Dokumentum-, játékfilm és operarendező - Beszélgetés Moldován Domokossal
2014. 01. 04. • Ferenczi-Bónis Orsolya |
Moldován Domokos Nádasdy Kálmán-díjas opera-és filmrendező, jelmeztervező és etnográfus, a Budapesti Kamaraopera művészeti vezetője. "Eredendően etnográfus vagyok, 1966-ban végeztem az ELTE BTK néprajz szakán. Amióta az eszemet tudom, érdekelt a néprajzkutatás. Már gimnazistaként a szabadidőmet az egyetemen töltöttem, bejártam az előadásokra, így olyan bennfentes lettem, hogy még felvételiznem sem kellett, egyértelmű volt, hogy az érettségi után a néprajz szakon folytatom a tanulmányomat." INTERJÚ
A mezőségi Sajóudvarhelyről származik. Mit hozott magával útravalóul Erdélyből?
A gyermekkorom világa, Sajóudvarhely, csodálatos kis falu volt, egy álomszép folyó, a Sajó mellett terül el. A háború (második világháború) miatt kellett eljönnünk onnan, de nagyon sok rokonunk maradt ott, és azóta is, minden évben visszalátogatunk. Erdély, a határontúli magyarság egész életemben szívügyem volt. Kikötöttem, hogy életem párjának is erdélyi származásúnak kell lennie – és operaénekesnőnek. Szerencsés vagyok, mert a feleségem, Csengery Adrienne (Liszt Ferenc-díjas szoprán énekművész, a Magyar Köztársaság érdemes és kiváló művésze) személyében mindkét feltételem megvalósult. Néprajzi kutatásaim során is újra- és újra visszatértem Erdélybe, később sok barátomnak is én mutattam meg azt a csodálatos világot – például Weöres Sándornak és Károlyi Amynak, és összeismertettem őket határontúli művészekkel.
Örmény gyökerekkel rendelkezik. Fontos önnek a származása?
Igen, hiszen a természetemet is meghatározza, az örmény férfiak ugyanis nagyon makacsak. Viccen kívül, nagyon fontos számomra az örmény kultúra, éveken keresztül tanulmányoztam is, illetve amikor felkértek örmény önkormányzati képviselőnek, örömmel tettem eleget a megbízásnak.
Az Örmény legenda megrendezése kiemelkedő pontja az örmény kultúráért végzett tevékenységének?
Igen, az Örmény legenda a Magyar Állami Népi Együttes előadása, amelyhez Avanesian Alex örmény barátommal írtam a szövegkönyvet, Melis László szerezte a zenéjét, és gyönyörű díszletet és jelmezeket terveztünk hozzá a sógorommal, Csengery Zsolttal. Az örménységnek a keresztény államvallás felvételét dolgozza fel, tulajdonképpen egy dokumentum-korrajz alapú táncjáték. Anna Mailyan örmény sarakan (liturgikus ének) énekesnőt hívtuk meg, aki természetesen örményül énekelt. A közönség fantasztikusan fogadta, óriási siker volt.
Hagyománykutató filmjei, mint a Szerelmi varázslások az ősi magyar képzeletvilág fennmaradt jelenségeit dolgozták fel. Mi inspirálta a témaválasztásait?
Eredendően etnográfus vagyok, 1966-ban végeztem az ELTE BTK néprajz szakán. Amióta az eszemet tudom, érdekelt a néprajzkutatás. Már gimnazistaként a szabadidőmet az egyetemen töltöttem, bejártam az előadásokra, í.JPG)
gy olyan bennfentes lettem, hogy még felvételiznem sem kellett, egyértelmű volt, hogy az érettségi után a néprajz szakon folytatom a tanulmányomat. A legnagyobb gárda tanított, Ortutay Gyula néprajzkutatóval az élen. Nemcsak oktattak, hanem hittek bennem, felkaroltak, bíztattak. Az ő hatásukra kezdtem bele a kutatásaimba egyedül és önállóan. Jártam a vidéket, a tanyákat, házról-házra mentem a magyar naiv festők alkotásait gyűjtve. Rengeteg fantasztikus alkotást gyűjtöttem össze – ezeket a saját lakásomban tároltam, így olyan volt, mintha egy galériában élnénk – és számos csodás művészt fedeztem fel, ismertem meg, például az algyői Süli Andrást, Győri Eleket, Török Sándort, Balázs Jánost, a cigányfestőt. Sokukkal nagyon szoros kapcsolatom alakult ki. Úgy érzem, a huszadik századra még az volt a jellemző, hogy igazi emberi kapcsolatok mozgatták, nekem pedig a kapcsolatteremtés nagyon könnyen ment. Nyitott, kommunikatív egyéniség voltam egész életemben, a naiv festők közül sokkal igaz barátságom alakult ki, Vankóné Dudás Julival, a galgamácsai parasztfestő asszonnyal komaságba is kerültünk: az ő lánya az én fiam keresztanyja, mi pedig az ő unokájának a keresztszülei lettünk.
