Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Zárt univerzumok – variációs láncok - Janisch Attila két filmje

A Balázs Béla Stúdió és a fősodor

Az ELTE BTK MMI Filmtudomány Tanszék hallgatóinak írásai elé

A 2014−2015. tanév 2. félévében filmtörténeti szeminárium zajlott az ELTE Filmtudomány Szakán A Balázs Béla Stúdió és a fősodor címen. Az órán feldolgozott munkák többségéhez ezúttal is a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet segítségével juthattunk hozzá. Az ELTE és a MaNDA megállapodása értelmében a szeminárium végén születő házi dolgozatok legkiválóbb darabjait a Filmkultúra publikálja. Az alábbiakban ennek a munkának egyik gyümölcse olvasható. 

________________________________________

 

Meleg Kristóf Ágoston

Zárt univerzumok – variációs láncok

Janisch Attila Lélegzetvisszafojtva című rövidfilmjének és Árnyék a havon című nagyjátékfilmjének összehasonlító elemzése

„Az ember nézi a világot, és a világ nem néz vissza.”

(Alain Robbe-Grillet)

 

Janisch Attila különleges helyet foglal el a magyar filmművészetben. Kevés olyan alkotót találni, aki képes művészi törekvéseit, elképzeléseit ilyen tisztán, precízen és kérlelhetetlen tudatossággal filmről filmre véghezvinni. Művei hosszú időközönként, 6­–7 éves periódusokban születnek meg, és immáron 58 évesen csupán három nagyjátékfilmet tudhat a háta mögött (Árnyék a havon, 1991; Hosszú alkony, 1997; Másnap, 2004).

Művészetére – például Godard-éval ellentétben – nem jellemző a különböző irányokba tartó kísérletezés. Janisch pontosan tudja, mit akar, és mikor érett meg egy adott gondolat arra, hogy abból újabb mű szülessen.[1] Az alkotásaiban megjelenő világkép is jól körülhatárolható, állandó művészi háttéranyagból táplálkozik. Egyfelől szépirodalomból: Poe, Kafka, Dosztojevszkij, E. T. A. Hoffman, Alain Robbe-Grillet, H. G. Wells, Shirley Jackson; másfelől filmművészetből: Hitchcock, Kubrick, Alain Resnais, Ingmar Bergman. Ezek a hatások, inspirációk minden kis- és nagyjátékfilmjében egyaránt megtalálhatók, és ha egy közös eredőt keresnénk köztük, azt a bűn motívumában lelnénk meg, amely Janisch művészetének fundamentuma.

Alkotásai mindig az individuum felől közelítenek a bűn kérdéséhez, és soha nem társadalmi kontextusok alapján, ezért is használ archetipikus, szimbolikus figurákat, amelyek mindig egy-egy létállapot, hangulat megjelenítői. A bűnnel való találkozás révén alakjai választások elé kényszerülnek, és az így létrejövő kiélezett döntéshelyzetekben határátlépéseken – testi és lelki értelemben egyaránt – mennek keresztül. Sokszor akaratlanul, öntudatlanul teszik ezt, s ezek után korábbi létmódjukhoz már soha többé nem térhetnek vissza. „A filmek szinte mindig ugyanabból a helyzetből indulnak ki, az ismeretlenbe történő át- vagy kilépés mozzanatát követik nyomon, mindezt egy zárt, visszatérő motívumhalmaz, és azonos vagy legalábbis rokon formaelv segítségével.”[2]

Ebben az új, ismeretlen világban cselekedeteik kontrollálatlanok, ösztönszerűek lesznek, és felfedik lelkük legmélyebb, még számukra is ismeretlen rétegeit. Múltjuk megszűnik létezni, csakis a jelenben, az adott pillanatban élhetnek, ezáltal a különböző szituációkban, élethelyzetekben hozott döntéseik súlya is megsokszorozódik. Állandó mozgásuk (menekülés, vándorlás) is ennek a lelki bizonytalanságnak, tehernek, önmaguk és tetteik elől való menekülésüknek kivetülése, amellyel az alkotásokban megjelenő környezet állandó reflexív viszonyt mutat. A vásznon emberi arc és a táj folyamatos szintézisét, összjátékát látjuk, a környezet belső „lelki tájjá” válik.

