Mintha láttuk volna már ezt a történetet, ha nem is az Amerikai história X-ben, de Sas Tamás rosszemlékű filmjében, a Rosszfiúkban. Czető Bernát László lényegében újraírta akkori forgatókönyvét a Kakukk című kisregényében, csak a környezetrajz követi az elmúlt 15 év változásait. A figurák – a bűnbe sodródó, apakomplexusos testvérpár, a fiatalokat radikalizálódó rendőrtiszt, a ravasz riporter stb. – ismerősek, de a javítóintézetből militarista ifjúsági szervezet lett, drogozásból és seftelésből cigányverés, a háttérben pedig cinikus politikusok és korrupt pénzemberek adják egymásnak a kilincset.

Joci (Klem Viktor) és Máté (ifj. Vidnyánszky Attila) egy elszegényedett kelet-magyarországi iparvárosban élnek, ahol hol napot, hol cigit lopnak, míg bele nem keverednek egy szoborlopási ügybe, most éppen ártatlanul. Ügyüket már az új rendőrtiszt, Ács János (Fenyő Iván) veszi kézbe, aki nem büntetni, hanem nevelni akarja a fiatalokat, előbb honpolgári öntudatot, majd lépésről lépésre rasszizmust, előítéletet csepegtet beléjük. Pontosabban kicsíráztatja a bennük lappangó indulatokat, amit a „betolakodók”, a helyi szerb és roma maffia ellen éreznek, elvégre miattuk nem bulizhatnak kényelmesen a diszkóban, és a füves ügyleteiket is rendesen megnehezíti a Vladó.

A Veszettek egy Betyársereg-szerű, radikális szélsőjobbos szervezet kialakulását követi nyomon, és meglehetősen üde és hatásos az az irónia, ahogy a film leleplezi, hogyan fordul át a rendteremtési kísérlet a hatalommal való visszaélésbe. A drogos fiatalokat üldöző drogos fiatalok hiába ordibálják a tisztogatás vezényszavait, maguk is rögtön kóstolnák az elcsaklizott drogot, később pedig afféle maffiabizniszt üzemeltetnek, csak épp védelmi pénzt nem szednek, ahogy azt egyszer a csapat főnökévé előlépő Joci elmagyarázza a kismaszek öreg tulajának.

A Veszetteknek pedig jól áll a humor, ez von be a kilátástalan lakótelepi világba, ettől tűnik hétköznapinak a srácok élete, ahogy szűk körben froclizzák egymást, a másikat, vagy a romákat. Már csak azért is kell ide irónia, mert egyébként a film minden lépése kimért és kiszámítható. Lényegében ugyanazt a pszichológiai folyamatábrát rajzolja fel, mint a hasonló témájú filmek, A hullám, az Amerikai história X, az Ez itt Anglia. Csak éppen hiányzik belőle az a kerek, sokoldalú érvelés, ami A hullámban, és az a melodrámai erő, ami az Amerikai história X-ben munkált.

A Veszettek vállalt célja, hogy minél szélesebb közönséghez szóljon, és történetét, stílusát is ennek rendeli alá. Pontról pontra követi a klasszikus dramaturgia és a forgatókönyvíró szabálykönyvek tanait, ám eközben nem sikerül hús-vér alakokká árnyalnia szereplőit. Jeleneteken és karaktereken is túlságosan érezhető, milyen dramaturgiai funkcióval ruházták fel az írók, ami hol életszerűtlen figurák – az irreálisan naiv roma barát, akit az egyesületté váló haveri társaság hamar kiközösít – vagy épp didaktikus jelenet felrajzolásához vezet, mint amikor bomberdzsekis kopaszok egy ártatlan roma srác motorját akarják rekvirálni. Talán csak a főszereplő Máté alakja kivétel, akinek minden egyes gesztusa, pillantása, mondata hiteles, de ez elsősorban az őt életre keltő, feltűnően tehetséges ifj. Vidnyánszky Attilának köszönhető, aki még a jószándékú edzője és a lezüllött bátyja közti kiszámítható választást is sorsdöntő vívódássá képes formálni.

Goda Krisztina rendezői stílusa sem készteti mélyebb azonosulásra a nézőt: van valami hűvös professzionalizmus abban, ahogy témájához közelít. A képi fogalmazásmód az ilyenkor elvárt módon érzékelteti a kisvárosi fiatalok kilátástalanságát, a figurák eltörpülnek a koszlott, lyukas gyárépületek mellett, a szegénység, az oszlás esztétikája minden beállításban hangsúlyos marad. Az akciójelenetek az aktuális trendeket követik – kézikamerás, kapkodó stílben vették fel őket –, és bár a nyugati átlagtól elmaradnak, a Víkend vonatkozó akcióinál dinamikusabbak, feszültebbek. A zene is hangosan dübörög, hol dobokkal, hol elidegenítő elektronikával futtatja fel a pulzusszámot, miközben végig megmarad a kor ízléséhez igazodó aláfestésnek.

A film egyik sarkalatos pontja, hogy a középpontjában álló konfliktust, a kirekesztő elveket valló egyesület és az általuk támadott romák szembenállását absztraktabb síkra emeli, és igyekszik általánosan beszélni az idegengyűlöletről és a hatalommal való visszaélésről. Ezért lehet, hogy a Veszettekben nem hangzik el a „roma” vagy a „cigány” szó, ahogy azt szinte minden kritika felrója a filmnek. Ebből kifolyólag a Veszetteknek valóban tompul az éle, hiszen ahogy az Amerikai história X-ben is látszik, a dramaturgiának fontos pontja, mennyire tud hatásosan gyűlöletet kelteni és kifacsart érvelésével magával ragadni a szélsőséges ideológia. Ám az általánossá emelt ellentét „városiak” és „telepiek” között csorbítja a tüzelő nagymonológok és a sokkdramaturgia hatását is. Hiszen végeredményben erre játszanak a hasonszőrű filmek: hogy odáig fokozzák az eseményeket, hogy a szélsőséges veszteség és/vagy erőszak sokkolja, lebénítsa a nézőt, hogy ne csak intellektuális, de érzelmi alapon is elhatárolódjon a radikális ideológiától. A Veszettek, bár jobb jeleneteiben izgalmas és figyelmet lekötő film, nem éri el ezt a katartikus hatást.

A film egy fokkal jobban működik politikai szatíraként – a kisvárost az uralma alá hajtó Ács János felemelkedéstörténeteként. Saját zsebre dolgozó szocialista polgármester, a közbeszerzéseket háttérből irányító pénzember, a rendrakást paramilitáris sportszervezettel elképzelő rendőrtiszt feszül egymásnak a Veszettekben, Ács János politikai előmenetelét pedig azzal segíti elő, hogy megosztja és egymás ellen uszítja a kisváros lakosságát. A Veszettek világában rutinszerű a politikai korrupció, az önkormányzati lakások leminősítése és lenyúlása, a „rendvédelem” és a magáncégek érdekeinek összefonódása, és ez legalább annyira ismerős portré, mint amit az elveszett fiatalok megveszetté fanatizálása fest fel.

A Veszettek ugyan erről a témáról sem gondol újszerűt vagy eredetit, de azt igyekszik a lehető legtöbb emberhez, izgalmas formában eljuttatni. Amit mond, azt hallottuk már más filmekben, olvashattuk újságokban, de ilyen formán még nem láttuk magyar filmvásznon. A Veszettek végeredményben korrekt film – annak minden előnyével és hátrányával.