gy olyan bennfentes lettem, hogy még felvételiznem sem kellett, egyértelmű volt, hogy az érettségi után a néprajz szakon folytatom a tanulmányomat. A legnagyobb gárda tanított, Ortutay Gyula néprajzkutatóval az élen. Nemcsak oktattak, hanem hittek bennem, felkaroltak, bíztattak. Az ő hatásukra kezdtem bele a kutatásaimba egyedül és önállóan. Jártam a vidéket, a tanyákat, házról-házra mentem a magyar naiv festők alkotásait gyűjtve. Rengeteg fantasztikus alkotást gyűjtöttem össze – ezeket a saját lakásomban tároltam, így olyan volt, mintha egy galériában élnénk – és számos csodás művészt fedeztem fel, ismertem meg, például az algyői Süli Andrást, Győri Eleket, Török Sándort, Balázs Jánost, a cigányfestőt. Sokukkal nagyon szoros kapcsolatom alakult ki. Úgy érzem, a huszadik századra még az volt a jellemző, hogy igazi emberi kapcsolatok mozgatták, nekem pedig a kapcsolatteremtés nagyon könnyen ment. Nyitott, kommunikatív egyéniség voltam egész életemben, a naiv festők közül sokkal igaz barátságom alakult ki, Vankóné Dudás Julival, a galgamácsai parasztfestő asszonnyal komaságba is kerültünk: az ő lánya az én fiam keresztanyja, mi pedig az ő unokájának a keresztszülei lettünk.
A diplomamunkámat is a magyar naiv művészetről készítettem el – elsőként foglalkozva ezzel a témával. A Magyar parasztfestők nyomában című dokumentumfilm sorozat (1966-1968) pedig ezt a kutatómunkámat dolgozza fel.
A naiv művészeti gyűjteményét a kecskeméti Magyar Naiv Festők Múzeumának ajándékozta – tulajdonképpen ezzel hozta létre a múzeumot. Hogyan jött a felajánlás ötlete?
Jancsó Miklós volt a szegedi I. Országos Néprajzi Filmszemle zsűrijének elnöke, ott és akkor ő avatott engem filmessé a Magyar parasztfestők nyomában című filmemre adott díjjal. Ott Szegeden javasolták, hogy csináljak egy naiv kiállítást a II. Népzenei Találkozón Kecskeméten és vigyem el a filmeket is. Megrendeztem a kiállítást, majd felajánlottam mindazt, ami ott volt, vagyis a naiv művészeti gyűjteményemet, a gyűjtőútjaimon szerzett rajzokat, festményeket, magnó-, fénykép- és filmfelvételeket – ebből jött létre a Naiv Múzeum 1976. szeptember 24-én.
1970-ben Halálnak halálával halsz címmel az ősi magyar temetkezési szokásokról forgatott dokumentumfilmet. Honnan jött az ötlet, hogy ezt a témát dolgozza fel?
Korábbi népgyűjtéseim során tudomásomra jutott egy különleges szokás, miszerint a koporsót fűzfából is készítették – nem lévén fűrészelt faáru, ehhez dokumentumot, vagyis, igazi fűzfakoporsót sehol nem találtam, mígnem egyszer Szegváron, egy házban ott volt a padláson. Akkor éreztem, hogy ez egy olyan különleges lelet, egy olyan találkozás, amivel úgymond még a huszonnegyedik órájában érhetem utol ezeket a temetkezési szokásokat, mielőtt végleg eltűnnek. Ez volt a kiváltó pont, innen jött a film ötlete. A fűzfakoporsó mellett sikerült más olyan temetkezési-siratási szokásokat is dokumentálnom, amelyek ma már nincsenek meg. Ilyen a fehér gyász, a sirató énekek, vagy Bene Vendel rendkívüli memento mori szerű tánca egy esküvőn. Ahhoz, hogy ez a film ezeket az ősi szokásokat a maguk valójában tudta megmutatni, hozzá tartozik Kende János (Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr) fantasztikus munkája, aki unikális, míves, képileg gyönyörű munkát végzett.
