Coming of Age - Kerékgyártó Yvonne és Kastner Judit elsőfilmesek
2014. 09. 05. • Rudolf Dániel |
Három év kitartó munkája során született meg a „Sziget-filmként” közismertté vált Free Entry, Kerékgyártó Yvonne nagyjátékfilmes bemutatkozása, melyet immár a hazai közönség is megtekinthetett (először stílszerűen az idei Sziget keretein belül, majd a Corvintetőn tartott „második premier” alkalmával). A több külföldi fesztiválon sikeresen szereplő (Újvidéken a legjobb film díját nyerte el, és a wiesbadeni Go East-en is lelkes fogadtatásban részesült az alkotás) kamasz-történet hátteréről, a gerilla-filmezés előnyeiről és hátrányairól, sikerekről és buktatókról kérdeztük a rendezőt és Kastner Juditot, a film producerét. INTERJÚ
A Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakán végeztél, még ezen évek alatt született meg a Free Entry ötlete. Honnét indult a projekt, mi adta a motivációt?
Kerékgyártó Yvonne: Még az egyetem alatt részt vettem egy ún. webes tartalomfejlesztő workshopon, ennek keretében kezdtem el fejleszteni egy kamaszokat szerepeltető websorozat tervét. Mivel a tinédzserek alapvetően közel állnak hozzám – tizennyolc éves voltam mikor elkezdtem a szakot –, ez volt az az alapvető tapasztalat, amiből építkezni tudtam. Eredetileg a terv egyfajta Piroska és a farkas újragondolás akart lenni, de forráshiány miatt meg kellett változtatnom az egész koncepciót. Már megvolt a két főszereplőm, Pusztai Luca és Barta Ágnes, akikről tudtam, hogy nyugodtan rájuk bízhatok egy karakterközpontú sztorit. Úgy döntöttem, hogy egy, az eredetinél sokkal személyesebb történetet készítek elő. Akkoriban állítottuk össze a stábot, Osváth Gábor bemutatott Juditnak, aki átvette tőle a gyártást és később a Free Entry producere is lett.
Miért pont a Sziget fesztivál köré építettétek a sztorit?
Számomra elsősorban egy barátság köré épül a sztori, a fesztivál egy helyszín, ami hozzáad ehhez. Nyilván minden történetmesélőnek megvannak a kedvenc témái. Bergman valószínűleg nem a barátságról és tinikről forgatott volna elsőfilmet, de hozzám ezek a történetek állnak rendkívül közel. Kamaszként a legfontosabb élményeimet, a felnőtté válás stádiumait mind a barátaimmal éltem meg. Azért választottam a Szigetet, mert Ágiról és Lucáról, mint párosról a saját tizenéves korom jutott eszembe, plusz – július révén – épp közeledett a Sziget.
Mennyire volt nehéz leszervezni a forgatást? Mit szóltak a fesztivál szervezői, mikor megtudták, hogy játékfilmet akartok készíteni a Szigeten?
Kastner Judit: Nem volt gondunk, nagyon jól fogadták, hogy náluk akarunk forgatni. Eredetileg úgy tudták, kisjátékfilm készül. Ekkor még így is volt, majd a 2011-ben felvett anyag összeállítása után döntöttünk úgy, hogy kibővítjük egészestés hosszra, ezt követte még két nyári forgatás. A harmadik előtt Yvonne a Berlinale Talents program résztvevője volt, ahol Molly Stensgarddal, Lars von Trier vágójával dolgoztunk együtt a film egyensúlyán, a végleges forma kialakításán.
K.Y.: Ez azért volt jó, mert egy teljesen külső szem is láthatta a filmet. Molly dramaturgként is dolgozik és úgy állt hozzá a projekthez, mint egy forgatókönyvíró. Vele találtuk ki, mit is vegyünk még fel 2013 során.
Mennyiben szolgálta a Sziget, mint háttér a filmet?
K.Y.: 2004 óta minden évben kint voltam a fesztiválon, ez számomra olyan élmény volt, amit a filmbe is próbáltunk átvinni. Egyfajta kiszakadás a valóságból, majdhogynem a fikció világa. A Free Entry harmadik főszereplője maga a Sziget, elképzelhetetlen lett volna, hogy bármit máshol vegyünk fel. Az első évben Pálos Gergő operatőrrel gondolkoztunk azon, hogy bizonyos jeleneteket más díszletekben, a fesztiválra hajazó helyszíneken forgassunk le, de végül arra jutottunk, hogy semmiképp sem szabad ezt csinálni. A színészek játékához annyi mindent hozzátesz ez a miliő, hogy hiába a sok kényelmetlenség, főleg az operatőrnek és a hangmérnöknek, egyszerűen nem lehetett máshogy dönteni.
