Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Ki kell lépni a vászonról – interjú Kalmanovits Balázzsal

1977-ben született, 1998-ban művelődésszervező szakon végzett a Janus Pannonius Tudomány Egyetemen Pécsett. 1996-tól dolgozik moziban, jelenleg az ART+ CINEMA mozit vezeti. Több nemzetközi fesztiválon volt zsűritag (Szarajevó, Karlovy Vary, Miskolc). Három gyermeke van. INTERJÚ

Rólad valóban elmondható, hogy az életed a mozi...

1996 óta dolgozom moziban, valójában máshol nem is dolgoztam soha életemben. Igazából ilyen értelemben vegyes vágott az egész szakmai múltam, mert multiplexben is voltam, sőt azt is vezettem, meg régóta art mozikban töltöm az időmet. Ebből a szempontból, a mozinak, mint közvetítő térnek minden szegmensét ismerem, és azt is látom, hogy ’96 óta milyen változások történtek. Abból is látszik, hogy milyen régóta benne vagyok a szakmában, hogy olyan filmek remake -jeit látom feltűnni, amelyek még az én fiatal koromban készültek.

Ifjúkorodban milyen volt a viszonyod a filmekhez?

Akkoriban még fogalmam sem volt, hogy mit szeretnék csinálni. Egyébként magasépítész technikus a szakmám, de sohasem műveltem. Nagyon közel laktunk a Játékszínhez, sokáig hezitáltam, hogy színház vagy film. Annak idején amikor 100 éves volt a film, készült egy sorozat a tévében, amit Szabó István válogatott, és nagyon tetszettek azok az alkotások. Talán ott dőlt el, hogy a film győz, illetve nálam a mozi. Az újonnan megnyíló Corvinba úgy kerültem, hogy kérdezősködtem, van - e valamilyen álláslehetőség. Egy - két hét múlva kaptam választ, hogy mehetek.

Hogy kezdted a pályát?

Igazából a klasszikus ranglétrát jártam végig, jegykezelőként kezdtem a Corvin moziban, aztán moziüzemvezetőként dolgoztam, onnan kerültem az akkori Mammutba. Azt három évig irányítottam, aztán átvette az üzemeltetését a Palace nevű cég, ott alkalmazott voltam.  Azután indult el az art mozis pályafutásom, a Puskin mozit vezettem tíz éven keresztül.

A moziüzem vezetéshez kellett ugye valamilyen iskola?

Igen, a 90-es években még létezett olyan tanfolyam, mint mozigépész vagy üzemvezető. Moziüzemvezetőit kellett végezni ahhoz, hogy valaki ilyen beosztásban dolgozhasson később. Nyilván jegykezelőként, call centeresként erre nem volt szükség, de ha valaki üzemvezető akart lenni, akkor ez fontos volt. Ma már nem szükséges ez a papír, most már olyan emberek kellenek, akik a számítógépekhez értenek, minimum felhasználói szinten. Nyilván egy kis update-tel, és a helyi szintű igényekkel kiegészítve. Régen még rolnik voltak, azokat kellett egy gépre felfűzni. 35mm-es, 16mm-es, néhol még 70 mm-es filmeket is vetítettek. Ma már a mozik többsége nem képes ezekre. Nem a mostani, hanem a legutóbbi Tarantino film, az Aljas nyolcas is ilyen 70 milliméteresre készült, valahogy ragaszkodott hozzá nyilván. Aztán persze digitalizálva lett.

Milyenek voltak a multiplexes tapasztalataid?

A Mammut nagy ugrás volt, tizenhárom vetítőteremben folytak az előadások, és azt kellett felügyelnem három éven keresztül. Akkoriban az volt a legnagyobb multiplex Magyarországon. Az én vezetésem idején a hasonló intézmények között kicsit kakukktojás volt, merthogy művészfilmeket is vetítettünk. Ezt annak is köszönhettük, hogy az üzemeltetője a Budapest Film volt, akik akkoriban a legnagyobb art filmeket forgalmazó cégként működtek, és ezen belül európai és egyéb más nemzetiségű filmekkel is foglalkoztak. A Mammut 13 terméből egy-kettő mindig nyitva állt az ilyen jellegű programokra.  Be tudtuk csalogatni az igényes budai közönséget, tehát ott már egy kicsit érződött ez az artos szemlélet.

Milyen művészfilmeket adtatok?

