Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmarchívum magazinja

Egyedül a grundon - Csuja László, rendező

Csuja László Virágvölgy című filmterve 2015 őszén nyerte el a Filmalap által akkor először megrendezett Inkubátor program gyártási támogatását, amely az első nagyjátékfilm előtt álló fiatal filmrendezőket segítette. A stáb néhány nappal ezelőtt fejezte be a film forgatását, most a rendező a felvett anyag vágásán dolgozik. Ennek apropóján a VIII. kerületben a Tömő utca és a Szigony utca sarkánál kezdtük a beszélgetést, ahol jelenleg építkezések zajlanak, és ahogy a fotókon is látszik, a Monarchia régi bérházai helyére új épületek kerülnek. INTERJÚ

Laci, miért ezt a helyszínt választottad az interjúhoz?

Egyrészt mert itt lakom a nyolcban régóta. Másrészt a kerületnek ezen a környékén több kiváló magyar film is készült, mint például a Roncsfilm. Nem véletlenül forgattak itt sokan, ennek a macskaköves saroknak olyan erős hangulata volt, hogy szinte harapni lehetett; amíg a földdel nem tették egyenlővé ezt a házat, aminek a helyén állok. Nézzétek meg a Google Earth-ön. Ezek az egyemeletes házak valahogy emberi léptékűek, minden lepukkantságukkal együtt.

Már a Kádár-rendszerben idebarmoltak több tízemeletes panelt, most úgy néz ki, hogy tovább terjed az embertelenség, az egész környéken elbontottak egy csomó régi házat: nézz csak el a Corvin-negyed felé, látod azt a monstrum irodaházat a Gólya mellett?! Brutális a kontraszt. Akik ezt kitalálták, biztos nem olvastak Fejes Endre novellákat... Ez nem városrehabilitáció, hanem pusztítás. A tér meg baromira visszahat azokra, akik benne élnek. Embertelen terekben az embertelenség terjed. De ez a folyamat nem csak itt tapasztalható, hanem Budapest más részein is.

Virágvölgy című első nagyjátékfimedet vágod éppen. Mennyire tudatosan kezdtél el a filmed témájával foglalkozni? Vagy inkább intuitíven közelítetted meg azt, ami az érdeklődésed fókuszában volt?

Az, hogy miért pont ez a téma foglalkoztat, intuitív, de néhány motívum a legeslegelejétől kezdve, azaz már 2012-ben megvolt. Ilyen az értelmi akadályozottság és a gyereklopás motívuma, az, hogy egy fiktív családállítási szándék áll a háttérben és leginkább az, hogy ezzel valamilyen módon a normalitásra kérdezünk rá. Nagy V. Gergő forgatókönyvíró társammal húsz verziót írtunk, minden más változott, de a felsoroltakhoz foggal-körömmel ragaszkodtam. Hogy miért, azt nem tudom, talán ezek a dolgok a film integritásához hozzátartoznak.

Amikor a forgatás elindult, akkor a forgatókönyv mennyire volt kész állapotúnak tekinthető?

Az volt a célunk, hogy megpróbáljunk összerakni egy olyan történetet, aminek van eleje, van vége, van benne két fordulat, dramaturgiai feszültség és érzelmi ív.  Azt tudtuk, hogy ez az alap, de nem ettől lesz „jó” a film. A low budget költségvetés miatt próbáltunk a forgatáson felmerülő problémákra hirtelen reagálni. Mivel kevesebb napot forgattunk, mint egy átlag nagyjátékfilm, nem volt idő utólag korrigálni.

Nagy V. Gergővel sokat gondolkoztunk azon, hogy a Virágvölgynek mitől lenne ereje a vásznon, és már nagyon korán arra jutottam, hogy az, amitől érdekes lesz, elsősorban nem egy fordulatos dramaturgia, nem egy csavaros történetnek az elmesélése. Klasszikus realista történetet akartunk megírni, szükségesek az érzelmi ívek és fordulatok, de a fő kérdés az volt, hogy mitől lesz ez egy tökös film, mi érdekel minket ebben az egészben. Valószínűleg Gergőnek van egy saját verziója erről, de az én válaszom az volt, hogy a film valóságosságától, a főszereplők különös jelenlététől és az ebből fakadó filmnyelvi megoldásoktól. De használtunk a szocio-realista megközelítés mellett műfaji sémát is.