A Szerelmi varázslások című dokumentumfilmem (1975) az ősi magyar szerelmi szokásokat mutatja be, akárcsak a temetkezési szokásoknál, itt is mindennek utánajártunk, az eredeti helyszínen dokumentáltuk. Egy matkópusztai fafaragó fiútól, Polyák Feritől gyűjtöttem először szerelmi varázslásokat. Tőle hallottam először a lépéscsókról – innen indult az ötlet, hogy gyűjtsem ezeket a népszokásokat. Részben Polyák Ferivel, részben egyedül folytattam a gyűjtést, és gyönyörű, különleges szokásokat sikerült megörökítenem, mint a lépésnyom felszedése, megcsókolása, kemencébe betapasztása, vagy a hajnali harmatszedés. Olyan intenzív kutatómunkába fogtam, hogy beépültem a családokba, napokig laktam velük. A munkám eredményes volt, csodálatos szerelmi varázsszövegeket találtam – egy vaskos szöveggyűjteményt tett ki a gyűjtésem. Nagyon a hatása alá is kerültem a varázsszövegek költői szépségének – ebből a hatásból, az én érzéseimből és gondolataimból született az Elemek, amelyet kísérletképpen forgattam a Balázs Béla filmstúdióban.
Az összegyűjtött varázsszövegekre épülő művem, a Szerelmi varázslások az első ilyen jellegű film volt Magyarországon. Leforgattam még a Magyar fazekasok című filmet, ami a fazekas mesterségnek állít emléket. Közben elvégeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem adásrendezői szakát, az Egyetemi Színpadon rendeztem, a Híradó- és Dokumentumfilm Stúdiónak és a televíziónak tematikus filmhíradókat készítettem – ezekben is igyekeztem érvényesíteni az egyéni hangomat.
A dokumentumfilmeket játékfilm követte…
Mindig is kísérletezgettem azzal, hogyan tudom filmen megjeleníteni, hogyan tudom filmre transzportálni a néprajzi jelenségeket, ugyanakkor hogyan tudom a filmen el is mondani, amit érzek és gondolok róluk. A Szerelmi varázslásokban is keveredik már a két dolog, de a Halottlátó (1977) az első hosszúfilmem A magyar naiv művészek (1972-1974) mellett. Ez a kilencven perces filmsorozatom valójában kilenc kis portré, amelyek a tizennyolcadik századtól mutatják be a naiv magyar művészetet.
A Halottlátó című film néprajzi témájú, szociológiai jellegű dokumentum-játékfilm. Megtörtént esetet dolgoz fel. Vécsei Jolán, a híres putnoki halottlátó asszony egy hivatalos jós volt, akihez az ország minden tájáról és még a határokon túlról is érkeztek az emberek. Tömegesen jöttek hozzá, hosszú sorokban várták napokig, hogy bejuthassanak.
Az asszony a halottak üzeneteit közvetítette az élő hozzátartozóknak, természetesen anyagi ellenszolgáltatás fejében. A film nagy port vert fel, a vetítéseket valóságos tömeghisztéria kísérte, annyira a hatása alá kerültek az emberek a jelenségnek. A vetítésekhez művész-közönség találkozót szerveztek a részvételemmel, és hatalmas tömegek lepték el a kis települések művelődési házait is. Olyan óriási érdeklődés kísérte a bemutatásokat, hogy nem volt elegendő az egyszeri vetítés, olykor műsoron kívül még többször is le kellett vetíteni. Szakmailag pedig teljes elismerést hozott nekem a film.
A hisztérikus fogadtatás miatt megcsináltuk a Vita a Halottlátóról (1978) című filmet, ami egy dokumentarista irányba hajló szociológiai alkotás, a halottlátó asszony jelenségének társadalmi-szociális vetületét boncolgatja pszichológusok, néprajzkutatók, mint Dömötör Tekla és Voight Vilmos szakmai konzulensek részvételével.