Említhetném Almodóvart, vagy Szabó Istvánt, de volt pl. David Lynch is. Ezek a filmek a Mammutban elég szépen elfértek a kisebb termekben. Akkoriban még nem volt ilyen sikeres a magyar film, mint ma, és ezért igyekeztünk helyet vagy teret adni nekik. Egyébként a Lynch meg Almodóvar nem ment rosszul, úgy emlékszem. Meg hát előnyt jelentett az is, hogy nem volt akkoriban túl sok helyszín, ahol ezek a filmek megtekinthetőek lehettek volna. Most azt a tendenciát látom, hogy ha egy Almodóvart fél évig játszik egy mozi, akkor azért az meghálálja, szóval ez sokkal jobb, mint ha több helyen vetítik rövid ideig, mert akkor mire a néző észreveszi, már el is tűnt. Nyilván a multiplex közönsége nem igazán vevő egy Jarmuschra, oda elsősorban a Bosszúállók és ahhoz hasonló filmek kellenek. Nézőszám tekintetében egy művész moziban hosszútávon viszont az érték is nagyon jól bejön. A Filmszemlét is a Mammutban rendezték meg hosszú évekig, így a mozit sokan megismerték olyanok is, akik különben nem jártak volna oda, tehát akik nem a Karib-tenger kalózaiért mentek be. A filmszemlés rendezvényeken a kiszolgálás is olyan, ami egy filmszerető számára kielégítő lehet. Mindig is ezt tartottam szem előtt amikor egy moziba kerültem, és megbíztak azzal, hogy vezessem, hogy egyedi kínálatot nyújtsak. Legyen az film, vagy bármi más, például gyerekprogram, az olyan legyen ami máshol nem látható.

Hogyan változtak a koncepcióid, amikor váltottál?

Amikor a Mammutból átkerültem a Puskinba, akkor egy teljesen másféle szemléletű üzemeltetés kezdődött. Természetesen bensőségesebb volt a munka és a saját dolgozókkal való kapcsolat. Sose szerettem, amikor azt mondták rólam, hogy igazgató vagyok, inkább mozivezetőként szerettem magam aposztrofálni. Akikkel együtt dolgoztam, azoknak a gondolatait, javaslatait is figyelembe vettük, számítottak például, hogy milyen filmeket vetítünk. Megpróbáltam azt is elérni, hogy minél sokszínűbbek lehessünk, nyilván benne van a saját ízlés is a műsor kínálatban, úgy, hogy közben a közönség igényeit is ki tudjuk szolgálni. Az, hogy nekem nem tetszik valami, de sokak számára igen, attól nem szabad elzárkózni. Ezért volt jó, hogy akik a moziban dolgoztak, jobban ismerték a közönséget, mint akár én is, és teljesen levették a reakciókat, hogy mik az igények.

Ezekhez teljesen új programkínálatok voltak szükségesek?

A Puskinban, amikor elindult az Puskin Kuckó programsorozat, akkor élő bábelőadásokat is voltak, annyira sikeresen, hogy meglepett mindenkit. Most már próbálkoznak más mozik is ilyenekkel. Voltak operaközvetítéseink is, és vetítettünk klasszikus filmeket.  Véleményem szerint igazán változatos lehet a program akkor is, ha például egy sorozatot veszünk elő. Ha Tarkovszkijt nagyvászonra vetítjük, még mindig tud hatni az emberekre.

Mikor volt az az időszak, amikor a művészfilm még jobban tudott hatni az emberekre, és miért változott ez meg?

2006 táján amikor a Puskint elkezdtem vezetni, elég nagy válságban voltak az artmozik A filmek kópiagazdálkodása is elég nehézkes volt. Mire egy mozi hozzájutott egy filmhez, már jött is a következő. Szóval, végül is az volt a feladat, hogy kimásszon ebből a gödörből a mozi. Ekkor próbáltuk ki a bábszínházat is meg a hasonló dolgokat, amelyek szerencsére nagyon jól bejöttek. Aztán volt Hitchcock-sorozatunk, Tarkovszkij, meg Scorsese és hasonlók. Azért van egy - egy filmnek viszonylag kevesebb sikere, mert nagyon sokan csinálják most már ezt. A Bem mozi például hetente 4 - 5 klasszikust vesz elő. Rengeteg filmet felújított változatban mutatnak be a mai mozik premierként, és ez is bekerült a magyarországi filmforgalmazás részeként a köztudatba. Szerintem ennyit nem bír el a budapesti közönség, mert a különlegessége veszett el az egész dolognak. Most már nincs olyan hét, hogy egy magyar vagy klasszikus film ne kerülne ki a vászonra.

Mi a véleményed a filmletöltésekről?

Én azt látom, hogy a digitális forradalom nagyon jót tett az artmoziknak. A letöltés, a kalózkodás mindig is nagy kérdés volt a mozi részéről, de úgy gondolom, hogy ez elsősorban a multiplex mozikat sújtja, ha sújtja. Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki nekiáll és letölti a Solarist, aztán otthon három órán keresztül végignézi. Megteheti, de nagyvászonról, filmszalagról, szerintem művészfilmek esetében ez a hatás sokkal jobban bejön. Szóval, tapasztalataim szerint, az ilyen tevékenységek kevésbé befolyásolják a kis mozikat.

És a felújított kommerszekről?

Az utóbbi tíz évben ezek uralják a piacot, a képregényekből készült Marvel birodalom és hasonló blockbuster -ek. Nehéz ezeket összehasonlítani még Spielberg bármelyik filmjével is – most ebbe az irányba megy sajnos a filmgyártás. Ebben az értelemben, az én olvasatomban pont ezért fontos, hogy előtérbe kerüljenek azok a filmek, amelyek valóban valami értéket képviselnek. és itt nem csak a művészfilmekre gondolok, hanem azokra, amelyek akár egy jó, nem teljesen kommersz vonalat mutatnak ebből a szempontból, még akkor is, ha multiplexben is mennek.

