Gábor, a Foglyok című TV-filmterv, amit az Oscar-díjas Deák Kristóffal közösen készítetek elő, a Médiatanács televíziófilmek gyártásának támogatását kapta meg idén, az előkészületek során mi a Te feladatod, mi a dolga ilyenkor egy producernek?

Most még a forgatókönyvet csiszolja Kristóf, Vörös András forgatókönyvíróval és Jakab Juli dramaturggal. Közben történész szakértőt is bevontunk: Valuch Tibor segít minket abban, hogy a lehető leghitelesebb legyen az a világ, amit megteremtünk majd a filmben. Ebben a fázisban így most Dreissiger László producertársamnak és nekem nincs sok szerepem, azon kívül, hogy nyomon követjük a fejlesztés stációit. Akkor lesz ránk fokozottabban szükség, amikor az előkészítésre kanyarodunk majd rá. De Kristóffal nem ez az egyetlen projektünk jelenleg, mert a Foglyok fejlesztésével párhuzamosan igyekszünk segíteni új kisjátékfilmjének, A legjobb játéknak is az útját társproducerként, ennek épp most van picture lock-ja.

Azt lehetett olvasni a Foglyokról: abszurd, szatirikus fekete komédia, ezen túl, mit lehet még tudni a projektről?

A történetről egyelőre még részleteiben nem nyilatkoznék, de egy megtörtént eseményen alapuló, eredeti és izgalmas, valóban humort sem nélkülöző film lesz. Az ötvenes évek elején egy pesti lakásban játszódik szinte teljes egészében. Egy nagyon színész-központú film lesz, így fokozottan várom személy szerint a castingot és a próbafelvételeket.

Nyugodtabb olyankor a producer, amikor egy Oscar-díj birtokosával dolgozik együtt?

A Mecenatúrás döntésnél biztos, hogy előny volt, hogy egy friss Oscar-díjas alkotó a díj utáni első filmjét támogathatja a Médiatanács a döntéssel – teljesen „nyugodt” azért nem voltam, hisz mindig nagy a túljelentkezés, én meg előszeretettel izgulok. Most viszont nem az Oscar-díj tesz nyugodttá, hanem hogy Kristóf abszolút tudja, mit szeretne ezzel a filmmel, és a könyv már eddig is nagyon jó. Nagy öröm még, hogy esetünkben a rendezőnek gyártási/produceri múltja és agya is van, így tud a mi fejünkkel is gondolkodni. Ezen túlmenően pedig ismeri és szereti a magyar színészeket, ami szintén jelentős könnyedség egy ilyen, sok színészt felvonultató filmnél.

A jelen után kanyarodjunk vissza a kezdetekhez: hogyan érkezett a te életedbe a filmmel való foglalkozás?

A film mindig ott volt valahogy. Robin Williams és Spielberg poszterekkel volt tele a szobám gyerekkoromban, a Pecsában vettem őket aranyáron. A gimnázium után az ELTE BTK-ra jártam amerikanisztika-filmelmélet/filmtörténet szakra, 2004-től. De akkor még filmes újságíró akartam lenni. Az ELTE alatt voltak gyakorlati órák, ezek voltak a legemlékezetesebbek Pálos György vezetésével, de arra is rájöttem hamar, hogy biztos nem rendező leszek, mert hiányzik belőlem valami (szorgalom, közlési vágy...? de jobb híján nevezzük szimplán tehetségnek), ami ott körülöttem másokban – mint mondjuk a régóta erre a pályára készülő Tiszeker Daniban – megvolt. Aztán láttam, ahogy az évfolyamtársaimat, Reisz Gábort és Szeiler Pétert felveszik a Filmművészetire filmrendező szakra, irigykedtem is rendesen. Szóval az ELTE alatt én is elkezdtem jelentkezgetni a Filmműre, gyártásvezető és forgatókönyvíró szakokra. Harmadjára vettek fel végül, gyártásvezető osztályba, 2008-ban.