Az első igazi játékfilmem a Rontás és reménység (1981). Ez is megtörtént esetet dolgoz fel, de a szerepeket színészek játsszák – legalábbis részben, részben a történet valódi szereplőit vettük fel. Erzsikét, a hatvanöt éves, sánta, írástudatlan, de vagyonos pesti bazárosnőt cigányasszonyok hitegetik, hogy ráolvasással meggyógyítják a lábát, férjhez fog menni és gyereke lesz. Erzsike hagyja magát becsapni, hagyja, hogy megteremtsék számára a tökéletes illúziót.
A zene nagyon közel áll Önhöz. Felesége Csengery Adrienne és nővére Moldován Stefánia mindketten Liszt Ferenc-díjas operaénekesnők.
Igen, a zenének kiemelt szerepe van az életemben. A Budapesti Kamaraopera művészeti vezetőjeként kezdtem operákat rendezni.
Tancred és Clorinda párviadala, Poppea megkoronázása, A könyörtelen lelkek tánca, Odüsszeusz hazatérése, Arianna panasza – színházi rendezőként Monteverdi összes operáját bemutatta. Monteverdi művészete áll Önhöz a legközelebb?
Nagyon szeretem Monteverdit, de általában is nagyon szeretem a barokk operát. Emlékezetes előadás például az Orfeusz és Euridiké, Gluck (Christoph Willibald Gluck tizennyolcadik századi német zeneszerző) operája. Ez volt az első operarendezésem, ezzel kezdte meg működését 1991. április 3-án a Kamaraopera Az előadásokat mindig intenzív kutatómunkával készítettem elő, és nemcsak a művek hátterét, történetét kutattam, hanem igyekeztem a legmegfelelőbb előadókat megtalálni egy-egy szerepre. Az operaelőadásokkal a kor szellemiségét próbáltam megidézni, előhívni a barokk stíluselemeket. Az Orfeusz és Euridikében is rekonstruáltam a barokk előadást – ehhez például felkértem Eva Campianut, a bécsi Zeneakadémia professzorát és a XVIII. századi operaszínpadi táncok kutató-koreográfusát speciális operaszínpadi gesztusok és a táncok betanítására. Ugyanakkor új ötleteket vittem bele, például a halott Euridiké végig a színpadon maradt ravatalán. Hosszan aláomló hajának is volt dramaturgiája, ahogyan a ruháknak is, amelyeket magam terveztem. Például Euridiké feltámadása előtt és után is barokk ruhában van, de mikor feltámad, ruhája éppolyan vörös, mint az eddig őt sirató Orfeuszé, akit a világhírű Derek Lee Ragen kontratenor játszott. Mindig ódzkodtam attól, hogy a férfi szerepeket női szopránok játsszák, inkább hívtam külföldről kontratenorokat, illetve felfedeztem itthoni nagyszerű kontratenorokat is.
A Monteverdi-operák mellett rendeztem Händel-operákat, Purcell-től a Dido és Aeneas-t, és bemutattunk kortárs operákat is, Sáry Lászlótól, Orbán Györgytől, Serei Zsolt Örkény-egyperceseit, Demény Attila – kolozsvári zeneszerző Parafarmját.
Operarendezőként is dolgozik Önben a filmrendező? Amit az Orfeusz és Euridiké dramaturgiájáról mesélt a filmes hatásokat juttatta eszembe.
Igen, valóban, az operarendezéseimet is filmes szemmel néztem, képekben gondolkoztam. A díszlet, a jelmezek, a világítás mind a látványt hivatott megteremteni. Ez az időszak is sok fontos emberi kapcsolattal gazdagított, rendezők és karmesterek barátságát hozta el nekem.
A fényképészet is közel áll Önhöz, rengeteg fényképet is készített, köztük Ottlik Géza és Pilinszky János utolsó portréit. Mi a titka?
Azt mondták nagyon jó a belelátó képességem, a portrékból kirajzolódik a költő. Talán a kommunikációs képességemnek köszönhetem ezt is, azt tükrözik a fotók, ahogy az emberekhez közelítettem. Folyamatosan fantasztikus emberekkel kerültem kapcsolatba, Weöres Sándor, Károlyi Amy, Illyés Gyula, - róluk könyvet is írtam, élete képekben címmel. Örkény István, Szőcs Géza, Kós Károly, Pilinszky mind a barátaim lettek. Csodálatos, emberi kapcsolatokban gazdag életem van.
Kapcsolat
Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322