Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Az árnyak című sorozat első évada a román új hullám és Bogdan Mirică rendezői koncepciójának vonatkozásában

Varga Balázs bevezetője az ELTE szemináriumi dolgozat elé itt.

Jelen dolgozatomban az Igor Igor Cobileanski és Bogdan Mirică által jegyzett Az árnyak (Umbre) című román sorozat első évadával foglalkozom és azt vizsgálom, miként adaptálták a román új hullám formanyelvi megoldásait tévés keretek közé. Emellett kitérek arra is, hogy a sorozat forgatókönyvírója, Bogdan Mirică, milyen újításokat hozott a kortárs román filmgyártásba és ez hogyan mutatkozik meg Az árnyakban. Mielőtt azonban belekezdenék az elemzésbe, fontosnak tartom néhány gondolatban összefoglalni a 2000-es években megszülető román új hullámos mozgalom legfontosabb jellegzetességeit, illetve Bogdan Mirică rendezői pályájának néhány kulcsfontosságú állomását.

Romániában a 2000-es éveket megelőzően nem mutatkoztak erőteljes törekvések arra nézve, hogy létrehozzák saját nemzeti filmművészetüket. Ami egyrészről az államszocialista diktatúrának volt köszönhető, másrészről pedig annak, hogy mind a kívülről jövő, mind pedig a belső megújulásra irányuló törekvések elkerülték az országot. Nem hoztak létre filmes műhelyeket, iskolákat, nem járták végig az avantgárd kísérletezés útjait és az európai modern filmes irányzatok sem honosodtak meg. Néhány kiemelkedő alkotást leszámítva (Lucian Pintilie: Helyszíni szemle, Liviu Ciulei: Akasztottak erdeje), nem születtek igazán emlékezetes román filmek.

Az a 2000-es évek elején színre lépő új generáció fog változást hozni, akiknek művészileg már nem kell igazodniuk a Ceaușescu rendszerhez. Az új román film nagy generáció tagjai körülbelül egy évtized leforgása alatt 1967–77 között születtek: Cristi Puiu (1967), Cristian Mungiu (1968), Răzvan Rădulescu  (1969), Radu Muntean (1971), Cătălin Mitulescu (1972), Florin Șerban (1975), Radu Jude (1977) (de a 78-as születésű Bogdan Mirică is hozzájuk tartozik), akik 2000-2001 környékén jelentkeztek bemutatkozó filmjeikkel. Románia gazdasági és politikai helyzete miatt nem tudták a 90-es években elkezdeni a pályájukat, mint ahogy azt a velük egyidős amerikai függetlenfilmes társaik tették (Wes Anderson – 1969, Noah Baumbach – 1969, Paul Thomas Anderson – 1970).[1] (Bár hozzá kell tenni, a román filmművészet ismeretlen előtörténetét az is magyarázza, hogy az új évezredet megelőzően készült román filmek nyugati ismerete, percepciója erősen hiányos volt, ezért válhatott elterjedtté az a vélemény miszerint a román újhullám a semmiből pattant elő).

A kibontakozó kortárs román filmnek már az elnevezése is erősen vitatott, ugyanis egyaránt szokták használni a román új hullám és a román új film kategóriákat is. A legújabb definíciók a román új hullámot egy sikeres filmrendező-generációra használják, míg a román új filmet az elmúlt tizenöt évben készített nemzetközileg is sikeres román filmekben feltűnő stílusjegyekkel azonosítják. A román újhullámos filmesek stílusát jelentős mértékben meghatározza az előző rendező generációhoz, illetve a 90-es évek szerzői filmjeihez való ambivalens viszonyulásuk (pl.: Lucian Pintilie 90-es években bemutatott filmjeinek metaforikus beszédmódjától elzárkóznak, viszont a rendszerváltás előtti hasonló stílusban született emblematikus műveit meghatározónak tekintik). Az előző generációhoz fűződő viszonyuk a filmekben gyakran használt generációs feszültségekben és a patriarchális társadalmi berendezkedés kritikájában manifesztálódnak.[2]