Mivel lehet leginkább behozni az embereket, és mit ér meg ez a fáradozás?

Nagyon fontosak a fesztiválok, rendezvények, a filmhetek. Hogyha a közönség a sikerekre is felfigyel.  Aki artmozit vezet, annak az lebegjen a szeme előtt, hogy valami értéket közvetítsen, még akkor is, ha az nem igazán nyereséges. Azt tudomásul kell venni, hogy úgy nem lehet mozit üzemeltetni, akár art, akár nem az, hogy nincs valamilyen nyeresége belőle, annak nincs értelme, hacsak nem kap valamilyen komolyabb támogatást a cég. Mivel digitális világban élünk és bármilyen kópia elérhető az összes mozi számára, ezért mindenki rákényszerül, hogy olyan filmeket is vetítsen, amelyek biztos bevételt hoznak, azért, hogy olyanokat is lejátszhasson, amelyek nagyobb pénzügyi kockázatot jelentenek.

Tudnál arra példát hozni, hogy milyen filmek lehetnek nyereségesek egy artmozi közönsége számára is?

Mondhatnám pl. a Bohém rapszódiát, vagy a Három óriásplakát Ebbing határábant, szóval ezek mondanivalóikban, művészi megvalósításukat tekintve rendben vannak, ezeket úgymond félkommersz kategóriába sorolnám, de értékes alkotások. Meg persze mi is sznobok vagyunk, tehát bejöhet egy - két Oscar díjas film, mint például a Zöld könyv. Persze tudnak olyanok filmek is nagy meglepetést okozni, amikre nem számítunk. Ma már nem mondhatjuk, hogy egy Lars Von Trier tuti siker, vagy ha Bruce Willis játssza a főszerepet, akkor az mindenképp nézőszám csúcsot dönt.

Hogyan változtak meg ennyire a nézői szokások, hogy lehet kiszámítani a várható reakciókat? 

Rengeteg a film, heti 6, máskor 10 is, nem lehet követni, mire a közönség utoléri magát, hogy még ezt se, meg amazt sem látta, addigra a film már nincs is a mozikban Akár egy héten belül is ugyanolyan típusú alkotások ütik egymást, így működik a futószalag mechanizmus. Ez megy ma, a kommersz- és a művészfilmekben is ugyanilyen a helyzet. 

Mi a véleményed arról, ha azt mondják rólatok, hogy a munkátok egy misszió?

 A misszió része, a digitális forradalom előtt biztos, hogy létezett, de sokan mondják azt is, hogy a kultúra mindig veszteséges, akkor is, ha a mozit nem tekintjük egészében magas kultúrának Azt tudomásul kellett vennünk, hogy régen, aki nem kapott állami támogatást, az sohasem tudott volna artmozit üzemeltetni. Az utóbbi években azért ez egy kicsit egyszerűsödött szerintem, tehát meg lehet tenni, hogy aki ma a pályán van, az képes legyen arra, hogy kevés bevétele azért legyen, ne adj Isten, még nyeresége is. Feltétele viszont, hogy technikailag legyünk olyan szinten, hogy a forgalmazó minket is válasszon, azonfelül a különféle rendezvényeink is tudják fedezni a misszió költségeit. 

Ezt milyen módszerekkel éritek el? 

Szerencsére vannak még támogatások, pályázni lehet sokat, és érdemes is. Látnia kell a pályáztatónak, hogy keményen dolgozunk, és van értelme belefektetni azt az összeget, amennyit rászánnak. Ez is egy lehetőség. Mindig olyan egyediségeket próbálunk kitalálni, ami csak itt hallható, látható. Ki kell lépni a vászonról, és itt, ebben a térben koncerteket adni, felolvasó esteket csinálni, interakciót fenntartani a közönséggel, ami által megismerik magát a mozit és utána a mozi közönségévé válnak. Azon már rég túl kellett lépni, hogy csak a filmvetítésből éljen egy mozi. Megpróbálunk közönségtalálkozókat létrehozni az alkotókkal, tehát sok izgalmas programot tudunk még a filmeken kívül szervezni. Lehet, hogy meg tudjuk hívni a forgatókönyvírót, a színészeket, a rendezőt. Az artmoziknál az a szerencse, hogy nem lehet sémákban gondolkozni. Ide sok olyan ember is bekerül, akik egészen más területről érkeztek, adhatnak hasznos információkat, itt minden téren a közös gondolkozás a cél. Az artmozi lehetőség arra, hogy az emberek másképp is lássák a világot. Szerintem nem feltétlenül kell filmes tudás vagy előképzettség, az a fontos, hogy aki egy ilyen moziban dolgozik, tisztában legyen azzal, hogy mik a céljaink, ennek megfelelően a saját egyéniségét is beletegye, és akkor mindenki jól jár.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322