A vidéki közeg és természet szépségét azonban nyomasztó atmoszférájú képi világokon keresztül szemléljük. Ezáltal nemcsak a nézők, de a szereplők is egy sivárabb és mélyebb világba kerülnek. Tetteikkel, gondolataikkal magukra maradnak. Önmagukon kívül senki más sincs már jelen. A kint (táj, környezet) és a bent (lélek) ellentéte összeolvad, megszűnik. A „külsőnek” tekintett világ nem más, mint saját lelkük kivetülése, amit „kívül” látnak, csupán önmaguk tükörképe. (Erre a viszonyra utal az írás mottójául választott Alain Robbe-Grillet idézet is.) Ez a szemléletmód a filmek egy másik fontos aspektusára, az időkezelésre is hatással lesz. A rendezőt idézve: „Ahogy mi éljük a világunkat, úgy az események egy lineáris, praktikus időelv szerint rendeződnek el. Legalábbis a tapasztalati életünkben. De létezik egy másik, egy emlékezeti élet, ott pedig már semmi nem lineáris – ott minden másképpen van. Engem pedig pontosan azok az időperspektívák izgatnak, amelyek azokban a kritikus pillanatokban, helyzetekben bukkannak fel, amikor az események összesűrűsödnek.”[3] Az időfelbontásos, vagyis non lineáris elbeszélő technikát a szerző mindhárom nagyjátékfilmjében használja, ezzel is megtörve, megszakítva a hétköznapi időérzékelés „látszat” linearitását.

Az eddig jellemzett fiktív világot, Janisch vissza-visszatérő emberi, képi, tárgyi szimbólumrendszerekre építi (út, domb, ég, szél, por, erdő, mező, busz, hó, köd, bicikli, kismotor, teherautó). Ezek egyes elemei más filmjeiben – és ez alól nem kivételek a főiskolás és később készített kisfilmjei sem (Róbert és Róbert, 1982; Zizi, 1983; A másik part, 1984; Lélegzetvisszafojtva, 1985) – eltérő variációkban jelennek meg.

Az előző gondolat alapján nem meglepő, hogy az alkotó állandó stábbal dolgozik. Forgách András csaknem minden kis- és nagyjátékfilm forgatókönyvírója; Medvigy Gábor két nagyjátékfilm operatőre; Kornis Anna mindhárom nagyjátékfilm és számos rövidfilm vágója; és a színészi gárda is állandó, persze a variációkat is kihasználva: Ujlaki Dénes, Csuja Imre, Kovács Lajos, Andorai Péter, Szarvas József, Székely B. Miklós. Janisch csupán főszereplőt választ minden filmje esetében újat (Miroslaw Baka, Törőcsik Mari, Gáspár Tibor).

Már a főiskolán forgatott kisfilmjeiben megjelenő helyszínek, karakterek, történések kirajzolnak egy ugyan még nem koherens, de jól körülhatárolható szimbólumrendszert, mely a nagyjátékfilmek során nyeri el végső formáját. A fontos tematikák (bűn, utazás, halál, magány) egy-egy másfajta szerveződésben, csupán rezdüléseiben eltérő változtatásaiban is ugyanannak a létállapotnak a variációit adják. A fontos, bemutatandó valóság filmenként alig-alig változik. A bennünk, nézőkben keletkező hatás, érzékelés a különböző árnyalatoknak köszönhetően kitágítja, szétfeszíti a korábbi alkotásokban megjelenő világokat, így megsokszorozva azok jelentését. Ezután nem meglepő, hogy nagyjátékfilmjei esetében, többször is találhatunk olyan kisfilmeket, melyek azok közvetlen előzményeinek tekinthetők. Ilyen a Hosszú alkony (1996) és a Zizi (1982) vagy a Másnap (2004) és a Másik part (1983).