A román új hullámos filmek stílusjegyeinek vizsgálatánál egy újfajta realizmusra lehetünk figyelmesek, valamint arra, hogy megnő az őszinte valóságábrázolás iránti igényük, amelyet a rendszerváltás előtti traumatikus történelmi időszak hívott létre Romániában. A filmesek kevés pénzből, minimalista eszköztárral, valós társadalmi problémákról törekedtek filmeket készíteni. Cristi Puiu 2001-ben bemutatott A zseton és a beton című alkotása lett a román új hullám nyitófilmje. Puiu első alkotásában egy letisztult dokumentarista-realista stílust használt, míg 2004-es Cigaretta és kávé című tizenöt perces rövidfilmjében már minimalista eszköztárral dolgozik, amellyel formai szempontból kijelöli a kortárs román filmek legfontosabb irányát. A minimalizmust majd második filmjében a Lazarescu úr halálában fejleszti a legmagasabb fokra, amellyel meghozza a nemzetközi áttörést és ismertséget a kortárs román filmek számára. A román újhullám másik vezéregyénisége, Cristian Mungiu is hasonló utat jár be 2002-es Nyugat című első filmjétől a 2007-es Arany Pálma nyertes 4 hónap 3 hét 2 napig.[3]

A román új hullámos filmek struktúráját folyamatosan finomították, amely 2016-ra egy olyannyira jól kiépített branddé vált, hogy a kezdeti friss lendület néhány filmben már formalizmussá nemesedett. A román új hullámos filmek gyakran használt elemei közé tartozik: a minimalizmus, realizmus, posztkommunizmus, társadalomkritika, fanyar fekete humor, amelyekhez kellő szociális érzékenység is párosul az alkotók részéről. Az 1978-as születésű Bogdan Mirică jól megtanulta és alkalmazza is filmjeiben a román új hullámos alkotások eszköztárát, valamint, ami a legfontosabb, innovatív módon tovább is gondolja a tanultakat. Ahogy Gyenge Zsolt írja: ,,Cristi Puiu az első, Bogdan Mirica pedig a legújabb tagja ennek az újhullámnak, olyasvalaki, aki (sok kortársával és kollégájával ellentétben) úgy tanulta meg az elődök leckéjét, hogy tovább is tudta építeni azt”.[4]

Bogdan Mirică-t sokan a kortárs román mozi megújítójaként üdvözlik, első nagyjátékfilmjét, a Kutyákat (Caini, 2016) pedig olyan mérföldkőnek tartják, amely majd újra ,,fényesen ragyogóvá” teheti a román filmgyártást. Mirică csakúgy, mint nagy elődei (Puiu, Porumboiu), szintén megkapta a Cannes-i filmfesztivál FIPRESCI díját (az Un certain regard kategóriában), valamint a TIFF (Transylvania Film Festival) díját is Kutyák című filmjéért. Ennek köszönhetően nemzetközi ismertségre tett szert, sokan a román új hullám legújabb titánjaként kezdték emlegetni. Képes volt felfrissíteni a román filmgyártást, aminek elsődleges magyarázatát az idősebb kollégáitól (Puiu, Mungiu) eltérő oktatásában kell keresni.

Először újságírást tanult, karrierjét pedig bukaresti székhelyű, nemzetközi reklámcégek szövegírójaként indította. Később kezdett el érdeklődni a forgatókönyvírás és a filmgyártás iránt, ekkor a londoni Westminster Egyetem diákja lett. Kezdetben a MediaPro Pictures-nek írt forgatókönyveket (pl.: Ho Ho Ho, 2009), majd egy sitcom pilotjának a megírását is elvállalta (Las Fierbinti, 2012). Később a román HBO-nak dolgozott, Igor Cobileanski moldáv rendezővel közösen írta és rendezte meg Az árnyak című sorozatot. Mirică tehát nemzetközi légkörben vált művésszé, és ebben a közegben fejlesztette ki sajátos eszköztárát. Olyan új stílust hozott létre, amelynek belső mechanizmusa a delokalizált mozikra jellemző, és azon a filmkészítési esztétikán alapul, amelynek már nem része a nemzeti identitás vagy kultúra.[5]

,,Bogdan Mirica személyes sikerénél is fontosabb azonban, hogy a Kutyák legalább olyan jelentős mérföldkő a román filmművészetben, mint 2001-ben a Cristi Puiu rendezte Zseton és beton volt. Utóbbihoz datáljuk a román újhullám megszületését, előbbi pedig szintén egy újabb, még el nem nevezett korszak kezdete (Egészen sorsszerű véletlen: mindkettőnek a zseniális Dragos Bucur a főszereplője).”[6] Tehát Mirică első rendezésében, a Kutyákban képes igazán érvényre juttatni újító törekvéseit, azonban már korábbi munkájában, Az árnyakban is fellelhetők alkotói eszköztárának legfontosabb elemei.