Melyik műfaj sémáját?

A klasszikus noir-okhoz próbáltunk kapcsolódni és a menekülő szerelmes történetekhez. Nagyon sok ilyen filmet néztünk, nagyon sokszor. Ez a hatás a mostani formájában már csak nyomokban van jelen.

Ezen túl milyen filmek inspiráltak a Virágvölgy készítése során?

Bonnie és Clyde, Terence Malick első filmje, a Sivár vidék. Érdekes, hogy azt képzeltük, hogy legjobban a Dardenne testvérek, de tőlük nagyon távol kerültünk, akkor már sokkal inkább Andrea Arnold filmjei, a Fishtank és az American Honey.

És mi az, ami közvetlenül nem inspirált, de a film készítése közben láttad és nagyon tetszett?

Most láttam a Pat Garrett és Billy a kölyök című filmet. Baromi intenzív, érzéki a viszony a tér és a hang között.

Mondj már egy példát!

Amikor lasszóval vadásznak pulykákra.  Ahogy a lovak betrappolnak a pulykák közé és velük együtt a kamera befúródik a pulykanyakak erdejébe, miközben két domináns hang uralja a jelenetet, a lovak mély dobogása és a pulykák magashangú sipákolása, súlyos feszültséget szül, nagyon erős hatású lesz a jelenet, pedig semmifajta dramaturgiai jelentősége nincs, nincs drámai tétje, karakterábrázolás szempontjából érdektelen stb. Tehát amiket a forgatókönyvírásról szóló könyvek szerzői alapvetőnek vélnek egy jó jelenethez, abból ebben semmi nincs.

Korábbi rövidfilmjeidben, miként ebben is, a társadalom perifériájára szorult emberek problémáit és egymással való kapcsolatát ábrázolod. Foszfor című kisjátékfilmed egy értelmileg akadályozott fiú, és mozgássérült édesapja kapcsolatáról szól. Most egy értelmi sérült fiú és egy beilleszkedési problémákkal küszködő lány kapcsolata van elmondva. Miért ezek a szereplők vannak rendszerint a középpontban a filmjeidben?

Az értelmi sérültség plecsnijével azt hazudjuk, hogy embereknek megkönnyítjük az életét, pedig valójában megnehezítjük, hiszen különböző intézményes formákon keresztül kitaszítjuk őket a normálisnak mondott emberek közösségéből. Dühít, hogy olyan szerepekbe kényszerítjük egymást, amelyek irracionálisak, holott a racionalitás nevében csináljuk mindezt. Valójában emberek vannak és különböző, személyes problémákkal mindenki küszködik. A gyógypedagógiában ezt a szemléletet az inklúzió fogalmával írják le, ami – az integrációval ellentétben – nem abból indul ki, hogy emberek különválasztott csoportjait ismét össze kell kapcsolni, hanem az egybefoglalásról, hogy a kezdetektől együtt vagyunk. Sőt, felépültek olyan szörnyűséges tévképzetek is, hogy ezeknek az embereknek nincs joga olyan alapvető emberi dolgokhoz, mint a család vagy a gyerekvállalás. Ennek a felfogásbeli hagyománynak a jogosságára kérdez rá ez a film, a fent megfogalmazottaknál sokkal-sokkal indirektebb formában.

A főszereplő fiú mennyire éli meg ezt a felvázolt problémát problémának, egyáltalán mit lát ebből?

A film nyitójelenetében leszázalékolják, amiből rengeteg praktikus előnye származna, mégsem szeretné ezt. Az a baja, hogy ő is ugyanolyan szeretne lenni, mint bárki más, de ezt nem fogalmazza meg ilyen pontosan magának. Így azt sem tudja, hogy ezt milyen eszközökkel tudja elérni. Az artikulálja ezeket a vágyait, hogy lehetősége lesz arra, hogy családja legyen. A főszereplő lánynak más „normális” ember azt mondaná, hogy mi az, hogy lett egy gyerekem tőled, hülye vagy? Laci meg azt, hogy lett egy gyerekem, igen? Nyomjuk!