Első látásra az Árnyék a havon (1991) című nagyjátékfilmjével kapcsolatban nem találunk ezekhez mérhető egyértelmű párhuzamot, azonban akár a Róbert és Róbert (1982) vagy a Lélegzetvisszafojtva (1985) című kisfilmjeit vizsgáljuk, számos motivikus hasonlóságot lelünk a művek között.

Az előbbiekben amellett próbáltam érvelni, hogy Janisch művészetére egy viszonylag zárt forma jellemző, amelyet újabb és újabb alkotásai esetében, miközben alapmotívumait megtartja, más és más variációkkal próbál körüljárni. Az Árnyék a havon és a Lélegzetvisszafojtva ugyanennek a skálának két szélső pontját képviseli:[4] nem állnak olyan közel egymáshoz, mint a Zizi és a Hosszú alkony vagy a Másik part és a Másnap, ennek ellenére számos tematikus hasonlóság mutatható ki közöttük. Továbbá e két alkotás összehasonlító elemzése révén felmerülhet az a kérdés is, hogy a hasonlóságokon túl mi indokolhatja a különbségek meglétét?

A Lélegzetvisszafojtva a Balázs Béla Stúdió és a ZDF koprodukciójában, 1985-ben készült, azaz közvetlenül az Árnyék a havon (1991) előtt. Egy fiatal kamasz fiú, Hamar József (Bunda Zsolt) hétköznapjait mutatja be az ötvenes évek poshadt, szürke, málló világában. Az Árnyék a havon a korabeli jelenben játszódik, a kilencvenes évek kezdetén. Ez töréspont lehetne a két mű között. A Lélegzetvisszafojtva esetében hiába van a történet beágyazva a történelmi múltba, annak ellenére, hogy a főszereplőt körülvevő társadalmi közeg Janischnak ebben a filmjében kapja a legnagyobb hangsúlyt, még itt is csupán fakó háttérként jelenik meg, József tragikus sorsának árnyékában. Mindkét film egyetlen karakterre helyezi a hangsúlyt, akik végtelenül magányosak. Az őket körülvevő világ pedig rezzenéstelen tekintettel nézi végig, ahogyan sorsuk egyre lejjebb és lejjebb süllyed.[5] Azaz mindkét film hangulati alapja hasonló.

A következő dramaturgia eszköz a határátlépés motívuma. Ezzel a már eleve rossz lelki állapotban lévő szereplők a sorsukat végérvényesen és visszavonhatatlanul megpecsételő fordulópont elé jutnak. Az Árnyék a havonban ilyen a postarablás jelenete, amelyben a főszereplő úgy dönt, ellopja a véletlenül elé kerülő pénzes zacskót. A Lélegzetvisszafojtva esetében pedig, miután József nem tud válaszolni az osztályfőnök (Andorai Péter) tanórán feltett kérdésére („Mi is az az osztályharc?”), nyilvánosan megalázzák. A tanár az osztálytársai előtt fedi fel, hogy a fiú édesapja disszidens, ezért mindenkinek vigyáznia kell vele. Józsefet megfosztják az eddig általa hivatalosan használt „alkalmazott” státuszától, és a filmben – bár kimondatlanul – átkerül az osztályellenség kategóriájába.

Környezetük által a főszereplők mindkét esetben végleg kitaszítottá válnak, azonban a két jelenet végkicsengése eltér egymástól. Az Árnyék a havon férfi főhősének (Miroslaw Baka) elhibázott döntése miatt kell szenvednie, míg a Lélegzetvisszafojtvában Hamar Józsefnek olyan bűnökért kell felelnie, amiket nem ő követett el. Sőt, édesapja disszidálásának nem a szocialista társadalom a legnagyobb vesztese, hanem éppen József, aki kénytelen apa nélkül felnőni. Ez a két eltérő motívum jól szemlélteti, hogy a bűn tematikájához milyen különböző utakon lehet közelíteni. Akár magából a rossz döntést hozó bűnös ember szemszögéből, akár a vétlen, de mások bűneit felvállalni kénytelen személy oldaláról közelítődik meg a probléma, sorsuk kimenetele mindkét esetben hasonlóvá válik. Az utóbbinál a néző könnyebben tud azonosulni a főszereplővel, és nem véletlen, hogy a Lélegzetvisszafojtváé és nem pedig az Árnyék a havoné gyermek.

