Életigenlők – Eric Toledano, Olivier Nakache: Samba
2015. 04. 08. • Kovács Bálint |
Milyen ország az, ahol még a 2010-es években is a származás határozza meg, hogy az embernek hozzáférhet-e mindahhoz, amit alapvető emberi jogoknak nevezünk? Egy modern, európai demokrácia. Vagy talán az összes modern, európai demokrácia. MOZI
Samba
francia romantikus vígjáték, 120 perc, 2014
írta és rendezte: Eric Toledano, Olivier Nakache
fényképezte: Stéphane Fontaine
vágó: Dorian Rigal-Ansous
zene: Ludovico Einaudi
producer: Nicolas Duval-Adassovsky, Laurent Zeitoun
szereplők: Omar Sy, Charlotte Gainsbourg, Tahar Rahim, Youngar Fall, Isaka Sawadogo, Izia Higelin, Hélene Vincent, Christiane Millet, Liya Kebede
forgalmazó: Vertigo Média Kft.
bemutató dátuma: 2015. március 19.
Eric Toledano és Olivier Nakache előző, váratlanul és megérdemelten világsikert arató filmje, az Életrevalók vegytiszta komédia volt, amely minden vígjátékiassága ellenére mély gondolatokat fogalmazott meg arról, mi is teszi az embert emberré, hogyan is néz ki a valódi emberségesség. Új filmjükben, a Sambában már nem elégszenek meg a mondandó komédiába csomagolásával, fele-fele arányban vegyítik a társadalmi drámát a romantikus komédiával. Ez csak igazán keveseknek szokott jól sikerülni, mert ahhoz elengedhetetlen, hogy a két szál valódi harmóniát alkosson, azaz például a poénok ne csak a komoly felvetések élének elvételére szolgáljanak, a keményebb témák pedig kellően komolyan vehetők legyenek a viccelődés közepette is. A francia rendezőpárosnak sikerül a bravúr: úgy játszanak a zsánerek keverésével, mintha mi sem volna magától értetődőbb. És eközben még sajátos hangnemüket sem adják fel, s nem engednek a klisék csábításának sem.
Mindebben nagy szerepet játszik a tökéletes témaválasztás: az illegális bevándorló és a szociális munkás csetlő-botló, mindenféle konfliktusokkal terhes szerelmének sztorija épp olyan természetességgel rejti magában az érzelmes komédiák minden poénlehetőségét, ahogyan alkalmat ad a bevándorlással kapcsolatos társadalmi problémákról való elmélkedésre is. Alice (Charlotte Gainsbourg), a kezdő és tapasztalatlan önkéntes első „munkája” Samba (Omar Sy), a szenegáli bevándorló, aki egy étteremben dolgozott mosogatóként, amíg egy szakács állás reményében beadott tartózkodási kérelmét elutasítva elő nem állították. Samba küzd a jogaiért, pontosabban azokért a jogokért, amelyek neki nem járnak, Alice pedig küzd saját megnyugvásáért – számára a szociális munka terápia a kiégés ellen, viszont képtelen csak munkaként tekinteni a segítségére szoruló elesettekre. És ahol a film épp átmenne a kiszámítható helyzet által teremtett klisésbe, ott az író-rendezők ironikus önreflexióval kerülik el a csapdát; Alice társa például pikírt megjegyzéseket tesz arra, hogy Alice mennyire nem bírja visszafogni magát, oldva ezzel a fordulat előreláthatósága miatt érzett nézői feszültséget, máskor pedig Alice tesz utalást Charlotte Gainsbourg előző filmszerepére, A nimfomániás címszerepére.
De a Sambában nem is a szerelmi szál és a bevándorláspolitika kritikája közti ellentmondás harmonikus feloldása a legkellemesebb meglepetés, noha e kettő kiválóan egészíti ki egymást, óvatosan egyensúlyozva a két téma mindig méltó (sem nem túl könnyed, sem nem erőltetetten könnyfakasztó) megjelenítése között. A film legértékesebb találata mégis a rendezőpárost már az Életrevalókban is jellemző életigenlés és a drámai tartalom közötti ellentét érzékeny kibékítése. A Samba egy percig sem láttatja a depressziót, a feladást, a dühöt, a méltatlankodást megoldásként.
Pedig kiemelkedően jó érzékkel képes mindenféle szájbarágás nélkül, pusztán egy élet, egy sorsmozaikdarab tárgyszerű követése révén megmutatni mindazt, ami elhibázott a bevándorlás témájának európai kezelésében, a jogszabályokban és az emberi hozzáállásban, vagy általában a fennálló világrendben. Finom, reflektorfényes hivalkodástól mentesen festi le a társadalmakat, ahol bár virágzik a demokrácia, a népesség egy része számára mégis a diktatúrák alapvető princípiumai érvényesek: nem a teljesítmény, nem a rátermettség, nem az elért eredmények, hanem a származás határozza meg, hogy mi lehet az emberből és mi nem. Nincs szó népirtásról, apartheidről, egyszerűen csak azok elől, akik nem jó helyre születtek, el vannak zárva a modern társadalom értékei. Ők hiába csinálnak mindent pontosan ugyanúgy, vagy akár jobban, mint a többiek, mégsem ugyanazt kapják érte, sőt, minden további indok nélkül bűnözőnek vagy hasonlónak nyilvánítják őket – mindezt békében, demokráciában. Ebben a világban – a mienkben – a hétköznapi előítéletek olyannyira természetesek, hogy már az érintettek sem háborodnak fel: ha a bevándorló öltönyt húz és a metrón újságot olvas, nem fogják igazoltatni, de ha tréningruhában flangál, nincs biztonságban. Nem háborodik fel Nakache és Toledano sem, csak ábrázolják, mégpedig roppant empatikusan, átélhetően, és mint ilyen, rendkívül hatásosan, hogy hogyan él Samba, az illegális bevándorló, akinek a története lehetne még néhány millió hasonló ember története is.
De nemhogy felháborodásról, még ítélkezésről sincs szó, sőt krokodilkönnyekről sem. Mert bár Samba úgy érzi, hogy a folyamatos személyiigazolvány-cserékkel, újabb és újabb kamu nevek kitalálásával végül elvész valódi, saját és meghamisíthatatlan személyisége is, mégis az idáig vezető jelenetek duzzadnak az élni akarástól, a törhetetlen optimizmustól. Nehezen felejthető nem egy komédiai jelenet, amelyekben Samba és barátja, a magát a jobb megítélés reményében brazilnak kiadó arab Walid (Tahar Rahim) nevettetnek, még ha háztetőkre üldözi is őket a rendőrség. Ugyanilyen életigenlő Alice és Samba minden közös jelenete; hiába tűnik Gainsbourg a legtöbbször végtelenül neurotikusnak, lassan kiolvadó mosolyai mégis mélyebbre hatolnak metsző tekinteténél, és hiába navigálja karaktere lelkét akármilyen mély szakadékba Omar Sy, a szemében akkor is ott van valami világrengető remény.
Ahogyan a Samba egyszerre romkom és szociodráma, úgy egyszerre fogalmaz meg kétféle állítást is. Egyrészt, hogy milyen méltatlanok a modern társadalom által a többségnek biztosított közjó oltárán feláldozott kisebbség körülményei, noha ők maguk nem szolgáltak rá erre, az ellenkezője gyakorlatilag elérhetetlen számukra. Másrészt, hogy ha ezt is dobta a gép, ha nincs is remény az igazán happy endre, akkor főzzenek a lehető legízesebbet abból, ami van, mert a jó fűszerezés kárpótolhat minden másért.
Kapcsolat
Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322