A forgatás során megtudtál-e valami újat erről az általad elég alaposan körüljárt témáról? Valamit, amire azelőtt nem gondoltál volna?

Nem az értelmi akadályozottságról tudtam meg több mindent, hanem Laciról. Az elmúlt fél évben végigment egy elképesztő fejlődési folyamaton. Az érzelmi csatornái kinyíltak. Ő egy rejtőzködő ember, aki azt tapasztalta eddig, hogy alkalmazkodni kell mindenáron, és az érzelmeinket nem szabad megmutatni, hanem racionálisan végre kell hajtani az utasításokat, amik érkeznek, és akkor rendben lesznek a dolgok. Azonban a filmszereplésben van egy tér, ahol csak ő van, neki kell összerakni magában a dolgot, neki kell dönteni.

Társadalmi problémák érdekelnek, egyedi közvetlen stílusban elmondva, óhatatlanul kíváncsivá teszel, hogy mi a véleményed a társadalom és filmművészet kölcsönhatásáról? Úgy is feltehetném a kérdést, hogy a magyar társadalom evolúciója és a magyar filmművészet evolúciója között milyen kapcsolatot látsz? Egyáltalán jogosan használjuk-e azt a szót ezekben az esetekben, hogy ’evolúció’?

Nagyon fontos kérdést tettél fel, de őszintén szólva nincs meg ahhoz a tudásom, hogy érdemben válaszolni tudjak. Töredékválaszokat tudnék adni. Például, hogy van egy meghatározó magyar filmes irány, ami szorosan integrálódik az európai, nyugati arthouse tradícióba, és van egy ezzel kapcsolatos tudás és kapcsolati tőke, amit sikerült áthagyományozni a generációknak. És legtöbbször volt egy intézményi háttér, ami valahogy engedte, hogy ezek a dolgok történjenek. Most is azt látom, hogy a magyar filmtámogatási rendszer sokkal szakmaibb, mint más magyar művészeti szférák, e miatt képes fejlődni szakmai alapon. Elég nehéz trendekről beszélni egy ilyen kicsi filmiparban, mint a magyar, mert például, ha készül egy krimi, akkor azt mondjuk, hogy megszületett az új magyar krimi, ami röhejes. Rátérve a társadalomra: nagyon nehéz arról beszélni vagy informálódni, hogy mi van ma a magyar társadalommal, mert nagymértékben pártpolitikailag átszőtt az erről való közbeszéd. Olyan érdekek mentén beszélnek arról, hogy mi a helyzet az országban, ami miatt nem tudok rálátni arra, hogy mi van pontosan. De vannak olyan filmek, amelyek segítségével le lehet tapogatni a magyar társadalom aktuális állapotát. Ilyen például Hörcher Gábor Drifter című filmje, ami pontosan érzékíti, mi van most Magyarországon egy bizonyos környezetben, ahol egyre intenzívebb a társadalmi leszakadás és egy új-feudalizmus van kialakulóban. A másik nagyon erős ilyen film Nemes-Jeles László Saul fia című műve, ami azt bizonyítja, hogy van egy európai, magas színvonalú, nyugatos értelmiségi tradíció Magyarországon, ami képes diskuzusba kerülni a külvilággal, sőt akár alakítani is a diskurzust. Persze, ezek csak kiragadott példák.

Jobbára amatőrökkel dolgoztál eddig, és most is, még a mellékszerepeket sem színészek játsszák, egy-két kivételtől eltekintve – mint a Laci gyámját alakító, kitűnő választásnak bizonyuló Kardos Róbert –, hanem a legkülönfélébb területekről érkező emberek. Az egyik jelenetben például az egyik karaktert Varga Zoltán filmtörténész alakítja, ha jól hallottam, kiválóan. Milyen megfontolásból választasz amatőröket, és nem színészeket?