Ám – hogy visszatérjünk a variációs skála különböző elemeihez ­– nem mehetünk el a mellett, hogy a gyermek-motívum az Árnyék a havonban is fontos szerepet tölt be, hiszen a főhős menekülése során végig magával viszi kislányát, aki ezáltal, akarva akaratlanul, szintén részese lesz édesapja kálváriájának. Az ő lelki világának mélyebb bemutatása, árnyalása nincs jelen a filmben, jelentését a főszereplőhöz való szimbolikus viszonyában nyeri el.

Kérdésként merülhet fel, hogy a két filmben milyen az a teremtett világ, amelyben a szereplők mozognak? Az Árnyék a havon eredetisége az ember és táj folyamatos kölcsönhatásában, a véget nem érő, kiúttalan menekülés, utazás motívumában fedezhető fel, amelyhez erőteljes és egyedi képi világ társul.[6] Janisch későbbi nagyjátékfilmjeiben, a Hosszú alkonyban és a Másnapban is kizárólag vidéki, természeti helyszíneket használ. Az Árnyék a havonban azonban még fontos szerephez jut a város mint az emberi nihil, az egymás iránti érdektelenség, arcnélküliség színhelye, amelyből a történet során a főhős menekülni kénytelen. A férfi cselekedete kudarcra van ítélve, s ez a nézők számára is hamar nyilvánvalóvá válik. Hiszen vidékre érve egy még kipusztultabb és létidegenebb közeggel kerül szembe, ahol végképp egyedül marad, s hiába próbál, képtelen elbújni önmaga elől. Egyetlen célja maradhat: életének mentése, az ösztönszerű túlélés.

A Lélegzetvisszafojtva központi karakterének sorsa másképpen rajzolódik ki. József önmagától is egyre inkább a halál gondolata felé közeledik, ezért nem menekül, és a film sem használja fel a város-vidék ellentétét. A mű legnagyobb részében városi közegben járunk, de megtalálhatók a filmben olyan rövid jelenetek vagy motivikus utalások, amelyek emlékeztetnek az Árnyék a havon egyes helyszíneire. Az egyik ilyen a film kezdő képsora, a kihalt vonatpályaudvar, ami hasonlóan ipari, fél-ipari közeg, mint az Árnyék a havon városszéli helyszínei. A másik pedig a kisfiú által a szertárból ellopott Amerika című könyv, amelynek egyes fekete-fehér illusztrációit Janisch szuperközeli beállításokban mutatja meg. Mindkét jelenet a zenehasználat által hangsúlyt, többletjelentést kap. A málló ipari közegben az atmoszféra legfontosabb hordozói a folyamatosan mozgó zörgő csillék,[7] míg a másik esetben a könyv lapjain megjelenő New Yorkot bemutató képek mellé az Árnyék a havonnál gyakran használt, hasonlóan titokzatos és metafizikus felhangú zene társul. Ebben az esetben szintén, ha nem közvetlenül is, de egy mitikus, szimbolikus táj képei elevenednek meg.

Ennek József azonban még csak külső szemlélője, míg az Árnyék a havon főhőse a filmben megjelenő „más-világot”, a határ túloldalát már fizikai és nem csupán lelki értelemben is bejárja. Míg a Lélegzetvisszafojtvában a fojtogató fekete-fehér miliő csak néhány képkocka erejéig tűnik fel, addig az Árnyék a havon világát már egészében uralni fogja. A két mű eltérő hangulati elemeit az alkotó Róbert és Róbert című kisjátékfilmje próbálja ötvözni, amelynek főszereplői szintén gyerekek, de a képi világa már mindvégig fekete-fehér.

Összességében elmondható, hogy a Lélegzetvisszafojtva konvencionálisabb és kevésbé dramatizált képi világot használ, mint az Árnyék a havon. Az atmoszférateremtésben ugyan él hasonló eszközökkel, akárcsak a zenehasználat terén, de plánozásban sem épít olyan éles ellentétekre, mint az Árnyék a havon esetében a totálok és premier plánok folyamatos váltakozása, összjátéka.