De előtte évekig filmes újságíróként dolgoztam, a Moziplussz.hu online magazint főszerkesztettem. Ez is nagyon meghatározó volt, mert csomó forgatásra eljutottam, interjúzhattam rendezőkkel, színészekkel, köztük egyik kedvencemmel, Jonathan Pryce-szal is. Az egyik ilyen forgatásra (Jancsó Miklós: Ede megevé ebédem) épp azután mentem ki, hogy kidobtak a gyártás szak felvételi utolsó fordulóján. Interjú után a film producerével még összefutottam a Margitsziget egy másik részén, ha jól emlékszem ő is fagyiért állt sorba, és akkor elsírtam neki bánatomat az SZFE kapcsán. Ő azt a tanácsot adta, hogy ne törődjek ezzel, kezdjek el filmekben dolgozni, jelentkezzek lótifutinak, ingyenmelóra, ilyesmi. Pofonegyszerű ötlet, talán nekem is megfordult addig a fejemben, de kellett, hogy egy ilyen neves filmes is ebbe az irányba lökjön. Egy hónap múlva már volt melóm, mert egy telefoninterjú végén összeszedtem a bátorságomat és Bodzsár István producernél munkára jelentkeztem, és így kerültem a Bányató című filmbe mint runner, ahol kávét vittem csomó kedvenc színészemnek, Hollósi Frigyes kutyáját sétáltattam, és egyéb csodálatos feladataim is voltak tíz napon keresztül.

Aztán innentől egyik munka hozta a másikat, hazai és külföldi produkciók egyaránt, a Made in Hungaria-ban például már másodasszisztens voltam Tiszeker Danival kettesben, Biró Judit elsőasszisztens óvó tekintete mellett, és azon a nyáron végül felvettek az SZFE-re gyártás szakra. Kellett ez a kb. 2 év, hogy rutint és magabiztosságot szerezzek. Ja és a „csattanó” az, hogy végül Garami Gábor osztályába vettek fel: ő az a producer, akitől azt a tanácsot kaptam a Margitszigeten, hogy kezdjek el runnerként dolgozni. Ő persze nem emlékezett arra, hogy korábban már találkoztunk, de én azért jól szórakozom azon, hogy néha milyen szépen körbeérnek a dolgok. Mindenesetre hála az égnek, hogy azóta nem rendezőasszisztensként dolgozom, mert nagyon rossz lennék.

Boddah csapat

A te filmműs tanulmányaid még a 6x6-os rendszer bevezetése előtti idők voltak, ugye?

Igen. Nem is volt velünk párhuzamos rendező osztály, de így még elcsíptünk végzés körüli hallgatókat Szász-, Gothár- és Grunwalsky-osztályokból, Enyedi Ildikó hallgatóival pedig többször is tudtunk együtt dolgozni.

Mi a legemlékezetesebb számodra az eddigi filmjeid közül?

Alighanem a Balaton Method, mert szélsőséges érzelmekkel viseltetek iránta, kis híján  beletörött ugyanis a bicskám. Mindenesetre nagyon szeretem a végeredményt, szóval ennek a filmnek az elkészültére vagyok a legbüszkébb. Ezidáig a legemlékezetesebb forgatásom a Kispál búcsúkoncertjéről forgatott film volt, Napozz Holddal a címe. Ebben még gyártásvezető voltam, a Szigeten 20 kamerával csináltuk. Ez a zenekar, a stáb és az egész hangulat meg a katarzis miatt is nagyon maradandó. Pár hét volt csak előkészíteni, és aztán három órába sűrűsödött az, ami más projektekben több nap vagy több hét. És szerintem nagyon jó film lett.

A Foglyokon kívül gyártási szakaszban van Nagy Zoltán Inkubátoros filmterve, az Impromptu. Azzal hogy álltok? Mit lehet róla elmondani?

