Miklauzic Bence tévéfilmje, a Hőskeresők alapvetően két nagyobb témát pedzeget: a múlttal való szembenézés elmaradását és a rendszerváltás utáni káoszban gyökeret eresztő korrupciót. A bűnt elhallgató kisközösség drámája Stohl Andrással, Znamenák Istvánnal, Mike Kellyvel a fő-, és Hollósi Frigyessel egy hangsúlyos mellékszerepben. SZEMLE

A Filmhét retrospektív jellege helyzeti előnybe hozta a tévéfilmeket. A Médiatanács Fehér György-pályázatán készült alkotásokat – leszámítva Köbli Norbert történelmi thrillereit – még nem játszották moziban, és többüket az állami televízió is csak egy-két alkalommal tűzte műsorára, így most a meglepetés erejével hathattak. Tehették ezt azért, mert a jó minőségű digitális kamerák elterjedése és a korlátozott nagyjátékfilmkészítési lehetőségek miatt sok neves rendező a tévének is a mozifilmekben alkalmazott stílussal és technikával forgat. A történetek általában jól gazdálkodtak az egyórás időkerettel, és a csökkentett büdzsé szabta korlátokat is a maguk előnyére fordították, mint például Köbli Norbert a szűk belsőkben fojtogató thrillereivel.

Köbli mellett Maruszki Balázs (Ébrenjárók, A zöld sárkány gyermekei) is több könyvvel képviseltette magát a Filmhéten. A rajzoló és a Hőskeresők első, de még második blikkre is meglehetősen különböző történetek. Előbbi egy visszahúzódó, munkájáért élő fantomkép-rajzolóról, utóbbi a II. világháborús bombázópilóta édesapját kereső amerikairól és az általa felbolygatott kisközösségről szól. Egyik a kortalan mában, másik rögtön a rendszerváltás után játszódik. Mégis, témájuk egymáshoz fűzi a filmeket. Mind A rajzoló, mind a Hőskeresők a bűnhöz való emberi viszonyulások vizsgálata. A rajzolóban meglehetősen sajátos ez a kötelék: a fő- és címszereplőnek megerőszakolt nők visszaemlékezései alapján kell felskiccelnie az elkövető portréját. Dolgozni viszont csak érzelmekkel, érzésekkel tud – szikár ténybeszámolókkal nemigen. Ez nemcsak megnehezíti munkáját, de rá nézve végzetes következményekkel is jár. A rajzoló alapállása ugyanis az, hogy a bűnhöz nem lehet szenvedélytelenül viszonyulni. A rendőri munka paradoxonja ez, a bürokratikus igazságszolgáltatásé, amely személyes involválódás híján nem találja meg a tettest. Tehetetlenség és póterőszak a végeredmény: a rajzoló magánakcióba kezd, de mikor tennie kéne, nem cselekszik, utólag pedig saját kezébe veszi az igazságot.

Kerepeshután az igazságot már csak tusolják, lehetőleg el, minél mélyebbre, vissza a múltba. A rendszerváltás után amerikai turista érkezik a borsodi faluba. 1944-ben lezuhant pilóta édesapja után nyomoz. Eleinte barátsággal fogadja őt Csornai, aki rögtön meglátja benne az ürügyet. Csornai a polgármesteri állásra pályázik, és Fred apjának történetében hőstörténetet szagol. Nem úgy a fiatalabb Polyák, akinek gyanús minden, ami kapitalista. Apja fia, élmunkás apjáé, aki 40 millió rugót gyártott esztergályosgépén („A fél világ apám rugóin feküdt”), Polyák pedig úgy döntött, maga privatizálja ezt a gépet, és hazalopva azt otthon folytatja a termelést. Mint kiderül, az amerikai bombázópilóta a lezuhanása után pont az idősebb Polyáknál és feleségénél szállt meg. Innentől kezdve pedig elkerülhetetlen, hogy kiterüljön a szennyes és felszínre bukkanjon a falubeli ősbűn.

A Hőskeresők alapvetően két nagyobb témát pedzeget. A múlttal való szembenézés elmaradását és a rendszerváltás utáni káoszban gyökeret eresztő korrupciót. A Hőskeresők történelemszemlélete ciklikus: ugyanannak a bűnnek két alakváltozata kísért a múltban és a jelenben. A közösség, még csak nem is fennmaradása érdekében, hanem az emberek természetéből fakadóan megalkuvó, és ezen az államforma mit sem változtat. A rendszerváltás – tárgyi miliőben, gondolkodásmódban – hihetően megteremtett közege a nyerészkedő mentalitásnak kedvez, a külföldit megkopasztó és az áfát mint költségnövelő adu ászt lobogtató Csornainak. A demokrácia egyelőre csak jól hangzó frázisokat és fogalmakat jelent, s ha a rendszer változik is, az urambátyámos klikk marad.

Az idealista, hévvel bélelt Polyák beleszakad a rendszerváltásba, az élelmes jelölt helyezkedik. Körülötte az ezredforduló magyar valóságának kirakatfigurái: a hatalom mellé álló erőember (Sütő, a kocsmáros), az állását féltő és ezért Csornait kiszolgáló, tekintetét lesunyó értelmiségi (a tanár), és a felmenőivel dacoló, de cselekvésképtelen fiatalság (Atus, a Csornai-fiú). A filmet pont ez az eltalált és kimunkált karakterkészlet egyéníti, és persze az átlag fölé emelkedő színészi játék. Znamenák István az erkölcsi skrupulusait levető hatalmasság, Mike Kelly (a Kolorádó Kidben láthattuk még) a lelkes és lelkiismeretes amerikai szerepében telitalálat. Mondhatnánk, hogy Stohl András is az Polyákként, de alakítása néhol már túl sok, egyfolytában izzó hőfokon ég, és perel az egész világgal, de a forgatókönyv dühére mélyebb karaktervonásokat nem, csak a rendszerváltásban való csalódottságát és apja hasonló természetét sorolja elő.

A Hőskeresők 56 percben, nagyobb kompromisszumok nélkül meséli el történetét. Csak a titokdramaturgia döccen meg, a rejtély hamar kiokoskodható, a filmvégi drámai csúcspont így megkésett lesz. A Hőskeresőknek ugyan jót tett volna, ha kifejtik a történet mélyén lapuló egyéb kérdéseket, témákat is (például, hogy lehet-e jó ember, aki egyszer gyilkolt, de egyébként becsületes életet élt), de pironkodnia így sem kell. Történetében valamelyest idézi a Halál sekély vízben-t, hiszen ott is a rendszerváltás után Amerikából ideérkező fiú nyomoz egy régi bűntett után, de a Hőskeresők megáll a saját lábán, és érvényes gondolatokat fogalmaz meg a múltbeli bűnöket elhallgató mikroközösségekről, és ezen keresztül a felelősségvállalás elmaradásáról. Kompakt, erős mű, amely a megvalósultnál sokkal szélesebb körű forgalmazást igényelt volna.

A Hőskeresők megtekinthető az Indavideón. A rajzoló szintén.