K.J.: Mindenképpen izgalmas terep egy fesztivál, mint forgatási helyszín, inkább pozitív élmény volt, mintsem hogy gondunk lett volna mindebből. Úgy érzem, hogy teljesen szervesen beleépült a Sziget a történetbe és csomó olyan improvizatív helyzet alakult ki, ami – attól függetlenül, hogy a teljes sztori meg volt írva és többször le is volt próbálva – nagyon jót tett a film frissességének.
Hogyan találtátok meg a szereplőket, mennyire írtad rájuk az általuk játszott karaktereket?
.JPG)
K.Y.: Szeretek már akkor együtt dolgozni a szereplőkkel, mikor még csak a történet váza van meg. Egyszerűen életet ad az anyagba, ha a forgatásra már jól ismered őket. Ez a tizenévesekre különösen igaz. Ha bízol bennük és építesz rájuk, az nagyon segíti a filmet. Egyrészt akarják csinálni, amit te szeretnél, nem nyűg nekik a forgatás, nem kell a színházi kötelességeikhez igazodniuk, másrészt ők még ösztönösen tudják azt, hogy a színész tényleg a lelkét adja egy filmhez. Először Pusztai Lucát fedeztem fel, mikor egy vizsgafilmemhez castingoltam. Akkor nem őt választottam, de megfogott, tudtam, hogy nagyon tehetséges. Elkezdtem gondolkodni, hogy mit is lehetne vele csinálni. Aztán 2011 tavaszán újra találkoztunk – akkoriban éppen saját dalokat írt és stúdiózott –, és kérdeztem, nincs-e egy barátnője, akit egyfajta ellentétpárként maga mellé tudna állítani. Ekkor ajánlotta Barta Ágit, akivel már a legelső próbákon látszott, mennyire jól működnek együtt. Luca egy nagyon mély, érzékeny lány, Ágiban pedig van valami igazán humoros, egyszerre jelen van benne a kislányos báj és az érzékiség. Másrészt külsőben is iszonyúan passzoltak egymáshoz. Innentől kezdve biztos volt, hogy nem fog kárba veszni az a lehetőség, amit kaptunk.
Mik voltak a legizgalmasabb, legviccesebb dolgok a forgatáson?
K.J.: 2013. április 1. A víz alatti jelenet víz feletti részét vettük fel, ahol a történet szerint az egyik karakter belegyalogol a vízbe. Konkrétan az operatőr egy mellcsizmában állt a jeges folyóban, Barta Ági pedig egy szál rövidnadrágban élvezhette végig ezt a kellemes kis éjszakai forgatást. Szerencsére a képen nem látszik semmi, mert Ági abszolút hősiesen túlélte ezt a küldetést, de azt hiszem, elmondhatjuk, hogy mindkét szereplőnket eléggé megkínoztuk a három év alatt. Nagyon intenzív volt mindez számukra, azt hiszem, nekünk is szükségünk volt arra az akarásra, ami a fiatal színészekben megvolt.
K.Y.: Nekem is most eszembe jutott valami, ami teljesen jellemző erre az egész forgatásra. Ez nem a Szigeten történt, hanem a Déli pályaudvaron. Van egy jelenet, mikor a két főszereplő bead a csomagmegőrzőbe egy bőröndöt. Sajnos kiderült, hogy nem igazán léteznek már efféle helyek, ezért a talált tárgyak osztályából csináltunk pár matrica segítségével csomagmegőrzőt a Déliben. Mivel kis kamerákkal forgattunk, ezért sokaknak úgy tűnhetett, mintha csak pár ember hülyéskedne. Odajött pár nénike, akik elkezdtek hőbörögni, hogy itt van ez a jó kis csomagmegőrző és nem tudják használni, mert ezek a fiatalok játszanak előtte. Holott nyilván csak azért volt ott a csomagmegőrző, mert azt játszottuk el. A Szigeten pedig épp egy flörtölős jelenetet forgattunk, mikor egy részeg fickó beállt felvétel közben a képbe és belekiabált a mikrofonba angolul, hogy „Hangpróba egy-kettő-három…”. Ezt például megtartottuk.
K.J.: Az egyik kedvencem még, mikor Betty (Pusztai Luca) elindul füvet árulni egyedül és belefut egy hosszú göndör hajú figurába, akit a valóságban egyébként Ferinek hívnak. Később levadásztuk Ferit, mikor úgy döntöttünk, hogy benne marad a jelenete a kész változatban. Kiderült, hogy mivel nem tudta, hogy mindez csak egy film, nagyon megszánta a szegény tizenéves lányt, aki élete bimbózó virágában füvet kell, hogy áruljon, és halálosan komolyan vette azt a párbeszédet, ami a filmben hallható.
