Részben saját fejlesztés a harmadik évad, hiszen az alapul vett amerikaiban csak négy rész volt hetente: szombat-vasárnap 2-2 epizódot vetítettek. Így a mi hetirendünkben, hétfőtől péntekig lett egy szabad hely. Én erre le is csaptam, most először volt arra lehetőségem, hogy magát az esetet is én találjam ki, Krisztináét. Már nagyon vágytam erre, két évad után azt éreztem, vége lehetne az inaséveknek, már sorvezetők nélkül is elboldogulok. Az előző évadban a Péterfy Bori játszotta Orsolya-szálat írtam, ott a sztori második fele már szintén saját volt, de a karakter és az alapkonfliktus adott volt. Itt viszont kereshettem olyan tabusított témát, amiről ma Magyarországon fontos beszélni, mert rengeteg embert érint, még ha nem is verik nagydobra, csak csendben szenvednek.

Nyilvánvaló választásnak tűnt a házasságon belüli lelki erőszak témája?

Nem, elég sokat keresgéltem. Volt viszont egy régi vágyunk Gigor Attilával, már az első évadtól mondogattuk, hogy szeretnénk egy olyan szálat, amiben Dargay egy súlyos bűnözőt terapizál, aki oda van bilincselve a fűtéscsőhöz. Persze ez inkább vicc volt, amit azonban egy valós vágy motivált, hogy lépjünk ki végre a jólszituált középosztály világából. Ezt végül Attila írta meg ebben a záróévadban. A börtönszálban a lelki nyomozás mellett az a tét, hogy kiderüljön, elkövette-e a bűnöket a srác, amikkel megvádolták.

Mesélj Krisztina történetéről!

Kórtörténetek olvasásával kezdtem, a rejtett agresszió érdekelt, nem a családverő esete. Érdekes, sokszor maga az áldozat sincs tisztában vele, hogy őt bántják. Elhiteti magával, hogy megérdemli, meg hát a környezete is mintha jóváhagyná az elnyomást. Úgyhogy inkább némán szenved, miközben épp eltiporják a lelkét. Ennek az öntudatosodásnak a folyamatát szerettem volna megmutatni, célzottan ehhez kértem anyagokat a szakértőtől, dr. Ferenczy Andreától.

Hiteles a pszichológus ilyen fokú bevonódása, hogy a kapcsolatból kilépésre biztassa páciensét?

Dargay folyamatosan határátlépésekben van. Korábban a szupervízión terapeutája, Fischer Ágnes többször fel is hívta erre a figyelmét. Nagy kérdés, mennyire segíthet a bevonódása. Egy profi pszichológus annyira távolságtartó, mint Dargay új pszichológusa, Adél. Ám Dargay ebben az évadban minden eddigi határon túlmegy, talán azért is, mert egy súlyos betegség árnyékában él. Diagnosztizál magán egy halálos kórt, és bár lehet, hogy ez csak hipochondria, folyamatosan retteg. Egyszóval egy nagyon labilis élethelyzetben látjuk viszont. Ám ez a sérülékenység rendkívül izgalmas: Dargay gyakran hibázik, impulzív, hiú, ellentmondásos személyiség, aki mindig segíteni akar - többek között ettől lesz igazi drámai hős.

Krisztina férje, az orvos hobbiíró a regényében szentjánosbogarakról nevezi el hősét, Lampirist. Eddig olyan szeretnivalónak tűntek a szentjánosbogarak…

A természetben ott vannak a minták: a ragyogó hím alakja, miközben a nőstény lárvaként él a hím árnyékában. Annyit elárulhatok, az utolsó részben felbukkan a férj. Hirtling István bicskanyitogatóan hiteles alakításában láthatjuk ezt a „ragyogó hímet”. Nagyon kíváncsi leszek a nézők, főleg a női nézők reakciójára.

Azért akar Dargay ennyire segíteni, mert maga is hatékony segítséget remél?

