Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Gyermek a kifordított klisék világából - Lee Cronin: A gyermek

A gyermek gyerekvállalással kapcsolatos ősi félelmünket és a ’gonosz gyermek’ horrorfilmes kliséjét gondolja újra. Az így megszülető frissesség nem biztos, hogy elegendő ahhoz, hogy hatásában a megcélzott előképek nyomába érjen. MOZI
 
A gyermek  
(The Hole in the Ground)
ír horror, 90 perc, 2019 
rendezte: Lee Cronin
forgatókönyv: Lee Cronin, Stephen Shields
operatőr: Tom Comerford
vágó: Colin Campbell
zene: Stephen McKeon
producer: Conor Barry, John Keville
szereplők: Seána Kerslake, James Quinn Markey, Simone Kirby, Kati Outinen
forgalmazza: ADS Service Kft.
bemutató dátuma:2019. május 23. 
 
A horror műfaj az elmúlt évtizedekben az önreflexió, lásd a 90-es évek 70-es, 80-as évek slasher filmjeire visszautaló Sikoly szériáját, a paródiák, mint a Horrorra akadva, az öncélúan durva gore-horror, a Fűrész és folytatásai, valamint régi nagysikerű horror-szériák remake-jeinek – mint A texasi láncfűrészes és a Halloween – köszönhetően csapdába tekeredve egyre inkább kifáradni látszott. A friss vért olyan nem amerikai, nemzeti filmgyártások szállították, mint a hideg svéd tájakat bebarangoló, melankolikus gyerek vámpírfilm, az Engedj be! vagy az indonéz forróságból érkező Sátán szolgái (Pengabdi Setan). Ezek a filmek sajátos nemzeti ízükkel, alkotóik jó stílusérzékével, a horrorfilmes kliséket újragondolva, de témájukat halálosan komolyan véve jelentettek újdonságot. Úgy tűnik az ír A gyermek című horror ebbe a vonulatba könnyen beilleszthető.

A film az egyik legsötétebb és legősibb félelmet járja körül: az attól való szorongásunkat, hogy a gyermekünket nem vagyunk/leszünk képesek igazán szeretni, mert úgy érezzük, hogy nem a miénk, vagy ahogyan konkrétan A gyermekben ez bemutatásra kerül, valójában egy gonosz lény. A szorongás az ősi hiedelmek világába, hosszú múltra nyúlik vissza: a koraszülött csecsemőt például sok vidéken megölték, mert rettegtek attól, hogy szörnyeteggé változva a szülei ellen fordul, és kiszívja vérüket. A vélekedés általában nagy szegénységben, éhínség által sújtott területeken terjedt el, ahol a szülők bűntudatának elnyomására szolgáltak az ilyen történetek, mert nem voltak képesek vállalni gyermeküket a sanyarú körülmények között.

A gyermek főhőse Sarah O’Neill (Seána Kerlake alakításában) miután vidéken kezd új életet gyermekével, Chris-szel (James Quinn Markey), akit egyedül nevel, az új háza melletti erdőben egy hatalmas, ismeretlen eredetű kráterre lesz figyelmes. Emellett a falubeliek nagyon zárkózottak vele. Egy bolond öregasszony tűnik fel rendszeresen, akiről hamarosan kiderül, hogy gyermeke balesetben halt meg, akiről az asszony folyamatosan azt állította, hogy nem az ő gyereke. Miután Chris eltűnik az erdőben, majd hirtelen újra előkerül, Sarah-t is egyre inkább elfogja ez az érzés: a gyerek nem az övé, ugyanúgy néz ki, mint Chris, de mintha kicserélték volna, nem úgy viselkedik, és egyre különösebb események történnek körülötte.

A kivételesen izgalmas alaphelyzet a klasszikus sci-fi horrort, az 1956-ban készült A testrablók támadását, és annak remake-jeit – különösen Abel Ferrara remekművét a Testrablók: Az invázió folytatódik című feldolgozását idézi, amelyben az idegenség érzete szintén a családtagok közé férkőző mételyként jelenik meg. De a téma megpendít egy másik horrorfilmes hagyományt is: a ’gonosz gyermek’ karakter toposzát. Ezt szintén 1956-ban vezette be a Rossz vér című horror, amiben a gyilkos egy pszichopata gyermek, majd Henry James A csavar fordul egyet című regényének Truman Capote által írt filmes adaptációja, az Ártatlanok dolgozta ki, és olyan, a széles közönség által jól ismert kultikussá vált darabokban jut a csúcsra, mint Az ördögűző és az Ómen. Legutóbb pedig, a hetekben bemutatott David Yarovesky és James Gunn szerelemgyerekében, a Brightburn: A lángoló fiú című szuperhős antitézis filmjében tűnt fel, az előbbi felsorolásban szereplő filmekhez képest jóval kevésbé működőképesen.

A téma mostani, ír változata bár a címszereplő Chris kiváló castingja, a néhány éves James Quinn Markey kiválasztása okán, olyan szorongató pillanatokkal ajándékozza meg nézőjét, mint amikor az angyali ártatlanságú kisfiúról kiderül, hogy a házban található pókokkal táplálkozik, vagy amikor megnövekedett testi erejével a szoba túlsó végébe dobja az anyját – mégis nehezen tud érdemben a műfajhoz hozzájárulni.

A film főcíme során az erdei országúton autózó Sarah-t és Chris-t mutató totálkép egyszer csak megfordul. Miként az így feje tetejére állított vidék, úgy a titokzatos erdő mélyi kráter hasonmásokat gyártó ürege is felmutatja a világ „másik” oldalát, ám ugyanez Sarah karakterével nem történik meg. Az szörnyű érzés, hogy lehet, hogy a gyerekem már nem az én gyerekem – de ennek a problémának a felvetésénél megálltak az alkotók, és elkezdték ezt ismételgetni. Pedig lehetőség volt az elmerülésre. Miből táplálkozik ez az érzés valójában? Miből fakad ez a horror? Bár megpendítik az egyik lehetséges megoldást, Sarah egyedül álló nőként neveli a gyermeket. De az ebből fakadó nehézségek és az ettől teljesen független, külső fenyegetés semmilyen módon nem kapcsolódik össze. A Sarah-ra ható erők a nő belső világát nem tárják fel. Így hiába Lee Cronin rendező jó stílusérzéke, az nem tudja elvinni a hátán a filmet. Az aprólékosan felépített misztikus érzés végül nem fordul át igazi átütő élménybe. Ugyanis Sarah karaktere beragad és ezáltal a film nem képes olyan mélyre hatolni, mint ahogyan a fent sorolt filmes előképek. Így az izgalmas témaválasztás, a különleges alaphelyzet, a jó casting és a pazar stílusérzék ellenére végül sajnos csak egy tucat horror lesz a végeredmény.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322