Miricănál a korábbi román új hullámos filmekhez képest a legmeghatározóbb eltérést a lokális narratíva és a környezetábrázolás (amely ezt megelőzően nyilvánvalóan nemzeti sajátosságokkal volt telítve) elhagyása, kerülése adja. Mungiuval és Puiuval szemben, akiknél a filmek fiktív valósága erőteljesen kötődött a román mindennapok világához, Mirică a cselekményt olyan térbe helyezi, amely nélkülözi a specifikus helymeghatározásokat, diszlokális narratíván alapul, karakterei pedig egyfajta elmozdított identitásban osztoznak.[7]

Az HBO Romániában külföldi sorozatok honi viszonylatokhoz igazított adaptációival kezdte meg saját gyártású produkcióinak a sorát. Az árnyak is saját gyártású sorozatuk, amely az ausztrál, mindössze egyetlen évadot megélt Small Time Gangster című sorozat remake-je. Csiger Ádám kritikájában így ír a sorozatról; ,,A román újhullám elérte a televízió médiumát is, ahol minden eddiginél nagyobb lendületet nyerhet,[8] hiszen egy sorozat nagyobb teret ad a realizmusnak, és a struktúrájából fakadó folytonossága is jobban igazodik a való élet folyamatosságához.

A sorozat fókuszában egy tagbaszakadt bukaresti taxisofőr, Relu áll, aki kettős életet él, hogy tisztességesen eltarthassa a családját, ugyanis mellékállásban az egyik legnagyobb bukaresti maffiafőnöknek, a Kapitánynak a pénzbehajtója. Relu egyik megbízatása során véletlenül megöl egy embert, akitől pénzt kellett volna behajtania, így a halott adósságát neki kell előteremtenie. Egyre több bonyodalom adódik, és Relunak döntenie kell, hogy melyik családját válassza. A sorozat világának megalkotásakor Miricăra bevalottan nagy hatást gyakoroltak a Coen testvérek filmjeinek tipikus karakterei, történetvezetése és képi  világa. Ebben a tekintetben a sorozat közelebb áll a Nem vénnek való vidékhez, mint a Lazarescu úr halálához.

A román új hullám számos erőssége megtalálható a sorozatban, úgy mint a feszes letisztult dramaturgia, a minimalista stílus, vagy a szenvtelen tárgyilagos rendezői stílus. A bűn világának bemutatásánál Mirică tartózkodik attól, hogy pátosszal vagy hamis álromantikával felhígítva tálalja azt, a maga mocskos realitásában mutatja meg, ahol a bűnözőket leginkább züllőt csőcselékhez lehetne hasonlítani. A jellemábrázolás is kellően árnyalt, nem fekete-fehér figurákkal, hanem egy csapat gyarló átlagemberrel van dolgunk. A film képi világa és a hangkeverés is profizmust sugall (ritka az ennyire jól összevágott, kreatív, szépen fotózott, hangulatos, tényleges dramaturgiai funkcióval bíró, a sorozat szövetéhez koherensen kapcsolódó nem csak szükséges töltelék elemként funkcionáló intro). És persze mindent áthat a román új hullámos filmekből jól ismert fanyar fekete humor (különösen emlékezetesek Puiu bácsi élcelődései).

Csiger Ádám a következőket írja a sorozat vizuális síkjáról: ,,Az alkotókat bevallottan skandináv és dél-korai bűnfilmek inspirálták, és találóan választottak példaképeket, a Pusher és az Oldboy képi világa valóban tökéletesen illik a román alvilági milliőhöz”.[9]

Mirică újítása, hogy szabadon használja fel a különféle filmes zsánerek elemeit, hogyha azok koherensen beleillenek sorozatának világába. Már a bevezető pilot epizód egy thriller szerű felütéssel indít és Relu is megtestesíti a thrillerek tipikus kisemberét, aki csak sodródik az eseményekkel (a bevezető rész első felében, amikor Relu hibájából Giani bácsi felnyársalódik, még nem tudhatjuk, hogy milyen következményekkel jár mindez). A krimi műfajának jó néhány elemét is beépítették a sorozatba, sokszor lehet izgulni a szereplőkért, hogy mi fog velük történni az események során (különösen klausztrofób és feszült az a hotelszobában játszódó jelenet, amikor Relu egy törött üvegdarabbal megpróbálja kiszabadítani a török maffiózók által fogva tartott rendőröket). Egyes beállítások nagyon emlékeztetnek a westernfilmek képi megoldásaira is. A hosszan kitartott totálok és a tátongó pusztában zajló események remekül megidézik a műfaj legtipikusabb fogásait. A sorozatban szépen megkomponálták azt a nagytotálban felvett várostól távol eső kietlen füves pusztában játszódó Fargót idéző jelenetet, ahol Relu és Sabin gatyára vetkőzve feldarabolja és elássa Giani bácsi testét. A széria utolsó epizódjában pedig szintén nagytotálból mutatják nekünk Puiu bácsi kivégzését, amelyről nem tudjuk, hol játszódhat csak egy elhagyatott erdő képének a sziluettjét láthatjuk. Ez a kettő hasonló szögből felvett beállítás a sorozat keretének is tekinthető, amely közre fogja a sokkal szűkebb, közeli plánokban mutatott jeleneteket.