Mindkét alkotás közös vonása a lassú tempó, és az ezt még tovább árnyaló, a szereplők közti visszafogott kommunikáció. A dialógusok a nézők számára alig hordoznak információt, céljuk sokkal inkább egy-egy hangulat megteremtése. Sok esetben nem értjük és nem is érthetjük, miről beszélnek a szereplők. Nem a tartalmon, hanem a karakterek közti viszonyrendszeren van a hangsúly, amelyek már minimális párbeszédekkel és a dialógusok erőteljes redukciójával is rendkívül hatásosak tudnak lenni. A szereplők közti történések nem a szavak szintjén, sokkal inkább a csönd és az elhallgatások révén bontakoznak ki. Ebből az aspektusból az Árnyék a havon sokkal minimalistább alkotás, azonban már a Lélegzetvisszafojtvában is érzékelhető ez a gesztus.

Továbbá a két mű között a tárgyi szimbólumrendszer is hasonlóságokat mutat. Janisch az Árnyék a havonban – mesteréhez Hitchcockhoz hasonlóan – élvezettel emel ki és használ bizonyos tárgyakat.[8] A legfontosabb ilyen fétis értékű tárgy az óra, mely fontos szerepet kap az Árnyék a havon záró jelenetében, és a Lélegzetvisszafojtvában is vissza-visszatér, akár az otthoni üres perceket bemutató képek alatt, akár több, az iskolában játszódó jelenetben. Ennek a szimbólumnak az érdekessége, hogy Janisch mindig arra törekszik, filmjeiben a nézők egy külső időből egy belsőbe lépjenek át. Az óra és annak folyamatos kattogása azonban ezt megtörő, kizökkentő effektusként jelzi számunkra, hogy a külső világ nagyon is ránehezül a szereplők vállára. Sorsuk nem a végtelenbe, hanem egy jól meghatározott pont felé tart, ahol már minden órakattogás, ketyegés elhallgat.

Mindkét alkotás nyitva hagyja a szereplők további sorsát, azonban mindkét esetben a halál mint egy lehetséges verzió jelenik meg. Az Árnyék a havon főhőse saját akaratából öncsonkítást végez, levágja lábát, míg a kamasz fiú, miután brutálisan megverik, kimászik a konyhaablakon. Mindkét film lét és nemlét, élet és halál határmezsgyéjén engedi el nézőit, és ahogyan a filmek egyes jeleneteiben, úgy a filmek zárlatában sem kaphatunk megoldásokat, végső válaszokat. A katarzis elmarad, helyette csupa kétellyel távozunk a moziteremből. Ahogy a rendező fogalmaz: „Csak kérdések vannak, kérdések, amelyeket a történet ébreszt, és amelyekre a választ a nézőnek kell megkeresnie.”[9] Janisch Attila alkotásaival találkozva, mi nézők csakúgy, mint a filmek főszereplői, magunkra maradunk, és csakis egyetlen irányba tudunk nézni: mélyen önmagunkba.

___________________________________________

 

Felhasznált irodalom

Ardai Zoltán: Széles fejsze mosolyog. Árnyék a havon. Filmvilág, 1992/03.

Bori Erzsébet: Mitől megy az autóbusz? Janisch Attila filmrendező. Magyar Narancs, 1997/16.

Bori Erzsébet: Talált bűn. Beszélgetés Janisch Attilával. Filmvilág, 2003/09.

Bori Erzsébet: Midőn egy nyári nap utazó… Másnap. Filmvilág, 2004/11.

Forgách András: Hosszú alkony (Forgatókönyv). Filmvilág, 1996/03.

Gács Anna – Gelencsér Gábor (szerk.): Adoptációk. Film és irodalom egymásra hatása. Budapest, Kijárat, 2000.

Gelencsér Gábor: Személyes tudás. Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással. Filmvilág, 1997/04.

Gelencsér Gábor: Határ-esetek. Janisch Attila. Filmvilág, 2004/11. In: Uő: Más világok. Filmelemzések. Budapest, Palatinus, 2005, 208–215.