Ez a film a prioritás számomra jelenleg. Most érünk a forgatókönyv-fejlesztés végéhez, amit a Filmalap részéről Goda Kriszta segített, az Inkubátor Program mentoraként Pusztai Ferenc is közreműködik, ő egyben a film koproducere is lesz. A tél végén és tavasszal előkészítünk, június-júliusban fogjuk forgatni, részben vidéken. Elsőfilmről van szó, és nem is könnyű témával, szóval itt az a dolgunk – ugyancsak Dreissiger Lászlóval –, hogy ebből a kis pénzből hogyan teremtsük meg azokat a speciálisabb körülményeket, amiket ez a film kíván. Olyanokra gondolok például, hogy a lehető legtöbb forgatási napot tudjuk kihozni ebből a szerény keretből.

Ilyen sok párhuzamosan futó filmes projekttel a kezedben biztosan van véleményed  a jelenlegi filmes finanszírozási rendszerről.

Vannak csodálatos javuló tendenciák, ilyen az Inkubátor, ilyenek az Oscar-díjak, és nagyon sok olyan alkotó jut lehetőséghez, aki valóban meg is érdemli – de remélem, ha 5 év múlva beszélgetünk, akkor még egy ennél is nyitottabb rendszert fogunk látni. A Filmalapnak nincs igazi alternatívája, ezt csak egy ideig lehet elfogadni. De mondom, pozitív fejleményeket látok. Nagyon örömteli a már említett Inkubátor program megléte, amivel kapcsolatban az én reményem az, hogy ez nem egy karanténja lesz az első filmeknek, hanem egy plusz lehetőség. Ahol lehet íróknak, rendezőknek és producereknek „mérsékeltebb felelősséggel” kipróbálni magukat valamint a Filmalap rendszerét.

Részt veszel függetlenfilmek finanszírozásában, gyártásában?

Nagyon klassz dolgok születnek a Filmalapon kívül is, elég Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjére gondolnunk. A Buharov testvérek filmje is emlékezes... Nekem jelenleg „luxus” lenne egy ilyenbe belefogni, mert fenn kell tartanom a cégeimet, most is több Mecenatúrás és Filmalapos projekt van párhuzamosan, de ha a helyzet megengedi, szívesen segítek ezek mellett. A Fagyott május ilyen volt, Lichter Péter rendezésében. Pályázhattunk volna vele az Inkubátorra, de egyrészt akkor még nem volt, másrészt valószínűleg nem nyertünk volna, mert egy nehezen megfogható dolog ez, de egy izgalmas kísérlet. Kisfilmek terén pedig ilyen volt Kárpáti György Mór rendezésében a Gólyatábor, amely egy „hirtelen felindulásból elkövetett” kisfilm, gyorsan akartunk csinálni valamit még a nyár végén egy akkor (és azóta is...) nagyon kurrens témáról, és nem volt idő a szokásos pályázati köröket megvárni.

A közeljövőtől mit remélsz?

Amit nagyon remélek a következő mondjuk 10 évtől, hogy nem csak megjelennek, hanem népszerűek, elfogadottak és divatosak lesznek a magyar műfaji filmek, mindenféle variációban. Szeretnék látni és készíteni például horror-vígjátékokat, gyerek- és tinifilmeket, vagy épp romantikus vígjátékokat mindenféle szubzsánerrel keverve, tehát azt remélem, hogy ebben fogunk igazából életre kelni.

Ezek mellett még a jövőre nézve abban is reménykedem, hogy a fiatal filmes generáció túl tud lendülni azon a nem termékeny kicsinyességen és irigységen, amit például a középgenerációnál annyiszor tapasztalunk. Egyelőre az én korosztályom és a még fiatalabbak még úgy látom, „ártatlanok”, és segítjük egymás, drukkolunk a másiknak. Remélem ez minél tovább így tud maradni és hátha ragályos lesz.

A filmmel jelenleg foglalkozók szerinted hogyan tudnak profitálni az elmúlt két év Oscar-díjaiból?

