Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Holnapután - Monory Mész András: Meteo

Monory Mész András legjelentősebb alkotása, az 1988-ban forgatott, 1990-bemutatott Meteo az új érzékenység végső hullámát lezáró kultfilm, mely a korszellem hangulatának megragadása okán nemzedéki közérzetfilmnek is tekinthető, sajátos világával ugyanakkor különös kelet-európai sci-fiként is működik. DVD
 
Meteo
rendezte: Monory Mész András
írta: Bereményi Géza
fényképezte: Szabó Gábor
zene: Másik János, Szemző Tibor
producer: Sándor Pál
szereplők: Eperjes Károly, Varga Zoltán, Kistamás László, Derzsi János, Dér Denissa, Esztergályos Cecília, Szilágyi Szabolcs, Balkay Géza
gyártó cég: Hunnia Filmstúdió
forgalmazza: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet
DVD-megjelenés: 2014. január
 
Habár a Meteo már jócskán a nyolcvanas években uralkodó stílusirányzat, az új érzékenység végpontját jelenti, számos elemében hordozza annak legfontosabb jegyeit. A címével az időjárás-jelentésekre utaló, azaz lényegében a korszakról adott helyzetjelentést megfogalmazó vízió a közeli jövőben, egy apokaliptikus világban játszódik. Itt – kaotikus piacokon, olajos-mocskos gyárakban, futurisztikus intézetekben és diszkókban – próbál túlélni három férfi, három botcsinálta bajtárs: Eckermann/Felhőcske, a félszeg, hallgatag meteorológus, Berlioz, a ravasz csapatkapitány és Verő, a trió erőembere. Ennél bővebben nem is igazán lehetne mit írni a film sztorijáról, hiszen az in medias res kezdődő, s a későbbiekben is igen zaklatott cselekményű alkotás – az új érzékenység darabjaihoz hasonlóan – kollázs-szerűen, széteső, esetleges dramaturgiával dolgozik.
 
A Meteo népszerű és közismert motívumokból építkezik, ennek során pedig – a korszak egyéb, az új érzékenység irányzatán kívül eső magyar filmjeivel összevetve szokatlan módon – erős műfaji filmes eszközökkel él. Westernformulák (Berlioz cowboykalapja, Felhőcske indián fejdísze), gengszterfilmes toposzok (a bűnbanda maga, illetve a lovihoz kapcsolódó heist, vagyis „a szisztéma”), egy disztopikus világvége sci-fi – a Szárnyas fejvadászt, a Mad Maxet vagy akár a Brazilt idéző – elemei egyaránt előfordulnak benne, de nem egységesen, hanem szétszabdalva, darabokban. Mindez ráadásul erősen experimentális keretben: makettvilágban mozgó óriásbábokat szerepeltető, trükkfelvételekkel operáló kísérleti filmes betétekkel állandóan megszakítva jelenik meg (utóbbiak Felhőcske figurájához kapcsolódnak, az ő álmait jelenítik meg).
 
A dramaturgia töredezettségével szemben a mű látványvilága és atmoszférája kifejezetten egységes. Az abszolút telitalálatot jelentő, szó szerint és átvitt értelemben is alvilági, lepusztult helyszínek (a fentebb már említetteken kívül emlékezetes még a zöldellő árpával bevetett kísérteties templombelső), Zsótér László ezekhez alkalmazkodva megalkotott díszletei (a legizgalmasabb talán a lecsiszolt karosszériájú, kétoldalt női figurákat formázó szobrocskákkal ellátott Csajka), Másik János és Szemző Tibor csaknem folyamatosan szóló hipnotikus aláfestő és diegetikus zenéje („A zene elég sok mindent repített ott” – hangzik el a DVD extrájaként forgatott egyórás dokumentumfilmben) együtt egy szinte önmagában élő, lüktető-pulzáló, tapintható-szagolható univerzumot ad ki.
 
Ezt a pusztuló, széteső hangulatot fokozza az operatőri munka is. Szabó Gábor a filmben ugyan fésületlenül és keresetlenül dolgozik, de van benne rendszer. A mesterségesen roncsolt (lecsökkentett színgazdagságú) nyersanyag és az olyan vizuális megoldások, mint a nagylátószögű objektívvel való közelik fényképezése vagy a kép két szélének manipulálása (minek következtében vibráló hullámzás jön létre) erősen stilizált, gyakran torzított képi világot eredményeznek.
 