Gelencsér Gábor: Janisch Attila filmjei. Filmvilág, 2009/12.

Hungler Tímea: Janisch Attila: Másnap (Attila, drágám, hol tartunk?). http://magyar.film.hu/filmhu/magazin/janisch-attila-masnap-interju-werk.html (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Illés Klára (szerk.): Janisch Attila filmjei. Az ég, a por, a szél és az út. In: Janisch Attila filmjei (DVD kiadvány). Mokép, 2009.

Janisch Attila: Az inga alatt. A filmszerűtlen Poe. Filmvilág, 2010/3.

Janisch Attila: Útvesztő objektív megvilágításban. Alain Robbe-Grillet. Filmvilág, 2008/05.

Janisch Attila: Ráérő idő. Film-óramű. Filmvilág, 2005/11.

Janisch Attila: Kövér ember, fekete ruhában. Találkozás Hitchcockkal. Filmvilág, 1999/08.

Janisch Attila: Szavak, képek, terek. Film és irodalom. Filmvilág, 1999/7.

Janisch Attila: Psycho. Filmvilág, 1999/2.

Janisch Attila: Psycho. Az én mozim. Filmvilág, 1993/10.

Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék”. Beszélgetés Szász Jánossal. Filmvilág, 1995/2.

Janisch Attila: Belvilág birodalom. Filmvilág, 2007/11.

Janisch Attila: Elhagyott pokol. Hűtlen remekmű. Filmvilág, 2000/10.

Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek. Filmvilág, 2000/5.

Janisch Attila: A szellem színjátéka. 2001. Űrodisszeia. Filmvilág, 1998/8.

Janisch Attila: Ki nyitotta ki az ajtót? The Shining (Ragyogás). Filmvilág, 1995/5.

Janisch Attila: Álmodjunk-e szupertérhatású digitális Giocondáról? Újrateremtett világok. Filmvilág, 1999/5.

Janisch Attila: Apu halála. Bárka Hajónapló, 2001/2.

Janisch Attila: Fiatalok nélkül nem megy – Janisch Attila levele a DEKA tagjaihoz

http://magyarnarancs.hu/velemeny/fiatalok-nelkul-nem-megy-janisch-attila-levele-a-deka-tagjaihoz-93494 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: Janisch Attila búcsúja Jancsó Miklóstól

http://magyarnarancs.hu/film2/janisch-attila-bucsuja-jancso-miklostol-88567 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: Aki fél, az elbukik – Janisch Attila gondolatai a párizsi terrorakció nyomán

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/aki-fel-az-elbukik-janisch-attila-gondolatai-a-parizsi-terrorakcio-nyoman-93309 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: Hogyan tovább, tüntetés? http://magyarnarancs.hu/publicisztika/janisch-attila-hogyan-tovabb-tuntetes-92490 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: Százezren az internetadó ellen! – Janisch Attila felhívása http://magyarnarancs.hu/kozlemeny/szazezren-az-internetado-ellen-janisch-attila-felhivasa-92253 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: Az alávetettek lázadása

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/janisch-attila-az-alavetettek-lazadasa-89896 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: Kitalálja, mit írt volna bele Vajna Tímea a Sátántangó forgatókönyvébe?

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/kitalalja-mit-irt-volna-bele-vajna-timea-a-satantango-forgatokonyvebe-94791 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: Klozetcsere Orbán-módra – avagy mostantól máshonnan teszünk rátok

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/klozetcsere-orban-modra-avagy-mostantol-mashonnan-teszunk-ratok-93665 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: „Ne hagyjuk!” – Egy tüntetés szelleme

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/ne-hagyjuk-egy-tuntetes-szelleme-92285 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: Orbán: A bármi én vagyok!

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/orban-a-barmi-en-vagyok-91086 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: Mi a bajom a DK miskolci polgármesterjelöltjével?

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/mi-a-bajom-a-dk-miskolci-polgarmesterjeloltjevel-90905 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: A hómezők lovagja (Szívhő a fagyban, avagy hogyan csináljunk miniszterelnöki PR-filmet?)