Mielőtt válaszolnék a kérdésre, had mondjam el, hogy a casting egy évig zajlott, és a forgatókönyvírás mellett erre áldoztam a legtöbb energiát. Ebben az egy évben együtt dolgoztam Agatics Antal casting directorral, aki a különös jelenlétű amatőr filmszereplők specialistája, mellette fél évre csatlakozott Steinhauser Andrea, akinek például a csecsemőket köszönhetjük. Réti Lászlót régi tanára, Leiner Károly ajánlotta, Berényi Biankát pedig nagyon sokáig kerestük, végül, az utolsó pillanatban Zabezsinszkij Éva javasolta őt erre a szerepre.

Visszatérve a kérdésedre, azért fog szerepelni a filmünkben néhány profi színész is, akik kiváló alakítást nyújtanak, de hogy dominánsan miért amatőr szereplők, az egyrészt azért van, mert egy szocio-realista filmként fogalmaztuk meg a Virágvölgyet, tehát ebből értelemszerűen következett, hogy ha egy adott közegben forgatunk, akkor érkezzenek a szereplők valóban arról a helyről.

Másrészt jónak láttam, ha olyan dolgokra támaszkodom, amelyek önértékükben valahogy erősebbek, nagyobbak nálam.

Harmadrészt nagyon kevés professzionális magyar színész van, akinek intenzív a jelenléte kamera előtt. Ez nem a színészek hibája: a színművész képzésekről kőszínházi közegre képzik a diákokat, és jobbára nem személyiségépítés, hanem lebontás zajlik, azaz valamilyen parancsuralmi rendszerre való trenírozás, amit „színészmesterség óráknak” hívnak. Így emiatt javarészt ijesztően üresek és érdektelenek voltak azok az emberek, akik bejöttek a castingra. Olybá tűnik, így kívülről, hogy még mindig valami dohos, tekintélyelvű pedagógiát gyakorló emberek dominálják a színészképzést, akiket például Halász Péter szelleme éppen hogy meglegyintett, de át nem itatott. Nyilvánvalóan van néhány nagy formátumú színész, akik valami olyasmit tudnak, mint a régi nagyok, de ezekből kevés van. Középszínvonalú színészkedés megy, nincsenek nagy formátumú személyiségek.

Első nagyjátékfilmed a Filmalap Inkubátor programjának támogatásával készült. Milyen tanácsot adnál a fiatalabb rendező kollégáknak, akik most készülnek pályázni a programon keresztül?

Szuper, hogy elindult az Inkubátor Program. Felszabadító élmény, ezt akkor is így gondolnám, ha nem nyertem volna. Nem nagyon tudok tanácsot adni, talán annyit, hogy ne essenek abba a hibába, mint mi, hogy túl sokat akarnak. Találjanak ki mindent előre és redukálják le a vágyaikat térben, ambíciókban. Mert egyébként nagyon sok kompromisszumot kell kötni. A producereknek Muhi Andrásnak és Ferenczy Gábornak sokat köszönhetek, mert támogató tanácsokkal láttak el és biztosítottak egy infrastruktúrát.

Forgatókönyvíró társad, Nagy V. Gergő nemrég lefordított a Prizma általa is szerkesztett Forgatókönyv című lapszámában megjelent tanulmányt Adrian Martintól, aki kifejezetten kártékonynak tartja a forgatókönyvíró szakkönyveket, és arra buzdít, hogy a leghomályosabb intuícióikból, vágyaikból dolgozzanak a filmkészítők. Egyetértesz ezzel? Te, mint diplomás forgatókönyvíró, hiszel-e a forgatókönyvíró szakkönyvekben? Vagy bármilyen filmes szakkönyvben?

Egyetértek Adrian Martinnal és nem hiszek semmilyen szakkönyvben. Egy könyvben hiszek amúgy, Bresson Feljegyzések a filmművészetről című füzetében, azt évente újraolvasom. Csak azok lesznek az eredeti, személyes, különös, meglepő stb., tehát úgynevezett „jó” filmek, amelyeknek megalkotása során - az írástól a forgatáson át a vágásig - az alkotó folyamatos, intenzív viszonyt ápol a tudattalanjával és homályos, artikulálatlan vágyaival, ösztöneivel. A forgatókönyvíró szakkönyveket talán érdemes ismerni, de nem szabad túl komolyan venni, mert nem a film lényegi ügyeiről szólnak.