A román új hullámos rendezők (például Mungiu, Porumboiu) fiktív történeteik térbeli elhelyezésénél mindig figyeltek arra, hogy olyan sajátságos, könnyen felismerhető, jellegzetes romániai helyszíneket válasszanak (pl.: A dombokon túl egy ortodox kolostorban játszódik), ezzel szemben Mirică egy nem létező Románia képét konstruálja meg filmjeiben. Nem lehet specifikus vonásokat felfedezni sem a külső, sem a belső térben felvett jeleneteknél, és még az épületek architektúrájából sem lehet megállapítani a történet tér-idő koordinátáit. Míg a terek territorializációja rendet és stabilitást feltételez, addig a deterritorializáció kétértelműséget és káoszt eredményez,[10] amely nagyon jól tetten érhető a film széthulló emberi kapcsolataiban.

Az árnyak pilot epizódjában ugyan verbálisan lokalizálja nekünk a teret az egyik szereplő (rögtön a nyitójelenetben egy fiatal férfi megkéri Relut, hogy vontassa el a kocsiját a tíz percre található Bukarestbe), de vizuálisan már nem kapunk semmiféle fogódzót arra nézve, hogy Románia melyik városában játszódik a történet. Mindent beleng a kortalanság hangulata, elejtve találhatunk esetleg utalásokat arra nézve, hogy a sorozat keletkezésének időpontjához képest néhány évvel korábbra tehető a történet (pl.: több jelenetben is szabadon dohányoznak a kórházakban az orvosok, illetve Teddy az emo irányzattal azonosul, ami inkább hat, nyolc évvel ezelőtt volt elterjedt a tizenévesek körében). Ezekben a légmentes, szubjektív terekben tudja megvalósítani Mirică sajátos rendezői koncepcióját, amelynek során leszámol a nemzeti  identitás hangsúlyozásával és az ezt létre hívó sztereotip ábrázolásokkal, ehelyett pedig általános emberi magatartásformákat mutat nekünk. A környezetábrázolás során kerüli azt, hogy konnotatív tartalommal telített, jellegzetesen romániai tájakat, vagy akár a mindennapi élethez köthető helyszíneket mutasson, a rendező inkább univerzális szinten szeretne közölni. Mirică kevés külső jelenetet használ, és még a szabadban forgatott részeknél sem pásztázza körbe a teret, szorosan csak a szereplőkre fog fókuszálni a kamera (amikor Relu és Nico beszélgetnek egy parkban, akkor is csak őket látjuk, a környezettel nem igazán foglalkozik a kamera), amely végig klausztrofób, szorongatott hangulatot fog kölcsönözni az eseményeknek.

Összességében a fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy Az árnyak olyan jelentős poszt-műfaji sorozat, amely egyrészt illeszkedik a román új hullám filmes hagyományába másrészt viszont, Bogdan Mirică innovatív elgondolásainak köszönhetően, eddig nem alkalmazott elemekkel gazdagítja is azt.

 


[2] Király Hajnal: A társadalmi krízis allegorikus figurációi a rendszerváltás utáni román filmben Pintilie-től az Aferim!-ig Metropolis (2016) no. 2. pp. 48– 59.

[3] Gorácz Anikó: Keleten a helyzet... Filmvilág (2010) no. 6. pp. 4–9.

[4] Gyenge Zsolt: Szalmaláng vagy erdőtűz? Filmvilág (2016) no. 7. pp. 40–44.

[5] Pop, Doru: Deterritorialized cinema, dislocated spaces and disembodied characters in Bogdan Mirica’s Caini. Caietele Echinox 32 (2017) pp. 252–266.

[6] Csákvári Géza: Csak a dráma. http://nepszava.hu/cikk/1146844-csak-a-drama

[7] Pop: Deterritorialized cinema, dislocated spaces and disembodied characters in Bogdan Mirica’s Caini. p. 254.

[8] Csiger Ádám: Bukarest árnyai. Filmvilág (2015) no. 12. p. 51.

[9] Uo.

[10] Pop: Deterritorialized cinema, dislocated spaces and disembodied characters in Bogdan Mirica’s Caini. p. 258.

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322