Adélnak arról beszél, hogy ez a szinte rögeszmés segíteni akarása gyerekkorából fakad, amikor apja elhagyta őket és az anyja idegösszeomlást kapott.  Ekkor ő lépett az apa helyére a szenvedő anyát támogatva. Valójában ő is szomjazza a bevonódó bizalmast, és ebbe a játszmába hívja Adélt. Más kérdés, hogyan reagál a nő, aki kellő szakmaisággal gondolkodik páciense helyzetéről.

Mitől lehet érdekes a Terápiát követnünk, milyen fogadtatást reméltek?

A magyar közvélekedés nagyjából az, hogy terápiába járni ciki vagy felesleges hóbort. Egészen más persze a nagyvárosi középosztály hozzáállása, és biztosan jobb a helyzet, mint öt éve – ebben talán ennek a sorozatnak is szerepe van. Nem tudom, milyen lehet a kis falvakban, egyáltalán tudnak-e pszichológushoz fordulni, de úgy hallom, a körzeti orvos leginkább irgalmatlan mennyiségű nyugtatót ír fel: lórúgásnyi Rivotril, Xanax fogy mindenütt. A szorongásoldás fontos, de talán nem az volna a cél, hogy lelki zavarokra nyakra-főre kapkodják be a gyógyszereket. Sokkal fontosabb lenne a tudatosítás és az állandósult krízisből való szakszerű kivezetés. De ez egyelőre csak kevesek privilégiuma.

Miben mérhető a sorozat sikere?

Nézettségi adatokat nem tudunk, inkább az számít, a sorozat milyen mély nyomot hagy a közgondolkozásban, a sajtóban és a közbeszédben. Egyáltalán hagy-e nyomot. Ma már minden valamirevaló sorozat számol a paratextus képzéssel, melyhez elengedhetetlen a nézői bekapcsolódás. Figyeljük, mennyi komment, mennyi nézői elmélet születik egy feldobott téma kapcsán. Egy prémiumsorozat sikere a generált aktivitáson múlik. A Terápia minőségi vitákat hozott, oktatási segédanyaggá vált, presztízst jelent a csatornának.

Ki a szemetek előtt lebegő néző?

Szerintem a nézők nagy része hölgy, aki szeretné Mácsai Pált a terapeutájának. Sok ilyen félig-meddig vicces komment születik, hogy be lehetne-e bejelentkezni Dargayhoz. Szóval pont úgy van, mint a színházban, ahogy többnyire a női nézők vonszolják magukkal a férfiakat. Viszont örömmel tapasztalom, hogy ma már férfiak is nézik a sorozatot. Sok férfi csak nyeli a mérgét, a fájdalmát évtizedekig, mert utál „lelkizni”, aztán ötvenéves korában elviszi egy agyvérzés vagy egy infarktus. Napjainkban, mikor minden a szórakoztatásról szól, fontos, hogy beszéljünk a nehéz dolgokról is. Sokan most kezdik megnézni az első, második évadot, több éves lemaradással. Egytől óvnék mindenkit: ne nézze meg egy hétvége alatt az összes részt!

Hogyan ajánlod a fogyasztását?

A napi adag (ahogy egyébként sugározzák is) nagyon jó, én is úgy fogom nézni. Egy barátom azt mondta, megvárja, amíg elérhető lesz az összes rész és úgy fogja egyben megnézni. Óvtam ettől, ez annyira tömény, szét fogja csapni. Nem adja meg azt az időt, hogy beépüljön. Terápiába sem úgy jár az ember, hogy ott ül a kanapén reggeltől estig. Számít az idő, amíg egy benyomás lecsapódik. Az első reakció például lehet a tagadás. Két nap után már nem lehet a pajzsot a magasban tartani - elfárad az ember karja. Leengedi, és meghallja azokat a mondatokat is, amelyeket neki szántak vagy amit ő mondott önkéntelenül. Legközelebb pedig már nyitottabban érkezik. Dargay is először felpaprikázva hagyja ott az új terapeutáját, majd azzal a meggyőződéssel tér vissza Adélhoz, hogy tényleg szüksége van egy segítő beszélgetőtársra. Ennek meg kell adni az idejét.