A filmezésbe fiatalon csöppentél bele. Szivarfüst című kisfilmed szerepelt a Filmszemlén, amikor még csak 21 éves voltál. Az azóta eltelt tizenegynéhány év, amíg eljutottál első nagyjátékfilmedig, nem volt kacskaringóktól mentes. Hogyan gondolsz vissza erre az időszakra?

Úgy tekintek vissza erre az időszakra, mint egy többé-kevésbé sikertelen kínlódásra. Remélem, a következő pár év kicsit jobb lesz.

Bölcsészkarra jártál, írtál tanulmányokat is, és csak utána tanultál dramaturgiát. Mi hajtott abba az irányba, hogy művészeti tevékenységet végezz, nem pedig valami más területen fejtsd ki a véleményedet a világról?

Egyrészt, mert nem volt jobb ötletem. Másrészt, mert rosszul éreztem magam a különböző nem művészet-központú iskolákban.

Színházi tapasztalattal rendelkezel, sikerrel fut Orosz Ákos főszereplésével A szökés című monodrámád, és Kele-Fodor Ákos költővel közösen csináltátok hét évig az Erdélyi Vándorszínház nevű nyári társulatot. Milyen tapasztalatokat szereztél ezekben és be tudtad-e építeni a nagyjátékfilm készítésekor ezeket?

Ákossal commedia dell’arte-kat készítettünk, ahol a karakterek elképesztő módon ki vannak találva egy tradíció folytán. Ha felépíted a színésszel ezt a karaktert és összekerülnek egy térbe, az energiáik úgy feszülnek egymásnak, hogy automatikusan intenzív lesz a jelenet. Ezt a tapasztalatot megpróbáltam továbbvinni a filmkészítésben is. Például ahogy Laci lassúsága és zárkózottsága összefeszül Bianka nyitottságával és gyorsaságával, az tök hasonlóan működik, mint két commedia dell’arte figuránál.

A Színház- és Fimművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakára jártál, Németh Gábor és Báron György osztályába. Mit gondolsz milyen előnyeid és esetleg milyen hátrányaid származtak abból, hogy nem egy szervezett rendező képzésben vettél részt?

Szerintem az, hogy forgatókönyvíró szakon végeztem, nagyon sokat segített, mert már akkor 2007-ben, a felvételi előtt látszott, hogy a forgatókönyvírásnak komoly értéke lesz, elindult egy evolúció és a filmezés forgatókönyv központú lesz. Szóval nagyon örültem, hogy erre a szakra kerültem. De tudtam, hogy ezt a tudást majd a rendezéseimben fogom kamatoztatni, mert az idegrendszerem nem tesz alkalmassá arra, hogy hosszú hónapokig vagy évekig az íróasztal mellett üljek. Erre egyébként már a bölcsészkaron rájöttem.

A filmkészítés nagyon sok területén kipróbáltad magad: készítettél kisjátékfilmet, nagyjátékfilmet, avantgárd filmet, rövid-dokumentumfilmet, ha jól tudom, most vágod egészestés dokumentumfilmedet. Hat-e egymásra ennyiféle különböző filmes kifejezési forma?

Két éve kezdtük el forgatni az első egészestés dokumentumfilmemet, ami egy ukrajnai magyar fiúról szól és életének azt az időszakát követi, amíg a kelet-ukrajnai fronton szolgál. Az állt érdeklődésünk fókuszában, hogy milyen hatással van a srácra a háború, mindeközben kirajzolódik egy drámai anya-fiú történet is. A film operatőre Nagy Zágon, vágója Mógor Ági, producerei Horváth-Szabó Ági és Muhi András Pires. Intenzív és produktív élmény volt, mindenképpen szeretnék a jövőben is foglalkozni dokumentumfilm készítéssel.