Egészen hihetetlen, hogy 2 év alatt lett két magyar Oscar-díj is született, és nagyon bizakodó vagyok, de szerintem ezeknek a pozitív következményei beláthatatlanok, mert akik meg fogják csinálni az igazi reneszánszot a magyar filmművészetben és -szakmában, azok talán csak most járnak általános suliba vagy gimibe, és lehet, hogy épp az Oscar-díjak és más sikerek miatt merül fel bennük, hogy a film is remek önkifejezési forma.

Akkor próbálsz óvatosan fogalmazni a jelenlegi helyzettel kapcsolatban.

A jelenlegi helyzetet sem tartom rossznak. És azzal tisztában kell lenni, hogy itt valóban nem szükséges az, hogy 30-40 nagyjátékfilm készüljön egy évben. Ráadásul ha körbenézek, hogy a környező országokban mik történnek, tök jók vagyunk. Horvátországban lefejezték az ő filmalapjukat, ezzel hónapokra bizonytalanságban tartva a futó projekteket is, míg Lengyelországban pár hete volt vezetőcsere, minden jel szerint politikai nyomásra.

De fejlődni abszolút lehet még. Ami talán a legaktuálisabb, az a koprodukciók serkentése, nem csak a Filmalap, de a Mecenatúra tekintetében is.

A szomszédos országok filmművészetének különös figyelmet szentelsz. A személyes érdeklődéseden túl ennek mi az oka?

Próbálom nyitva tartani a szememet és nem csak Amerikából inspirálódni, hanem mindenhonnan, mert röhejesnek érzem, hogy miközben az amerikai vagy mondjuk még a brit filmpiacot ismerjük, addig gőzünk sincs arról, hogy a mellettünk lévő országok miket csinálnak. Emiatt kezdtem el figyelni, mert hogyan várjuk el akkor mi tőlük, hogy ismerjék a magyar filmeseket és filmművészetet, ha mi az övéket nem. Ráadásul ezen országoknak nagyon hasonló a pénzügyi háttere, így szerintem velük sok szempontból érdemesebb koprodukcióra lépni, mint egy gazdag nyugat-európai országgal. Ha ugyanis szomszédos országgal csinálunk koprodukciót, akkor ugyanannyit fog érni 1 „magyar euró”, mint mondjuk a horvát vagy cseh. Miközben az a potenciális hatalmas összeg, amit itt Magyarországon szerzek, az Német- vagy Franciaországban alig ér valamit...

A szomszédos országok filmgyártása iránti vonzalmad vezetett oda is, hogy egy ukrán film magyarországi forgalmazása mellett döntsél?

Igen. A törzset a varsói filmfesztiválon láttam, felkavaró hatással volt a közönségre, és azon gondolkoztam, hogy ezt a mozit hogy tudnám megmutatni magyar filmes barátaimnak, nagyvásznon. Eltelt egy-másfél év és senki nem forgalmazta itthon, pedig Cannes-ban is díjazták, és lehetett róla tudni, hogy erős cucc. Viszonylag egyszerűen és olcsón megszereztem a jogokat, nem kellett feliratozni sem, hisz jelnyelven beszélnek benne. Szóval minimális ráfordítással el lehetett juttatni mozikba. Nem volt nagy közönsége, a nullszaldóig könnyen eljutott, de még ha ráfizetés is lett volna, akkor is megérte volna, mert a mai napig szokták fel-felemlegetni fiatal filmesek, akik ott akkor látták a Toldiban vagy a Művészben.

Úgy tudom a közelmúltban animációs filmek gyártásával is elkezdtél foglalkozni.