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/a-homezok-lovagja-84077

Janisch Attila: Pokorni: Hogy kerül a Zsanett az asztalra (avagy megbukna-e Zoltán szövegértelmezésből az érettségi vizsgán?) (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

http://magyarnarancs.hu/zene2/pokorni_hogy_kerul_a_zsanett_az_asztalra_avagy_megbukna-e_zoltan_szovegertelmezesbol_az_erettsegi-56751 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: Big Brother: Vakpali, vakpali...

http://magyarnarancs.hu/lelek/big_brother_vakpali_vakpali-59807 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: A píárvízi hajós (Mozgóképes manipulációk)

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/janisch_attila_a_piarvizi_hajos_mozgokepes_manipulaciok-59347 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Janisch Attila: Mélyrepülés (Frei Tamás - a RIPORTER, 2000. november 27., RTL Klub)

http://magyarnarancs.hu/belpol/melyrepules_frei_tamas_a_riporter_2000_november_27_rtl_klub-54656 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Martin Ferenc: Bűn és halál állapotrajzai. Janisch Attila filmjeiről. Szellemkép, 2004/4.

Molnár Csaba: Csigaház. Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással. Litera, 2004/02/12.

Muhi Klára: „A kevesek egyike”. DVD: Janisch Attila filmjei. http://magyar.film.hu/filmhu/premier/dvd-janisch-attila-filmjei-kritika-janisch-attila-dvd.html (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Pécsi Debóra: Útvesztőben. Janisch Attila: Másnap.

http://magyar.film.hu/filmhu/magazin/janisch-attila-masnap-szemle-35-kritika.html (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Schubert Gusztáv: Anasztázia. Hosszú alkony. Filmvilág, 1997/4.

Szlanárs Emese: A janisch-csavar. Janisch Attila. http://magyar.film.hu/filmhu/magazin/janisch-attila-janisch-attila-masnap-arnyek-a-havon.html (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Tarnay László: Másnap. A bűnbeesés (után). In: Zalán Vince (szerk.): Magyar filmrendező portrék. Budapest, Osiris Kiadó, 2007.

Turcsányi Sándor: Mi van? Janisch Attila: Másnap.

http://magyarnarancs.hu/zene2/film_mi_van_janisch_attila_masnap-52703 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)

Turcsányi Sándor: Vissza a Zónába. Janisch Attila: Hosszú alkony.

http://magyarnarancs.hu/zene2/film_vissza_a_zonaba_janisch_attila_hosszu_alkony-58753 (Utolsó letöltés: 2015.05.10.)



[1] Nem véletlenül döntött úgy, hogy az utóbbi években végbemenő, a magyar filmgyártás rendszerét átalakító politikai intézkedések miatt létrejövő új szisztémában nem készít nagyjátékfilmet. Ez a gesztus, tudatos, megalkuvást nem tűrő alkotóra utal, hasonlóan Tarr Bélához.

[2] Gelencsér Gábor: Janisch Attila filmjei. Filmvilág, 2009/12. 60.

[3] Janisch Attila: Ráérő idő (Film-óramű). Filmvilág, 2005/11. 30.

[4] Ti. formanyelvi szempontból különbözőek.

[5] Ez alól csak az Árnyék a havon egyetlen jelenete lehet kivétel, amelyben az idős lelkész elbújtatja a menekülő apát és lányát az őket kereső katonák elől

[6] A magyar filmtörténet a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején készült hasonló fekete-fehér képi világot használó filmeket gyakran szokta a „fekete-széria” kifejezéssel illetni. Az ide tartozó legfontosabb alkotások: Enyedi Ildikó: Az én XX. századom (1989), Szász János: Woyzeck (1993), Tarr Béla: Kárhozat (1987), Sátántangó (1994), Fehér György: Szürkület (1990).

[7] Hasonlóan Tarr két évvel később készült Kárhozat (1987) című filmjének nyitányához.

[8] A filmben két Hitchcock alkotásra, az Idegenek a vonatonra (1951) és a Psychora (1960) is utalás történik

[9] Janisch Attila: Szavak, képek, terek. Film és irodalom. Filmvilág, 1999/07. 9.

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322