Az elmúlt másfél évben, játékfilmes módszerekkel forgattuk, folyamatosan fejben kellett snittelni. Trenírozott minket. A Virágvölgynél Vass Gergely operatőrrel dolgoztam, ott sem volt idő gondolkozni a snitteken a forgatás alatt, ha valami nem működött az előzetes tervekhez képest, doksis módszerrel kellett újragondolni, nagyon gyorsan.

Az, hogy elnyomottakkal foglalkozol, valamilyen személyes, saját tapasztalatból inspiráltatik, vagy ez egy nagyon távoli világ számodra, amit társadalmilag tartasz fontosnak bemutatni, de külső szemlélődőként érkezel ide?

Az utolsó generációhoz tartozom, aki a grundon nőtt fel, és gyerekkoromban apámmal jártam árulni bolhapiacra, ahol rengeteg típusú ember megfordult, a legkülönfélébb társadalmi rétegekből. A grundon vagy a piacon nem számított, ki honnan, milyen családból jött. Aztán szinte egyik évről a másikra kiürültek a grundok, mindenki otthon maradt tévézni meg számítógépes játékokkal játszani. Volt pár évem, amikor egy-két haverral kószáltunk a grundokon, majd csak egyedül.

 

És ha már a tévét szóba hoztad, mit láttál legutóbb a tévében?

Végignéztem tavaly nyáron az olimpián a 10 kilométeres nyíltvízi úszás döntőjét. Baromi izgalmas két óra volt.

 

Címkék

Almodóvar, Örökmozgó, Hajdu Szabolcs, farkasember, Televízió, magyar sorozat, Filmalap-Filmarchívum, Valentino, animáció, Love story, filmtörvény módosítás, Filmtörténet, 2. Magyar Filmhét, Gólem, dán, monográfia, Tárlat, Fliegauf, Carrie Fisher, Titanic 2017, expresszionizmus, babona, Cigánygyilkosságok, fantasy, Vígjáték, 60-as évek, Titanic, olasz film, francia film, Aranyélet 2., Akadálymentesen, Kvíz, diplomafilmek, Röhrig Géza, Ősz Gábor, Diplomamunka, Interjú, Aranyglóbusz, Észt filmhét, Sopsits, HBO, Oscar-jelölt, Tinédzser, Titanic Filmfesztivál, producer, ELTE, thriller, Cseh Tamás, Kormákur, Herczeg Attila, Amszterdam, Maya Forbes, bagoly, Inkubátor, Magyar Nemzeti Galéria, filmkritika, MaNDA DVD, Netflix, Berlinale, Bill Condon, sorozat, Cannes, Anilogue 2016, Horror, , Oscar, Cseh filmek, Cinefest 2016, 1920, Retro noir, Kultfilmek, Szolnok, Magyar Kultúra Napja, A hetedik Star Wars film, Cassell, Mark Ruffalo, Wajda, disztópia, DVD bemutató, Jeff Nichols, új magyar film, Pixar, vámpír, Díjak, vizsgafilm, Dokumentumfilm, Filmhét, Csányi Sándor, HBO GO, Kincsem, Wegerer, forgatókönyv, Művészetek Völgye, halálhír, Filmnapok, rassz, Dyga Zsombor, Boyle, Bertolucci, Jeles, cikk, szörnyek, krimi, háborús film, Felújított filmek, Tudományos filmek, Kino, Greengrass, Tiszta szívvel, LuMu, Forgalmazói filmnapok, Gauder, német film, Visszanéző, Verzió, Ukrán film, Tábor, Jelenidő, Artmozik éjszakája, báb, zene, finn filmnapok, Antal Nimród, jelölés, doku, Elek Dóra, Filmrendező, KAFF 2017, Uránia, Amrita Sher-Gil, The Affair, Készülő film, Magyar film fesztiválszereplés, Török Ferenc, Sára Sándor, Szépművészeti, Filmalap, Transz, Anilogue, Történelmi magánügyek, Tóth Barna, Kaszkadőr, popzene, Guinness, western, Beatles, építészet, Jancsó, alkotó,