Ebben a majdnem monokróm, zöldes-szürkés, fémes, hideg világban mozognak a fent már említett figurák, akik szintén az új érzékenység filmjeiben megjelenő karakterek mellé sorakoznak fel, hiszen a kommunikációképtelenség és a kozmikus elveszettség létélményét foglalják magukban. Mindennél jobban fejezi ki mindezt, hogy a Meteo (anti)hősei valójában nem teljes értékű személyiségek: félemberek, sőt harmademberek, hiszen hárman együtt adnak ki egy egészet.
 
Ahogy arra a félig-meddig beszélő nevek is utalnak, Verő az erő, az ösztön megtestesítője, a romantika zeneszerzőjének nevét viselő agyafúrt Berlioz a hideg ész embere, aki partnereit is kész akár feláldozni, akár manipulálni (a zeneszerző Berlioz karmesterként is jelentős volt!), végül a két névvel is ellátott tiszta és ártatlan meteorológusfigura a lélek, a szellem embere (foglalkozásán kívül erre is utal beceneve, a Felhőcske), akit társai erős kézzel és sikerrel irányítanak (a karakter polgári nevét kölcsönző Johann Peter Eckermann Goethe tanítványa, titkára volt).
 
„Ész, erő és lélek csak együtt boldogulnak” – írja Schubert Gusztáv korabeli Meteo-kritikájában, némiképp a fentiekre utalva. A három ember bizonytalan egységét kis jóindulattal a freudi modellnek is meg lehet feleltetni, amennyiben Verő az ösztönén (id), Berlioz az én (ego), a kettejüket összetartó, magasabbrendű Felhőcske pedig a felettes én (superego) megfelelője. A filmet minden szinten uraló eklektika ráadásul még a főhősöket megjelenítő színészi játékban is érvényesül: Eperjes Károly Berliozként a túlzó színjátszást képviseli, míg a Felhőcskét hozó Kistamás László – akinek, hiába főszereplő, a filmben csak egyetlen mondata van (v.ö. a kommunikációnak az új érzékenység műveiben gyakran megjelenő, már említett csődjével!) – a minimalizmusig visszafogott.
 
A figurák bizonytalan állapota egyrészt egyetemesen a posztmodern ember elhagyatottságát adja vissza, másrészt beszédesen jeleníti meg a korhangulatot, a szétesőben lévő világ generálta, rendszerváltás-közeli káeurópai kilátástalanságot (a hősök túlélési megoldásai is jellemzően vagy kudarcosak, vagy erősen kétesélyesek). A forgatókönyvet jegyző Bereményi Géza a Meteót „holnapután”-filmnek nevezi, mivel azt tárgyalja, „mi lesz holnapután?” Monory Mész alkotása ráadásul még ezenkívül is előre mutatott, hiszen egészen kísérteties módon használt olyan megoldásokat, amiket nála későbbi filmek tőle függetlenül – lásd a zöld karakterhullást a Mátrixból vagy az autóbelsőkben játszódó tarantinós képsorokat, illetve azt a szintén Tarantinónál gyakori fogást, amikor objektív nézőpont helyett egy-egy tárgy jellegzetes szemszögéből veszik az adott jelenetet. Mindettől talán nem függetlenül a Meteo a magyar filmtörténetben szinte egyedülálló, kevés rokonnal rendelkező, korát megelőző alkotás, amit talán pont napjainkban érhet utol egy vadonatúj közönség.
 
 
Felhasznált források:
 
Balogh Gyöngyi – Gyürey Vera – Honffy Pál: A magyar játékfilm története a kezdetektől 1990-ig. Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 2004.
Kelecsényi László: A magyar hangosfilm hét évtizede 1931–2000. Hyppolittól Werckmeisterig. Budapest, Új Palatinus Könyvesház, 2003.
Monory Mész András – Szabó Gábor – Fazekas Eszter – Moldován Márton: Mi jut eszedbe arról, hogy Meteo? dokumentumfilm, 50’, 2013, MaNDA
Schubert Gusztáv: Befejezett jövő. Meteo.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322