Igen, ez újdonság az életemben, bő két éve kezdődött. Amikor megalapítottuk Boddah nevű cégünket Szimler Bálinttal és Rév Marcellel, akkor még csak arról volt szó, hogy a Balaton Methodnak ez kvázi egy projektcége lesz. Aztán mára a Boddah ernyője alatt elég színes dolgok vannak, az imént említett filmforgalmazás és a nemzetközi stand-up komikusok szervezése is. Megismerkedtem Bálinton és Marcin keresztül Bucsi Rékával, akivel viszonylag hamar kitaláltuk, hogy az első MOME utáni filmjét a cégünkkel csinálja. És azóta egyik projekt hozza a másikat. A hangmesterként jól ismert Lukács Péter Benjáminnal közösen a Cannes-ban debütált Superbia és a hamarosan elkészülő Róma bukása c. filmeket jegyezzük producerként. Ezek mind szerzői animációs filmek, jellemzően felnőtteknek, míg a családbarátabb vonalat erősítve a Filmfabriq jelenleg is készít egy 12 részes rajzfilmsorozatot Hajótöröttek címmel.

a Superbia stábja Cannes-ban - foto credit: Alice Khol

Az animációs fim gyártása egyszerűbb, mint az élőszereplősé?

Kevesen tudják, de egészestés animációs filmet készíteni nagyon drága dolog, sok százmilliós tétel. Tudom, hogy a Filmalapnak van egy olyan szándéka, hogy gyerekeknek szóló egészestés animációs filmek készüljenek, de még egyenlőre ez nem igazán valósult meg. Most a Salamon király az első moziba jutott animációs film a Filmalaptól, sajnos nem sikeres a nézőszámok tekintetében. Ennek ellenére azt gondolom, hogy nagyon nagy szükség van új magyar animációs filmekre. Én is tervezek beadni ilyen pályázatot egy éven belül. Ezt a kiaknázatlan piacot hatalmas lehetőségnek érzem.

Pontosan melyik piacra gondolsz?

A kortárs magyar filmek által egy hatalmas réteg egyáltalán nincsen megszólítva, és egyébként pont ők járnak legtöbbet moziba: a gyerekek és kamaszok.

Gyerekként nagy kedvencem volt a Keménykalap és krumpliorr, vagy a Hahó öcsi. Azaz a 90-es években is a 70-es 80-as évek filmjeit néztük... Az Űrgammákat inkább ne említsük, talán csak az Éretlenek című sorozat volt az egyetlen kortárs magyar, amit akkoriban láttam. Most a Mecenatúra révén az animációs sorozatok beindulóban vannak, de ez a piaci rés még nagyon is tátong. Nekem egy tudatos „misszió” az, hogy ezen változtassunk, és készüljenek minőségi filmek a mai gyerekeknek és fiataloknak.

Mit gondolsz mi hiányzik ahhoz, hogy a műfaji alapú filmgyártás valóban be tudjon indulni Magyarországon?

A szakmai tudást, technikai kapacitásokat és a humán erőforrást tekintve készen állunk arra – és ezt nagyon jól bizonyítják az olyan filmek, mint a Jupiter holdja vagy a Viszkis –, hogy magas művészi és szakmai színvonalon be tudjon indulni a magyar műfaji filmek gyártása. Egy dolog hiányzik, ami nem a pénzen múlik, hogy legyenek olyan írók és rendezők, akik témáikat műfaji köntösbe csomagolva gondolják végig, és be is adják a Filmalapnak. Minden ilyen első fecskének drukkolok, hogy legyen jó és sikeres, de a Hurok mellett gyakorlatilag csak thrillerek voltak, ez még nem sokszínű műfaji filmezés. És itt hangsúlyoznám, hogy biztos vagyok benne, hogy nem a Filmalapon múlik mindez – ők abból főznek, amijük van, azaz abból, amit mi alkotók beadunk.

Egy forgatókönyvből nagyjából meg lehet mondani, hogy milyen lesz a végeredmény, a kész film?

Sejteni-remélni lehet, de szerintem nálam okosabb emberek sem tudnak erre egyértelmű választ adni. Az biztos, hogy azért sok minden kiderül a forgatókönyvből. A jót el lehet rontani, de ha valami eleve rossz, abból nagyon nehezen lesz jó film.