Nem egyedülálló vállalkozás a Free Entry, hiszen egyre többen próbálnak úgymond a rendszert megkerülve, önerőből filmeket létrehozni, lásd például Reisz Gábor hamarosan bemutatásra kerülő munkáját, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant. Mennyire jó módszer ez a pályakezdőknek és vajon tendenciává válik a jövőben?
K.Y.: Ahhoz, hogy egy nagyobb büdzsét megfogj és kreatívan elkölts, igenis jó, ha előbb megtapasztalod, milyen az, mikor szó szerint arra kell építeni, ami kéznél van. Rendezőként biztos vagyok benne, hogy számomra ez volt a legjobb út a debütálásra, mert nem volt rajtam az a felelősség, amiről tudom, hogy egy nagy költségvetésnél ott lenne a nyakamban. Remélem, hogy ez tendencia lesz, mert elég sok elsőfilmet látok külföldi fesztiválokon és azt veszem észre, hogy nagyon meg tudja fojtani az ötleteket az, ha ott van mögötte egy olyan elvárás a producer részéről, ami valóban haszonorientált. Nyilván ez egy producer szemszögéből máshogy látszik… (Juditra sandít)
K.J.: Mint gyártásvezető és producer, rajtam sem volt az a nyomás, hogy túl sok pénzt kellett volna elkölteni (nevet). Nyilván az az egyik napról a másikra élés, ami jellemezte a forgatást, rendkívül sok hátránnyal is járt. Előfordul, hogy a pénztelenség miatt meg kell hoznod olyan döntéseket, melyeket később megbánsz. Jobb lett volna, ha van egy B kameránk annál a jelenetnél, vagy ha legalább egy LED lámpával adhattunk volna egy pici arcfényt a szereplőre, ilyen és hasonló dolgok tömkelege az, ami jellemzi az ilyesfajta filmkészítést. Hogy tendenciává válik-e? Már most az. Az elsőfilm nem csak Magyarországon, mindenütt elég nehéz terep, ritkán fordul elő, hogy valakiben olyan szinten megbíznak a befektetők, hogy rendes büdzséből dolgozhat. Azt gondolom, hogy mi elég szépen megküzdöttünk a feladattal és egy elég jó elsőfilmet hoztunk létre ebből a nem létező pénzből.
K.Y.: Tudni kell, hogy ilyen körülmények között csak egyszer csinálhatsz filmet. Nincs olyan, hogy pénz nélkül forgatsz, maximum az történik, hogy a stábtagok és a színészek lemondanak az őket megillető egyébként igen komoly anyagiakról és a szakértelmüket belerakják egy filmbe a te kedvedért. Illetve a saját érdekükben, a Free Entry esetében a stáb nagy részének ez volt az első nagyjátékfilmje, ilyen tekintetben nekik is szakmai befektetés. A jövőben olyan projekteket kell összehoznunk, amelyekben pénzt tudunk adni a közreműködőnek.
K.J.: Ez egy közös befektetés. Az önerőn kívül az SZFE, a Webse és a film koproducerei Huszár Viktor Dénes és Romwalter Judit támogatták a film létrejöttét. Azt még mindenféleképpen hozzátenném, hogy igen, független filmnek mondható a Free Entry, ugyanakkor a végső vágott anyaggal felkerestük a Filmalapot, ahol egy egyéni pályázat keretében támogatták az utómunkát. Így volt lehetséges, hogy a filmből DCP kópia készüljön.
K.Y.: Volt időszak, mikor a film konkrétan hat darab winchesteren létezett, ami nonszensz, ezért is volt nagy ünnep, mikor a wiesbadeni bemutató előtt kezünkben foghattuk a DCP-t, végre az egész filmet egy anyagban, egy hordozón.
K.J.: Mivel a film nagy része a fesztiválon forgott, Canon 5D-re, borzalmasan nehéz hangrögzítési körülmények között, úgy gondolom, hihetetlen, amit az utómunka csapat – Nagy Eszter colorist, Fazekas Csongor és Vastag Gábor hangmérnökök – összehozott. És persze mindenképp meg kell említeni a vágót, Bacskai Brigit is, aki a Free Entry mindhárom verzióját végigélte, végigdolgozta velünk.
