Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Humorral túlélni – Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból

Egy család, 27 költözés és számos tragikomédia – fanyar, játékos és szerethető Fekete Ibolya XX. százada. MOZI
 
A film az Urbán Mária (lapunk egykori szerkesztője) emlékére alapított Torta-díj  nyertese 2016-ban.
 
Anyám és más futóbolondok a családból
magyar játékfilm, 108 perc, 2015
írta és rendezte: Fekete Ibolya
fényképezte: Gózon Francisco, Jancsó Nyika
vágó: Szalai Károly, Pap Levente
zene: Novák János
jelmez: Szakács Györgyi
producer: Garami Gábor, Dettre Gábor
szereplők:  Ónodi Eszter, Gáspár Tibor, Barkó György, Danuta Szaflarska Petra Hovanyecz, Básti Juli, Kerekes Vica, Bartsch Kata, Adorjáni Bálint, Törköly Levente, Bárány Virág, Szervét Tibor
forgalmazó: Vertigo Média Kft.
bemutató dátuma: 2015. november 5.

Tündéri, de demens öregasszonyt cipelnek, mint valami trónon, fel a pesti gangon. Huszonhetedik költözése ez a mamának, aki az egész huszadik századot úgy vészelte át, hogy mielőtt beütött volna a krach, odébbállt és vitte magával a családját is. Mintha a Megáll az idő híres mondata visszhangozna az Anyám…-ban: „Hát akkor itt fogunk élni”, csak az „itt” mindig azt jelenti, hogy 30 km-rel arrébb, előbb Erdélyben, majd Budapesten, Hatvanban, Tatabányán, faluban, az Isten háta mögött…

A mamát Danuta Szaflarska játssza, „a lengyelek Törőcsik Marija”, aki idén múlt százéves, és tökéletes választás volt a szerepre. Akaratos, de feledékeny öregasszonyt ad, szemében az öregek gyermeki öröme és a gyermekek öreges bölcsessége csillog. Lánya, a középkorú írónő ápolja, a vásznon Básti Juli, a mozdulataiból a szeretetteljes, de azért el-elfáradó rutin süt. Az övék a film legbájosabb duettje, rövid jeleneteikben – mert hát ebben a 100 perc alatt 100 évet elmesélő filmben minden epizód, anekdota szükségszerűen röpke – ott egy egész élet gondoskodása, a családtagok elviselhetetlen terhe és szeretete. „Nekem nincs gyerekem, nekem anyám van” – mondja Básti, és ebben meglapul az egész szomorkás, de boldog kapcsolat, amikor a gyermek ápolja a gyermekké vált szülejét.

Az Anyám… tele van ehhez hasonló, szállóige-érdemes mondatokkal, aranyköpésekkel, aforizmákkal. Ez a tömörség egyben legnagyobb erénye is. Fekete Ibolya korábbi filmjeiből nem a humor ragadt meg az emlékezetben, pedig már a rendszerváltás utáni eufóriáról és annak elmúlásáról szóló Bolse vitában is voltak fanyar poénok, életből ellesett tragikomikumok. Az Anyám… viszont frappánsan szellemes film, ami úgy tud végig keserédesen humoros maradni, hogy közben nem válik vígjátékká. A gyors tempó, az anekdotikus jelleg miatt könnyű lenne karikatúraként tálalni a történelmi korszakokat, a kisember szemszögéből gúnyolva a feje fölött folyvást változó rendszerek visszásságait, de a film egy-egy gegben inkább a rendszerek abszurd oldalait összegzi. Mint amikor a szocialista hivatalnok leellenőrzi, valóban letette a telefont, miután megereszt egy kritikus megjegyzést, vagy amikor az elcsatolt partiumi faluban élő asszony első gondolata az lesz, hogy „akkor mi most külföldiek leszünk?” – és közben nem is tudja, milyen későbbi társadalmi feszültségekre tapint rá ezzel. A filmben sorjáznak a jól eltalált és velős mikrotörténetek, amik egy-egy sorsot, életszituációt a lényegüknél ragadnak meg. Mint amikor az anya pénztárcát talál az áruházban, benne ott lapul egy lány új ruhájára szánt pénz, és mikor Ónodi Eszter meglátja, kié a tárca, mindketten sírva fakadnak, mert tudják, azokban az időkben mit jelentett volna egyiknek, ha elteszi, a másiknak, ha elveszti a pénzt belőle.

Az Anyám… a kisember szemszögéből mesél, aki – mint Fekete Ibolya filmjeiben mindig – a történelem változásai közepette igyekszik boldogulni. Ennek következménye, hogy a film nem vállalkozik arra, hogy nagy volumenű, vagy akár újszerű állításokat tegyen a viharos 20. századról, ’44-ről, ’56-ról, Trianonról. De ez nem is dolga. „Lajos, te maradj ki a történelemből!” – kiabálja férje után Ónodi Eszter, aki a demens mama fiatalkori énjét játssza, és a film annak krónikája, hogyan próbálják az emberek kikerülni a történelmet és az hogyan éri mégis utol őket. Ebből a szempontból ez egy ízig-vérig mai történet, még akkor is, ha Fekete Ibolya filmjeire, különösképpen az Anyám…-ra a történelmi film címkéjét szokták ráhúzni. Ez a történet ebben a formában biztos nem készülhetett volna el a hetvenes vagy a nyolcvanas években, de nem is azért, mert cenzúrázták volna, hanem mert a magyar film parabolisztikus, a történelemről, politikáról szimbólumokban beszélő hagyományával megy szembe, mikor humorral igyekszik kerülni és túlélni a történelmet és a politikát.

Ha nem is hiba nélkül való, de kedves és könnyen szerethető film az Anyám… Fekete Ibolya szokásához hűen most is sok archív anyagot használt, feldolgozta szinte a teljes 20. századi híradóanyagot, de Kovács András Októberi vasárnap című játékfilmjét is a németek bevonulása, a Várban vonuló tankok képsoraiért, egy ponton pedig a Hazajáró lélek című Karády Katalin-filmet is. Bár az archívok túl gyakran törik meg a játékfilm menetét, kizökkentve a nézőt a színes-szagos meséből, az operatőr, Gózon Francisco komoly szaktudást – és sajnos túl szűkös büdzsét – állít annak szolgálatába, hogy megidézze az adott korok filmes stílusát. Több ponton a Zelig című Woody Allen-film módszeréhez nyúl, melyben a kaméleonszerű Allent híres történelmi felvételekre kopírozták oda a háttérbe – így kerül Ónodi Eszter és Gáspár Tibor is Karády Katalin kisasztalkája mellé. Fekete Ibolya korábbi filmjei, a Bolse vita és a Chico kapcsán még a Dárday István és Szalai Györgyi nevével fémjelzett dokumentarista játékfilm-stílus lehettek a sorvezetők, az Anyám… játékossága viszont inkább egy másik nagyléptékű magyar filmet, Enyedi Ildikó Az én XX. századom-ját idézi.

Az Anyám…, bár kis történeteket mesél, felvillantja a 20. századi magyar történelem tragikumát, és közben rövid tollvonásokkal is komplett sorsokat fest fel, konok dédapákat, örökboldog férfiakat, kompromisszumképtelen nőket – a tisztességet természetes ruhaként hordó embereket. Hol romantikus, hol ironikus, de mindig életszagú mese – régi vágású, régi svádájú.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322