézet megfeleltethető Jesper és Tarik ellentétes irányú mozgásának, találkoznak hivatalosan, a „metszésponton”. Majd a személyes beszélgetés, ami a bajtársin túlmutat a baráti felé - a másik „metszéspont”- a családi történeteikből kiderül, hogy mindketten azonos „rossz oldalon állnak”, a helyi, lokális érdek helyett a külső, globális oldalán. Ezért fenyegetik meg Tarikot és húgát. Nela az eredeti drámában szereplő Nathalie „alteregója” annyiban, hogy katalizáló szerepet tölt be. Nem a vallási fundamentalizmus mozgatja bábként, egyetemre jár, s amikor a munkavezetője tiltja, a lány apja szellemére hivatkozva mer ellentmondani egy férfinak. Hogy Tarik elhozza a városból, a szülői házból, Jesper engedélye kell, Haroon pedig a szállásán rejtené el. Útközben orvlövészek leterítik a testvérpárt, Nela sebe súlyosabb. Jesper, miután a katonai kórház elutasítja az afgánt, sorsdöntő lépésre szánja el magát. Helyettese, Olivér tiltakozása ellenére otthagyva alakulatát maga szállítja kórházba a vérző lányt, akit sikeres műtéttel megmentenek. (A drámában Kottwitz a helyettes, szintén ellenzi a herceg „önfejűségét”, döntését, mert katona, de lojális is iránta.) Ezalatt gyilkos támadás éri az egységet, ennek során a helyettest megölik. A katonai szabálysértéséért Jespert felelősségre vonják. Az afgán lány, aki közben elvégzi az egyetemet, építészmérnök lesz, mintegy „legitimálja”Jesper döntését. A morális terhet, Olivér halálát nem veszi le a válláról. Bűnbeesése által az említett szabadság és szükségszerűség közötti egysége veszendőbe ment. Jesper elhagyja Afganisztánt, Búcsúzóul otthagyja óráját Tariknak. Ám az ajándéknak a fiú sem örülhet sokáig, útközben a sorompónál a tálibok lelövik. Így „lenne bizonyítéka”, hogy miért kér menedékvízumot Németországba, de már „nincs rá szüksége”. A kleisti utópia értelmében létrejön a szintézis a mechanikus-természetellenes és a természetfeletti között, de ez már senkinek nem nyújt vigaszt.

Az elvont moralizálást valós események helyettesítik a filmben. Jesper szabálysértését egyúttal válasznak is lehet tekinteni Haroon vádjára. A falu tekintélyes vezetőjét a parancsnok azért bírálja négyszemközt, nem katonaként, csak „európaiként”, mert pofon ütve megalázott valakit a közössége előtt. Számon kéri Haroonon az emberi méltóságot, empátiát. Az ex-talibán visszatámad, mondván: Ti a bombázásaitokkal, a megszállással nem ezt tettétek itt velünk?! Nyíltabb célzás a helyi világra, és a külsőre, egyben a humán értékek egyetemességére kérdez rá. Erre válaszol Jesper később tettével, amikor a katonai parancsot felülbírálja az erkölcsi norma alapján. Másik találkozásuk nem volt ennyire ütközőpont. Ekkor Jesper átnyújtja Haroonnak a kárpótlást az elpusztult tehénért. A pénzt azon a disco-zenés bulin dobják össze a katonák, ahol az állandó stressz okozta feszültséget vezetik le. Tombolva kivetkőznek látszólag önmagukból, csak az egyenruhából, valójában itt viselkednek emberként, amikor szolidaritás érzékük megnyilvánul, még ha az alkohol (?) hatására is történik. Nem valószínű, hogy nem tudják, mit csinálnak, esetleg nem tulajdonítanak neki akkora jelentőséget. Mégis fontosabb jelenet annál, amikor csendes pihenőn ellazulnak. Ezzel nemcsak a saját vélt vagy valós hibájukat teszik jóvá, önként, szabadon adakoznak, hiszen ők lőtték le a drót- sövényen fennakadt tehenet, s innentől már nem kérdés, hogy ki a hibás. Innentől a jól szervezett bürokrácia racionalitásának lélekölő mechanizmusa mutatkozik meg. Ezt írják felül az adakozó, táncoló emberek, akik ritmusra vonaglanak, ugrálnak, de ezúttal nem olyan „marionett bábként” mozognak, mint amit a katonai drill megkövetel. A hűvös távolságtartás szabálya meginog.

A „distanciához” eljutva „fókuszba” kerül az operatőr, Judith Kaufmann munkája. Kevés színt nyújt ez a világ, ezzel kell dolgoznia. A sárgával, mint világossal, és a sötéttel, feketével. Homokszínű minden, a föld, a házak, a páncélozott terepjárók búvószíne, s a katonaruháké. Uniformizált a nők fekete leple, ruhája is, s a horizontot lezáró hegyeké, valamint a férfiak barna öltözéke is. A monokróm „idegölő” monotóniája próbára teszi a megfigyelő koncentráló képességét. Dominál a bezártság, a belsők, „enteriőrök” sötétek, a disco is, csak a kórház sterilen világos és a terem, ahol a lány tanul. Ennek okán, vagy okozataként, hiszen a helyeket az alkotók választják meg, sok a közeli és félközeli kép. Kaufmann „beszédes” portrékat tud csinálni, de a külső, távoli felvételei is értékesek: a kietlen tájakat hol fenyegetőnek, máskor szépnek hozza közel a nézőhöz. Ahogy a Nelát játszó Saida Barmaki rejtett szépségét mutatja, s a Jespert alakító Ronald Zehrfeldet is igyekszik nem Kurt Russel „alteregójává” tenni.

Az alkotók neme alapján lehetett volna feminista film is, humanista lett. A Világok között második nagyjátékfilmje az osztrák Feo Aladagnak (eredetileg: Fedora Schenk), aki török-német férje nevét vette fel. Foglalkozott az Amnesty Internationallel, s részt vett a Tatort (Tetthely) tévésorozat készítésében. Első filmjét a németországi török nők helyzetéről készítette Az idegen/ Amikor elhagyjuk címmel 2010-ben. Nem csak a berlini fesztiválon nyerte a Label Europa Cinemast, de többek között az Európa Parlament Lux díját is neki ítélték. Jelen munkája is Berlinből indult el.

1. A darab hazai ősbemutatója Kaposváron, a Csíky Gergely Színházban volt, 1973-ban. Legutóbb az Örkény Színházban játszották, Pesten, 2009-ben. (Szintén Kaposváron mutatták be a Kohlhaas átiratot, Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja címmel.)

2. Ide köthető a filmrendező Fassbinder „amatőr” színházi tevékenysége.

3. Kleist drámái fontos szerepet játszottak a német színház megújulásában is, Peter Stein mellett Peter Zadek, Claus Peymann munkáiban

Filmkultúra

Homburg hercege Afganisztánban - Feo Aladag: Világok között

Kapcsolat