Rád milyen hatással van a kész anyaggal találkozni?

Az első évadot túl gyorsan, töményen néztem. Bár mindent tudtam, mi fog történni, mégis teljesen kiütött a hétköznapokból. A színészi alakítások lenyűgöztek, máig emlékszem bizonyos momentumokra. Például mikor Nagy Ervin elmondta Mácsainak a Máté evangéliuma részt. A karakter ekkor virágnyelven közölte, hogy öngyilkos lesz, de a terapeutának nem volt rá füle.  Ezek súlyos dolgok, és ahogy gyógyszert, antibiotikumot sem szedünk lökéskúraként, nem lehet a részeket behabzsolni. Vagy hát lehet, csak kockázatos. Írás közben is nagyon kellett arra vigyázni, hogy nehogy beszippantson bennünket az adott probléma.

Akkor is, ha ott megvolt az izraeli, illetve amerikai minta, alapanyagként a műfordításhoz?

Ugyan, dehogy! Az általam írt Laura története jó példa erre. Először az eredeti, izraeli részek megnézése után azt mondtam, nem is kell ide író, csak egy jó műfordító. Aztán hamar kiderült, hogy magyar környezetbe helyezve már szinte a köszönés vagy a small talk sem működik, a kulturális különbségek miatt legfeljebb mondatokat lehetett az eredetiből megmenteni.

 Több mint hat éve foglalkozol a Terápiával. Miben látod a munka értelmét?

Bízom benne, hogy ezekkel a példázatokkal tudunk segíteni, hiszen ezek igazi dolgok – a közös gondjaink vannak benne, azokkal a lépésekkel, amelyek egy valós gyógyuláshoz vezethetnek. A sorozat megnézése közben, hetek alatt derül ki, kit melyik szál szólít meg jobban. Lehet választani. A harmadik évad is tele van nehéz témákkal, amelyek terapizálásával talán segíthetünk a nézőnek. Edit, a színésznő története is ilyen: mi a veszteséghez, egy haldoklóhoz, a gyászhoz való viszonyunk. A hagyomány régen komoly fogódzókat adott, melyek a mai magyar kultúrából teljesen kivesztek.

Volt-e olyan ötlet, amit nem mertetek bevállalni az adaptációban?

Nem tartottuk meg az amerikai minta homoszexuális motívumát – a magyar társadalom jelenlegi állapota még nem érett erre. Ott a melegség csupán egy karaktervonás volt, a magyar nézőknek viszont erről szólt volna. Annak ellenére, hogy az HBO-ra írtunk, szűrt nézőközönségnek, még itt is elvinné a figyelmet; túlidealizált vagy bántó lehetett volna. Ehelyett született aztán a már említett börtön-sztori.

Nem ez az első eset, hogy pszichológiai témához nyúlsz. A Memo című filmed az emberi emlékezet határairól szól. Hogyan találnak meg ezek a történetek?

Minden író pszichologizál, ebből élünk. De engem különösen érdekelnek ezek a gyógyulástörténetek. Azt látom magam körül, hogy sok ember elfogadja, hogy örömtelenül és kínlódva él. Szinte bevackolja magát az ismerős neurózisba, mert az még mindig kevésbé félelmetes, mint az ismeretlen, ami felé mozdulni lehetne. Pedig az ismeretlen sokszor maga a gyógyulás. Ezek a filmek azt állítják, hogy érdemes elindulni!

*******

A Terápia befejező évada elérhető az HBO GO-n, ahol már 15 részt is meg lehet tekinteni, ráadásul most egy hónapig ingyenesen ki lehet próbálni az HBO online videótárát, csak regisztrálni kell. (a szerk.)