K.Y.: Sokféle kamera beállítást vettünk fel, vendéganyagokat használtunk, minden olyan előfordult, ami megnehezítheti egy vágó dolgát. Ennek ellenére mégis kiváló ritmusú vágás született. Ehhez kell az, hogy az emberek tényleg alárendeljék a szakértelmüket a közös célnak.
Nem volt nehéz összehozni, hogy a három év leforgása alatt készült anyagokból mindössze másfél nap története álljon össze a vásznon?
K.Y.: A színészeket segítette, hogy mindig forgatókönyvből dolgoztunk és a megformálandó karaktereik is elég jellegzetesek voltak. A történetbe a forgatás előtti próbákon tudtak visszarázódni. Továbbá van egy nagyon meghatározó jelmezük, amit Szlávik Juli talált ki és egy jellegzetes sminkjük, ami Szendi Hella munkája, ezek nagyon sokat segítettek abban, hogy ugyanolyan jól vissza tudják adni a figuráikat, akár egy év elteltével is.
K.J.: És nyilván a vágás érdeme is az, hogy ügyesen eltakarta azokat a változásokat, amelyek esetleg elárulhattak volna minket. Az a tapasztalatunk, hogy azok, akik nem tudtak róla, milyen körülmények között és mennyi idő alatt készült a film, egyáltalán nem vették ezt észre.
K.Y.: A külföldi fesztiválok alapélménye, hogy a vetítés után mindig nagyon meglepődtek, mikor elmondtuk, hogy ez amúgy több év alatt készült. Nem gondolnák a nézők, hogy tényleg így történt. És azért ez elég jó, enélkül hiteltelen lenne a film.
Túl vagytok több sikeres megmérettetésen, hová tervezitek még nevezni a Free Entry-t? Esetleg van lehetőség rendes mozis forgalmazásra itthon?
K.J.: Folytatni fogja a külföldi fesztiválkörútját, több helyről várjuk még a visszajelzéseket. Hamarosan a Toldiban lesz látható, emellett a Cinefesten is fog versenyezni, tehát hazai fesztiválközönség is láthatja majd a filmet.
Főleg a fiataloknak szánjátok a filmet, vagy esetleg más célközönséget is szeretnétek elérni vele?
K.Y.: Azt gondolom, mindenkinek szól, akinek van egyfajta kellemes emléke a fesztiválozásról. Az eddigi visszajelzések alapján inkább a húszas éveiktől felfelé élvezik az emberek, de Wiesbadenben inkább negyven pluszos közönségük volt és ők is nagyon szerették.
K.J.: Több ponton kapcsolódhat valaki ehhez a filmhez. Az, hogy ez egy „coming of age” történet, nagyon meghatározó dolog. Ha valaki most éli ezt a korszakát, azért tud kötődni hozzá, ha valaki nemrég élte meg, egy kis enyhe nosztalgia miatt érezheti magáénak. Az idősebb korosztályból kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy „hát igen, az én lányom is éppen ennyi idős és el tudom képzelni, miket művel...” (nevet). Érdekes, mennyi különféle módon kötődhet valaki ehhez.
Alkotóként hogy érzitek, miben fejlődtetek, mit adott nektek ez a három év?
K.Y.: A legfőbb tanulság, hogy csak olyan emberekkel szabad együtt dolgozni, akiket valóban szeretsz, olyan stábbal, akikben tényleg megbízol, mert ezernyi probléma merülhet fel a forgatás alatt, amikre egyedül nem lehet megoldást találni. Másrészt azt tanultam, hogy mindig meg kell tudni mondani, miért fontos ez a film vagy miért szereted csinálni. Továbbá biztos vagyok benne, hogy a jövőben sokkal többet fogok személyes témákhoz nyúlni, mint eddig.
K.J.: Produceri szempontból az az érdekessége az ilyen jellegű filmkészítésnek, amit Yvonne korábban elmondott, hogy be kell vonni az embereket, három évig fenntartani a stábnak, a szereplőknek és adott esetben a finanszírozáshoz hozzájárulóknak az érdeklődését, szeretetét és támogatását. Ez egy elég komoly feladat, amit sikeresen oldottunk meg, erre különösen büszke vagyok.
Mik a tervek a jövőre nézve?
K.Y.: Szerencsére most nagyon sok pályázati határidő áll előttem, ez inspirációt ad. Nagy- és kisjátékfilm tervem is van, és alapvetően azt gondolom, hogy ezt sosem szabad abbahagyni, mindig le kell írni azokat a történeteket, amik éppen foglalkoztatnak, mert ki tudja, mi lesz belőlük később.
Köszönjük a válaszokat, és további sok sikert kívánunk a Free Entry-nek és a csapatnak!
Kapcsolat
Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322