Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Ripacsok – Sándor Pál: Vándorszínészek

Sándor Pál tizenkét év után rendezett újra nagyjátékfilmet, legújabb mozija azonban legfeljebb csak a szó legszorosabb értelmében tudja megidézni a legendás kabaré-páros huzavonáját bemutató ’81-es remekét. MOZI
 
Vándorszínészek 
rendezte: Sándor Pál
forgatókönyv:Szekér András, Sándor Pál, Péterfy Gergely
operatőr: Garas Dániel
zene: Másik János, Pásztor Sámuel
producer:Sándor Pál
vágó: Lemhényi Réka, Gothár Márton
szereplők: Martinovics Dorina, Mohai Tamás, Gáspár Sándor, Hegedűs D. Géza, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, ifj. Vidnyánszky Attila
forgalmazó: Big Bang Média
bemutató dátuma: 2018. március 8.
 
A 78 éves direktor a rendszerváltást megelőzően a termékeny alkotók közé tartozott, az 1967-es Bohóc a falon és az 1988-ban bemutatott Miss Arizona között egyebek mellett olyan remekművekkel gazdagította a magyar filmet, mint a Szeressétek Ódor Emíliát! (1968), a Régi idők focija (1973), a Herkulesfürdői emlék (1976), a Szabadíts meg a gonosztól (1979), a már említett Ripacsok vagy a Szerencsés Dániel (1983). Sándor a rendszerváltás után sem távolodott el a filmgyártástól, szervizelt amerikai filmeket, producerkedett, sőt, stúdiót is vezetett, nagyjátékfilmet azonban legközelebb csak mintegy tizennyolc évnyi kihagyás után, 2006-ban rendezett. A Noé bárkája az említett filmek mellett sajnos inkább felejthető volt, és az életmű tekintetében a Vándorszínészek sem lesz különösebben emlékezetes darab. 
 
Pedig Sándor Pál legújabb játékfilmje egyfajta négy keréken gördülő vallomás lenne a játékhoz, a színházhoz, a színészekhez, a háttérben a „kell egy csapat” mert „egyedül nem megy” ideáival lefogván a sarkokat, ha nem tévedne el mindjárt a legelején. Messziről indítunk. Aprónak tűnő alak lépdel a messzeségben – valahol Magyarországon, valamikor a reformkor környékén – utána ekhós szekér, rajta egy vándorszínház teljes tagsága. A társulat keresztbe-kasul járja az országot, szórakoztatják mindenütt a nagyérdeműt, miközben közös cél hajtja őket: eljutni Pestre, a kőszínházba. A közönség nem mindenhol műértő, előfordul, hogy az előadást túl komolyan veszik, s a nem túl szimpatikus szerepekbe bújó színészeket olykor bizony el is verik. Az egyik ilyen csetepaté során keveredik a társulathoz a Mohai Tamás által játszott fiatal katona, érkezését követően pedig minden felbolydul. De nem csak a cselekmény, hanem a teljes mű szintjén is, mert innentől aztán van itt minden, mint a tenyérjós jövendölésekben. Árulás, akasztás, halál, feltámadás, ármány, szerelem. Nem feltétlenül ebben a sorrendben, de ami nagyobb baj: leginkább minden következetességet nélkülözve. Az ígéretes indulást követően a Vándorszínészek sokáig egy kellemetlenül hangos összevisszaság, ahol szó szerint mindenki igyekszik túlkiabálni a másikat, miközben látszólag minden különösebb ok nélkül tűnnek fel és el újabb és újabb szereplők – de hiába halkul menetközben, végül így sem jut el igazán sehova.
 
Talán már sosem fog kiderülni, hogy a kényszerű vágócsere (az időközben új filmet kezdő Lemhényi Réka helyett Sándor végül Gothár Márton vágóval készítette el a végső verziót) vagy egy eleve nem túl csiszolt forgatókönyv következménye a végeredmény, de az biztos, hogy a film minden bája ellenére is érdektelen, következetlen és erőltetetten túljátszott. Hiába a szíve, nincs íve, hiába vagyunk úton, s hiába követelné meg a műfaj is ezt, a Vándorszínészek tulajdonképpen nem is tart sehova, nincs benne feszültség, s eközben valahogy minden „csak úgy” történik. Az epizodikus cselekmény sehogy sem tud egységet alkotni. Hiába próbálkozik derekasan Garas Dániel operatőr, valamint a Másik János – Pásztor Sámuel zeneszerző duó is, minden igyekezetük ellenére a történet hiányosságai miatt egy percig is képtelenség igazán belemerülni a film játékosságába vagy áhított mesevilágába, holott épp ez volna a lényeg. Máskor nagyszerű színészek (Gáspár Sándor, Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter) ripacskodnak és kiabálnak kínosan sokat, feleslegesen, elvonva ezzel a figyelmet fiatal, filmen ritkán látott, ellenben már néhány villanásból is elképesztő tehetséget sugárzó kollégáikról. Mert bizony Martinovics Dorina (Hurok), ifj. Vidnyánszki Attila (Veszettek) vagy a Hetedik alabárdos után ismét színészt játszó Mohai Tamás még abból a néhány valamire való jelenet-töredékből is kihozzák, amit lehet. Nagy kár, hogy egy ilyen szinten kidolgozatlan és következetlen (avagy menetközben darabjaira hullott-) történet esetén ez igazán nem sok. A Vándorszínészekből sajnálatos módon hiányzik a tét, a dráma, a humor, s a szíven és lelkesedésen túl szinte minden, ami Sándor Pál korábbi filmjeit felejthetetlenné varázsolta.
 
 
2018. március 8.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322