A nevedhez fűződik a stand up comedy egyik legnagyobb élő alakjának, Louis C.K. magyarországi fellépésének a megszervezése, és bár Amerikában a filmművészet és a stand up elég közel van egymáshoz – éppen Louis C.K. vagy Ricky Gervais azok, akik mindkét területen bizonyítottak, itthon ez nem ennyire evidens. Hogy jött az ötlet, hogy belevágsz ebbe?

Szimler Bálint barátom (egyben a Boddah másik harmada ő is, csak úgy, mint Rév Marcell operatőr) találta ki még öt évvel ezelőtt, hogy írjak Louis C.K. menedzsmentjének. Közel négy évvel később, tavaly tavasszal jött válasz, amikor Louie azt kérte tőlük, hogy találjanak neki magyarországi helyszínt, mert meg akarta mutatni kislányainak is a nagyapja szülőföldjét. (Louis CK. magyar származású – a szerk.) Szóval egy családi nyaralással kötötte össze az idejövetelt, és szerencsénkre épp minket találtak meg az email archívumukban. Hosszas egyeztetés következett, New Yorkba is kimentem velük tárgyalni, aztán végül egy nap alatt eladtunk minden jegyet, noha kevesebb mint két héttel az esemény előtt tudtuk csak meghirdetni azt. Ezután már gyerekjáték volt Eddie Izzardot leszervezni, és most is kapcsolatban vagyunk néhány nagyon izgalmas névvel. Csináltunk felmérést azok között, akik a kettő show közül valamelyikre jegyet vettek, és dolgozunk azon, hogy elhozzuk Magyarországra azokat, akikre a legtöbben kíváncsiak. Hosszútávon pedig merészebb, „réteg” arcokat is meg akarunk mutatni a hazai közönségnek.

A magyar stand up-ot is ilyen nagy figyelemmel követed? Számítasz esetleg olyan alkotók megjelenésére, akik a magyar filmben és a stand up-ban egyaránt bizonyítanak majd?

Felületesebb ismereteim vannak a magyar stand upról, de van néhány előadó akit nagyon szeretek, ilyen például Bödőcs vagy Felméri. Nyilván egy idő után nagyobb lesz a járkálás a műfajok között, többen már írnak vígjátéksorozatokat például. Engem még nem kerestek meg, de nem zárkózom el semmi jó dolog elől. Nyilván a Dumapárbaj sok mindent és sok mindennek az ellentétét is bebizonyította, de bárcsak valaki előállna valami olyannal, mint a Louie, a Master of None vagy a One Mississippi című sorozatok – és bárcsak lenne realitása ilyesmit csinálni egy magyar tévécsatornának.

Ennyi minden mellett van időd másra? Van hobbid például?

Végülis minden melóm, ami nem filmmel kapcsolatos: „hobbi”. De ezek közül kiemelkedik, hogy Ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós barátaimnak segítek és közös színházi projekteken gondolkodunk – ez a formáció Sztalker Csoport névre hallgat, és 2018 nyarán lesz az első saját bemutatónk.

Végezetül egy keresztkérdés, puszta kíváncsiságból: láttad az új Twin Peaks-t?

Nem. Az első két évad díszdobozos kiadásban megvan, imádtam, de csak akkor nézem meg a harmadikat, hogyha azokat újranéztem, de erre a maratonra még nincs társaságom. És szinte minden héten jön valami aktuális, ami prioritást élvez, legutóbb ilyen volt a Stranger Things 2. évad, amit Nagy Zolival daráltunk le. És ha már sorozat, akkor muszáj ajánlanom Judd Apatow korai gyöngyszemét, a Freaks and Geeks-et. Sorozatban ez, valamint a 30 Rock, a Parks and Recreation és az Arrested Development az örök kedvenc.